Egy mérkőzés jutott a hétfőre a német bajnokságban. A Leipzig továbbra is ott van az élcsoportban, de Frankfurtba mostanság nem nyerni járnak az ellenfelek. Mire lesz képes két Európa Liga mérkőzés között Hasenhüttl gárdája?

Eintracht Frankfurt

Sokáig az egyik legjobb idegenbeli csapatként tartották számon az Eintracht Frankfurtot. Az új év azonban változást hozott, elkezdett hazai környezetben is nyerni Niko Kovac együttese. Egyre hatékonyabban játszanak, jönnek a gólok. Boateng játéka feljavult a középpályán, elől pedig a Rebic-Haller páros aktivizálta magát. A védelemben még mindig vannak megingások, de ezt ellensúlyozni tudják az offenzív focival. Szintén fontos kiemelni, hogy Kovac tud többféle felállásból is választani, nincsen egzakt játékrendszere, így hol három, hol négy védővel játszik. Ez megzavarhatja a vendégeket, mert nem tudják, hogy pontosan mire is készüljenek. Például a Gladbachot úgy fogadták, hogy öt védő előtt volt még egy védekező középpályás, így abszolút a defenzív játákra rendezkedtek be. A Leipziggel szembe is valami hasonlót várok, mert a vendégek kiválóan kontráznak, ebből pedig simán gólokat kaphat a Frankfurt.

Leipzig

Kicsit elemezzük a lipcsei csodát, amely 2009-ben indult útjára, amikor Dietrich Mateschitz a Red Bull vezére csapatot keresett befektetés céljából. A klub szinte a semmiből jött fel az első osztályba, ahol már rögtön az első évükben második helyen végeztek. Azt lehetett gondolni, hogy nyáron szétvásárolják majd őket, illetve a Bajnokok Ligája okozta kettős terhelés megtöri a lendületüket. Egyik sem történt meg, Ralph Hasenhüttl irányította gárda ott van a harmadik helyen a bajnokságban, míg a Bajnokok Ligája kiesést követően az Európa Ligában folytatják a tavaszt, nem is akárhogyan (3-1-re verték Nápolyban Sarri csapatát). Mik lehetnek a siker titkai? Először is a pénz, ami áramlik be a csapathoz, de ez önmagában kevés lenne. A Red Bull okosan építi fel a keretet, tele van fiatal és sikeréhes játékos, 30 év feletti mezőnyjátékost nem is találunk náluk. 

Naby-Keita-Salzburg-002

Naby Keita. Fotó: Werner100359/Wikipédia

A csapat a 4-2-2-2-es játékrendszerre épül, amit ugyan nem Hasenhüttl talált fel, de nagyon jól alkalmazza a csapatra. A két szélső (Sabitzer és Forsberg) így nem a vonal mellett keverget, hanem közelebb van a csatárokhoz, de a legfontosabb láncszem Naby Keita. Mind a védekezés terén kiemelkedő, ahol a presszing során labdákat szerez, majd gyorsaságának és térlátásával jól hozza játékba a többieket. Elől a Werner-Poulsen duó garantálja a sikert. Előbbi gyors és főleg a kontráknál lehet használni, míg Poulsent a fizikális játéka és magassága miatt tartják fent. A Napolit ahogyan említettük 3-1-re verték idegenben, így a továbbjutás már el is dőlt kis túlzással. Azért nem árt a visszavágón is koncentrálni, így kicsit fásultabb Leipzigre van kilátás hétfő este. 

Konklúzió

A Frankfurt bebizonyította, hogy a támadófoci ellenére képes hatékonyan védekezni és felvállalni a defenzív játékot. A Leipzig ellen felesleges eszetlenül támadni, mert épp ezt használhatják majd ki a vendégek. Egyik klub sem panaszkodhat a jelenlegi játékára, alapjáraton gólokat várhatnánk a mérkőzésen (2,5 over: 1.86), de van egy olyan érzésem, hogy mindkét gárda visszafogottabb lesz. Ebből pedig egy döntetlen is kisülhet. Wernerék támadásai átmehetnek erőlködésbe egy idő után, míg a hazaiaknak meggyűlhet a baja Keita-Demme párossal a középpályán, akik jól szűrnek. 

  • Bundesliga I. tipp

    Frankfurt - Leipzig: döntetlen

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés