Fogadási szempontból is érdekes találkozót rejt magában a szerda este 20:00-kor kezdődő Budafok-Vasas Magyar Kupa-elődöntő. A szembenálló felek összecsapásán ugyan a bukmékerek az első osztályú Vasas továbbjutását várják, azonban a realitás talaján mozogva, messze nem biztos az angyalföldiek finálés szereplése. A döntőbe jutás kérdése egy mérkőzésen dől el.

2023 ápr 5. 20:00
Tipp: Budafok +1.0 (ázsiai hendikep)
Unibet
1.53

Saját honlapja is temeti már a Vasas együttesét

Őszhöz hasonlóan a 2023-as naptári évben is szenved a Vasas gárdája. A Kondás Elemér vezette angyalföldiek a bajnokságban továbbra is nyeretlenek, aminek eredményeképpen egyre inkább szertefoszlani látszik a piros-kékek jövő évi élvonalbeli tagságról szövögetett álma. Legutóbb, vasárnap este Debrecenben kapituláltak Berecz Zsomborék (3:1), s a rivális csapatok pontszerzései miatt immáron 9 pontos lemaradásban vannak a bennmaradó helyekhez képest. Sokat elárul a 13. kerületiek háza táján uralkodó hangulatról, hogy már a klub hivatalos online felületén is nyíltan elkönyvelik, hogy a gárda a következő szezonban "szinte biztosan" a másodosztályban szerepel újfent.

Letargikus hangulatban várja tehát a keret a szerda esti elődöntőt. Biztosan némi vigaszt jelent a szurkolók számára, hogy a második számú sorozatban ilyen messzire eljutottak kedvenceik, ám véleményünk szerint piros-kékek szimpatizánsainak döntő többsége szívesen elcserélte volna a kupamenetelést a bajnokságban való bennmaradásra.

Nem szabad lebecsülni a Budafokot

Annak ellenére, hogy a Budafok jelenleg 9. pozícióban található a másodosztályban, Mátyus János gárdája már bizonyította, hogy nem szabad leírni őket. A pár éve még az élvonalat is megjárt klub ugyanis mostani szezonjának egyik legfontosabb meccsére készül. A piros-feketék számára jóformán a Magyar Kupa bír egyedül téttel a jelenlegi szezonban. A bajnoki pozíciójuk miatt reális esélyük pillanatig sem volt a feljutásra, illetve a kiesés réme sem fenyegeti őket masszív középcsapatként.

Az utóbbi hetekben kifejezetten jó formát produkálnak, hiszen az elmúlt öt NB2-es fordulóból csupán egy alkalommal szenvedtek vereséget még a Szeged ellen (0:1). Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy Gundel-Takács Bencéék márciusban a Kupa negyeddöntőjében az élvonalban felsőházas Kisvárdát ütötték ki viszonylag könnyedén (2:0), akkor már nem olyan biztos, hogy a Vasas szerda esti győzelmét olyan könnyedén behúznánk a fogadási piacon. Minden bizonnyal látva az élvonalbeli rivális szorult helyzetét, illetve eredménytelenségét, benne van a pakliban, hogy a jobb mentális állapotban lévő Budafok abszolút egyenrangú ellenfele lesz majd az angyalföldieknek.

Labdarúgás - Magyar Kupa - Budafoki MTE - Kisvárda Master Good 006
A budafoki Nándori Botond gólöröme a Kisvárda ellen megnyert negyeddöntőben. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Bízunk a Budafok helytállásában

A Vasas kilátástalan bajnoki helyzete ellenére Kondás Elemér bizonyára rámegy az esetleges kupasikerre. Enélkül a csapat szezonja katasztrofálisnak mondható, főleg annak tudatában, hogy az elmúlt években mennyit áldozott a klub az élvonalbeli szereplésért. Mindazonáltal óriási problémák vannak a kerettel. Pár hete írtuk is, hogy az öltözőben bőven lehetnek konfliktusok, hiszen Kondás több nagynevű játékost - Radót, Feczesint, Márkvártot - is száműzött az első csapattól. A változtatásoknak azonban semmi eredménye nem lett. 

A Budafok pedig kihasználhatja ezt a káoszt, és eredménytelenséget. Mátyus vezette csapat hazai pályán lép gyepre, ahol a Vasasnál azért jóval erősebb Kisvárdának is beletört a bicskája. Úgy véljük, hogy a játék képében abszolút nem lesz érezhető az osztálykülönbség a felek között. Sőt, nagy valószínűséggel jövőre már az NB2-es bajnokik között láthatjuk viszont ezt a párharcot.

Mindezekből kiindulva meglepő, hogy az Unibetnél a reálisnál jóval nagyobb favoritnak tartják a vendég Vasast (1.77). A Budafok győzelmi szorzóját 4.00-es odds körül mérik. Véleményünk szerint 25%-nál bőven több esélye van arra a másodosztályú klubnak, hogy a lefújást követően története első kupadöntőjét ünnepelhesse. A budafoki játékosok egyértelműen jobb mentális állapotban lehetnek, s véleményünk szerint a motiváció hazai pályán is fokozottabb lehet esetükben.

Bár a mérkőzés fogadási kínálatában a kimeneteles piacon nem rizikózunk a Budafok nyeretésével, azonban a dupla esély opciónál igen korrekt oddson mérik az 1X-et (2.00). Aki még ennél jobban is szeretné biztosítani a Budafokra eső tippjét, azoknak az ázsiai hendikepek piacán ajánljuk a +1.0-ás határt, ahol még szintén egész szép szorzóra bukkanhatunk.

  • Budafoki MTE-Újbuda - Vasas tipp

    Budafok +1.0 (ázsiai hendikep)
    Unibet
    1.53

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: A budafoki Beke Péter ünnepli gólját csapattársaival a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd