Május 3-án, szerdán este csap össze a Puskás Arénában a Zalaegerszeg együttese a másodosztályú Budafokkal. A mérkőzés tétje nem kisebb, mint a Magyar Kupa megnyerése, mely által a győztes klub a Konfenrencia Liga selejtezőkörébe kvalifikálja magát. Papíron az élvonalbeli ZTE sikerét várják az irodák, ám a Budafok a sorozatban már többször bizonyította, hogy nem szabad őket lebecsülni.

2023 máj 3. 19:30

Győzelemmel hangolt a Zalaegerszeg a szezon legfontosabb meccsére

A hétvége folyamán hosszú idő után nyerni tudott a Zalaegerszeg Mezőkövesden (1:2). Eddig tökéletesen debütált a kispadon a múlt hét folyamán újonnan kinevezett Boér Gergely, aki Ricardo Monizt váltotta a kék-fehérek kispadján. Ugyan érett az edzőváltás a Zeténél, mégis meglepő volt, hogy a klub vezetősége bő egy héttel a Magyar Kupa döntője előtt olyan gyökeres változtatásokat eszközölt, hogy még a sportigazgatói pozíció betöltésében is személycserét hajtottak végre. Ott Dragóner Attilát az a Sallói István váltotta, aki korábban már három évig betöltötte szintén ugyanezen státuszt a zalaiaknál.

Pont ebből kifolyólag nem tettünk volna rá nagyobb tétet, hogy a Kuttor Attila alatt hazai pályán viszonylag jól szereplő Mezőkövesd otthonából mindhárom pontot behúzzák Gergényi Bencéék. A mérkőzés első félideje a várakozásainknak megfelelően alakult, hiszen Dino Besirovic találatával még a Matyók szereztek vezetést, ám a második játékrészben Tajti Mátyás és Mim Gergely góljaival megfordították a meccset. A győzelem abszolút jókor jött a Zalaegerszegnek, melyből erőt, s újfent lendületet meríthetnek a szerda esti kupadöntőre, mely nem pusztán a mostani szezon, hanem az elmúlt évek legfontosabb meccse lesz az egész klub életében.

Labdarúgás - Magyar Kupa - ZTE FC-Puskás Akadémia 005
Fontos győzelmet aratott Mezőkövesden a Zalaegerszeg csapata. (Fotó: MTI/Katona Tibor)

Nem pusztán asszisztálni megy a Puskásba a Budafok

Hosszú ideje nem volt példa arra a magyar kupaporondon, hogy másodosztályú együttes elérje a finálét. A Budafok idén végrehajtotta ezt a bravúrt úgy, hogy a már a legjobb nyolc között hét élvonalbeli klub mellett tudott talpon maradni. A pár éve élvonalat megjárt piros-feketék rendkívül gyengén kezdték az idei szezont, ám Mátyus János őszi érkezésével felívelt a csapat produktuma, illetve eredményesssége. A tréner pozitív munkássága pedig leglátványosabban a Magyar Kupában érett be.

Mindamellett, hogy tavasszal a legjobb 16 között búcsúztatták a címvédő Ferencvárost óriási meglepetésre kiejtő Iváncsát (2:1), ezt követően két élvonalbeli klub is áldozatául esett a kiscsapatnak. Előbb a negyeddöntőben a Kisvárda égett meg a Promontor utcában (2:0), majd az NB1-es sereghajtó Vasast végezték ki egy félidő alatt (3:0). Elmondható tehát, hogy Fótyik Dominikék abszolút nem ijedtek meg a magasabb osztálybeli ellenfelekkel szemben. Mi ezúttal hasonlóan bátor játékot várunk tőlünk a kupadöntőben. Igaz, hogy némiképp itt már lehet egyfajta nyomás a játékosok vállán, hiszen sokak karrierjük legfontosabb 90 percére készülnek, ám az esélyesség terhe teljes mértékben a rivális Zalaegerszeget fenyegeti.

Túlfavorizálják a bukik a Zalaegerszeget

Véleményünk szerint komoly hiba lehet a fogadóirodáktól, amennyiben addig jutnak el a kínálat összeállításában, hogy a döntőben egy élvonalbeli, illetve egy másodosztály középmezőnyében szerénykedő csapat találkozik egymással. A valóság ennél sokkallta árnyaltabb. Elnézve a Budafok kupamenetelését, megállapítható, hogy bizony a magyar élvonalbeli egyesületek többségét tekintve, illetve a másodosztályú, felsőházas klubok játéktudása között a pályán nincs számottevő különbség. Pláne, ha olyan élvonalbeli gárdáról beszélünk, akiket azért még valamelyest fenyeget a kiesés réme.

Míg a Zalaegerszegnek azért az utóbbi hetekben a bajnokságra kellett fókuszálnia, minden bizonnyal Budafokon hosszabb ideje a kupadöntő körül forog minden. A piros-feketék bajnoki pozíciójukból adódóan már szinte letudták az idei pontvadászatot. Régóta nyilvánvaló, hogy a feljutásért esélyük sincs idén harcbaszállni, míg a kiesőzóna azért megnyugtató távolságban volt tavasszal tőlük. Nem csoda tehát, hogy a kupára öszpontosították erejüket, amit mutatott az a jelenség is, amikor 3:0-ra kiütötték az elődöntőben a Vasast, majd a rákövetkező hétvégén elmentek kikapni Kozármislenybe, a másodosztály akkori sereghajtójához.

Végső győztes piacon nem reálisak az oddspárok

Érdemes tehát óvatosan kezelni a Zalaegerszegre való tételhelyezést, hiszen a kék-fehérek tavasszal látványosan szenvedtek. Bár a kupában némi szerencsével odakerültek a döntőbe, játékerőt tekintve nem tartjuk sokkal erősebb gárdának őket, mint a Kisvárdát, vagy éppen a Vasast. Bár a cikk megírásának pillanatában az Unibetnél egyelőre csak a Végső győztes piacot láthatjuk a kínálatban, ebből azért következtethetünk arra, mennyire nem reális képet kaphatunk majd a bővített opciók esetében is. Jelenleg az oddsmesterek úgy vélik, hogy 1.25-ös szorzó fedi a valóságot a ZTE győzelmét illetően. Érzésünk szerint ez az odds totálisan értéktelen a két csapat eddigi kupateljesítményéből kiindulva. Ekkor már sokkal inkább érdemesnek tartjuk a másodosztályú klub sikerére pakolni a tétet, hiszen benne van a pakliban, hogy a sorozatban is remeklő Beke Péter vezette kiscsapat óriási bravúrt végrehajtva behúzza története első trófeáját.

  • Budafoki MTE-Újbuda - Zalaegerszegi TE tipp

    Budafok nyeri a trófeát
    Unibet
    3.60

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés