A válogatott szünetet követően az angol harmadosztály felé fordulok és egy feljutásért küzdő együttes, a Sheffield meccsén overre tippelek. Sheffieldek közül a Wednesday csapatáról van szó, ördögi együttállás, hogy pont szerdán kerül sor a találkozóra. Egymás elleni összecsapások alapján izgalomban nem lesz hiány!

2023 márc 29. 20:45

Feljutásért küzd a Sheffield Wednesday 

Anno még az 1800-as évek végén, amikor még a világ nagy részén azt sem tudták mi az a labdarúgás, a Sheffield Wednesday az akkori angol élvonalban szerepelt. Mindig szerdán játszottak meccseket, ezért aztán egyszerűen erről a napról kapta a nevét klub, mely néhányszor bajnok is lett még ott az 1900-as évek elején. Még az UEFA-kupában is szerepeltek (erről alább láthatsz is összefoglalót), és ott voltak a Premier League kezdeti éveiben, de aztán jött a visszaesés. Szóval van múltja, de szomorú a jelene.

Az előző idényben már barátkozniuk kellett a League One rejtelmeivel, miután 2021-ben kiestek a Championshipből. Közel jártak a feljutáshoz, a negyedik helyen zártak, de a rájátszásban elbuktak. Most egyelőre jobban alakulnak a Sheffield Wednesday dolgai, az automatikus feljutást jelentő második helyet birtokolják. Nagy a harc, melyben az Ipswich, Barnsley és Plymouth is részt vesz. Érdekes négyes, egykoron jártak magasabb szinteken.

Egymás elleni mérkőzések

A rövid passzokkal játszó, pontrúgásokban egész jó Sheffield Wednesday ezúttal a sok egyéni hibával, gyengébb védelemmel rendelkező Cheltenhammal fog összecsapni. Ez a klub azért otthonosan mozog ebben a közegben, a League One és League Two között ingázik egy ideje. Ezért is lehetséges az, hogy a több mint százéves Sheffielddel nem igazán találkoztak, csak az elmúlt években. Ezek az összecsapások mindig overes fogadások sikerességét hozták el!

2021-ben egy öngóllal is tarkított mérkőzésen 2:2-re végeztek a felek, amit két sima Sheffield követett. 2022 márciusában 4:1-re tudott nyerni a szerdai napról elnevezett klub, majd legutóbb szintén tavaly, egész pontosan októberben 3:0-ra ütötte ki a Cheltenhamot. Hasonlóság felfedezhető fel abban, hogy a meccsek végére fogyott el a Cheltenham, tehát érdemes lehet fogadni kései találatra a bet365-nél. Lesz gól a 72. percet követően 1.83-as szorzóért egész jó lehet!

Cheltenham - Sheffield overes fogadás

Az egymás elleni mérkőzéseken túl a Sheffield formahanyatlása is segítheti az overes fogadásokat. Valószínűleg nem akarnak kiesni a négyes harcból a tabella élén, ezért mindent elkövetnek a győzelemért. Stílusban fekszik az ellenfél, mely ugyan sok egyéni hibával játszik, de mégis jó eredményeket ér el az utóbbi hetekben. Legutóbbi két meccsén 6 gólt szerzett a Cheltenham. Ázsiai hendikep formában fordulok az overek felé, amivel a bet365 oddsmestere nem ért egyet, ő inkább underre teszi a meccset.

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 27. 6:45 UTC.

  • Cheltenham - Sheffield Wednesday tipp

    AH 2 gól felett
    Bet365
    1.62

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: alphaspirit.it/Shutterstock