Nehéz dolga lesz az FA-kupában a manchesteri alakulatnak, mert a formájuk teljesen visszaesett, és egy igazi kemény csapat jön szembe velük. Pedig létrejöhetne a Manchester United - Manchester City összecsapás a döntőben! Határain teljesít a Brighton, érdekes lesz látni, hogy mi lesz ebből a párosításból. Vágjunk is bele!

2023 ápr 23. 17:30 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: 3.5 büntetőlapnál több lesz
Bet365
1.83

Brighton és Manchester United hírek

Érdemes az aktualitásokkal kezdeni, tehát sérültek, nyilatkozatok és hasonlók. Hazai oldalon nem bevethető Adam Lallana, Jeremey Sarmiento, Evan Ferguson, Joel Veltman és Tariq Lamptey. Ez igazából nem újdonság, egy ideje vannak problémáik, illetve sérüléssel bajlódik Jason Steele is, ettől függetlenül derekasan helyt állnak, legyőzték a Chelsea együttesét, pariban voltak a Spurs ellen, hármat vágtak Brentfordnak. Szóval ügyesen kezelik a helyzetet így a szezon végén!

Az egyik legjobb hír a Manchester United számára, hogy Harry Maguire nem lesz bevethető, összegyűjtött sárga lapjai miatt eltiltását tölti. Bruno Fernandes újra pályára léphet a Sevilla elleni méretes bukást kihagyva, jól jöhet a jelenléte a pályán. Scott McTominay és Anthony Martial helyzete nem tisztázott, küzdenek a sérüléseikkel. És akkor még ott van Donny van de Beek, Phil Jones, Alejandro Garnacho, és Lisandro Martinez hiánya is. Ez így soknak hangzik, de ha épp egyben van a keret fejben, és Erik ten Hag sem cseréli vagy épp taktikázza el magát, mindez nem okoz gondot.

Erik Ten Hag - Manchester United 002
Erik Ten Hag sok gonddal küzd az utóbbi hetekben (Fotó: froarn/Shutterstock.com)

Rossz formában a Manchester United

Én személyesen úgy gondolom, hiába tükröz mást az eredmény, hogy a Manchester United jobb csapat, mint a Sevilla. Ezért aztán ami az Európa Liga sorozatában történt az elmúlt napokban, az minden mentális területen dőlt el. Ez már a párharc első meccsén is a fejemben volt, mikor nem volt kérdés a Manchester United erőfölénye, amit öngólokkal sikerült teljesen megsemmisíteni. A visszavágóra pedig nem szedték össze magukat, sőt, és azért kell ezzel és nem a bajnoksággal foglalkozni, mert az FA-kupa az szintén kiesős rendszerben megy.

Aztán az EL-kiesés után Ten Hag is lenyilatkozta nagy vonalakban, amire én is gondoltam. "Kár lenne tagadni, mentálisan buktunk el. Tanulni kell belőle, és menni előre tovább. Nincs más lehetőség. Ez a csapat képes nagyon jól teljesíteni, és tudja hogyan álljon talpra egy rossz meccs után, tudja kezelni a csalódást. Viszont egy meccsen belül nagyon mélyre tud jutni, és nem tud váltani a rossz pillanatból, ezen a téren javulni kell" - mesélte Erik ten Hag, aki hozzátette, hogy nehéz örökség viselni a Manchester United mezét, folyton bizonyítani kell a játékosoknak. viszont minden mérkőzésen bizonyítani kell."

Brighton - Manchester United meccsen mire fogadjunk?

Az eredményre vonatkozó szorzók kiegyenlítettek, amit talán abból is adódik, hogy egyetlen meccsen dől el a továbbjutás. A bet365 kínálatában a hazai győzelem kisebb odds, de én nem tudnám megtippelni sem mi lesz, akár döntetlennel is zárulhat. A vendégek frusztráltsága, a mérkőzésen jelentkező kupanyomás és a hazaiak stílusa okán én lapokra fogadnék, legalább 4 lapot várva a meccsen. Te mit gondolsz, mire érdemes fogadni?

április 23., vasárnap

  • Brighton - Manchester United tipp

    3.5 büntetőlapnál több lesz
    Bet365
    1.83

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: David De Gea (Fotó: MDI/Shutterstock.com)