Ha nem követed a Premier League küzdelmeit, akkor a párosítás kapcsán meglepően tapasztalhatod, hogy pontosan ugyanannyi pontot gyűjtöttek. 38 egysége van a Chelsea és Aston Villa csapatának is, és további meglepetés, hogy utóbbi több gólt szerzett! Rangadó a középmezőnyben, nagyjából tét nélkül.

2023 ápr 1. 18:30

Chelsea felemás idénye Bajnokok Ligájával

Érdekes idénye van a londoni együttesnek, február végén még ott jártunk a Tottenham - Chelsea összecsapás előtt, hogy a sérüléshullám megoldását ugyan igazolássokkal próbálták enyhíteni, de nem jött be a terv. Aztán idővel felvették a ritmust az új arcok, és elkezdtek nyerni. Nem szokatlan dolog ez a labdarúgásban, hiába írtuk például hogy Potter varázslatra készül, egyszerűen időbe telik adaptálni mind a játékosoknak, mind az edzői stábnak az új felállást, átalakuló keretet. Az érdekessége a dolognak inkább az, hogy ekkora átalakulások inkább a szezon elején szoktak történni, nem a felénél.

Felemás idénye van a Chelsea-nek tehát, a bajnokságban sok vizet nem fognak zavarni, viszont még mindig nyerhetnek Bajnokok Ligáját! Ha például Joao Félix kapufái elkezdenek befelé pattanni, esetleg Mudryk beváltja a hozzá fűzött jóslatok felét, akkor bizony egész jó lehet a szezon vége. Viszont elmondhatom, hogy teljesen elvesztettem a fonalat velük kapcsolatban, fogalmam sincs mi várható tőlük. Legutóbb például a Chelsea - Everton meccsen kevés gólt vártam, aztán 2:2-vel zárult az összecsapás.

Joao Felix - Chelsea 002
Joao Felix már két gólos és sok kapufás a Chelsea-nél. (Fotó: Vitalii Vitleo/Shutterstock.com)

Aston Villa és Chelsea ugyanolyan teljesítménye

Ha így virtuálisan elképzeljük a dolgot, akkor az Aston Villa lentről jött felfelé, miközben a Chelsea fentről esett lefelé, és ugyanott kötöttek ki. Érdekes figura Unai Emery, tavaly október vége óta irányítja az Aston Villát, 16 mérkőzés alatt 8 győzelmet felmutatva. Azt gondolom másra számított, még az Arsenal élén töltött időszaka miatt, de azért inkább jónak mondhatóak az eredmények. Steven Gerrard nem igazán találta a jó irányt, feleennyi győzelemmel a kiesés ellen küzdenének vele jelenleg.

Próbálkozik rendesen Emery is, nem csak Potter küzd az elemekkel. Közös vonás a pontban kivetülő teljesítményeken túl, hogy az Aston Villa sem állandó taktikával viszi az idényt. Emery vetett már be 4-3-3-at, 4-4-2-öt, de talán a sikert leginkább a 4-2-3-1-es kontraproduktív stílus hozta el. Négy bajnoki óta veretlenek, szóval újabb hasonlóság, hogy mindkét együttes jó formában van az utóbbi időben.

Fogadási ötlet a tét nélküli rangadóra

Szorzók alapján a bet365-nél hazai győzelmet várnak, hiszen a Chelsea sikere 1.65-ért játszható. Az egymás elleni meccseik nem nyújtanak igazán jó kiindulási alapot, mert Gerrard volt az edző a legutóbbi bajnoki idején. Ezért aztán a formák, eltérő stílusok, taktikák, és a javuló teljesítmények miatt, overre tenném voksom. Egész pontosan a 2.5 gól felett verziót mondanám 1.90-es szorzóért, de leginkább élőben fogadnék a találkozóra!

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 29. 7:14 UTC.

  • Chelsea - Aston Villa tipp

    2.5 gólnál több
    Bet365
    1.90

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Mykhailo Mudryk (Fotó: Vitalii Vitleo/Shutterstock.com)