A 2023-as szezon eleje nagyon kedvez a sprintereknek, hiszen a többnaposok mellett, sok olyan egynapos is volt, ahol a végén a sprinterek küzdöttek az első helyért. Ilyen lehet a Brugge - De Panne is, amely egy belga World Tour verseny, mezőnye alapján pedig beillik egy sprinter világbajnokságnak. 

A szervezők megváltoztatták a Classic Brugge - De Pannét

Az elmúlt években túlságosan sok lett március végéhez közeledve a rangos belga egynapos, közülük pedig egyre kevesebb, amelyek a sprintereknek is fekszik. Az olasz Milano - Sanremo most már a Van Aert, Van der Poel és Pogacar típusú versenyzők játszóháza, míg az olyan versenyek, mint a korábban hagyományos sprintbefutót ígérő Gent - Wevelgem, mostanra a klasszikus pavés menőknek kedvez. 

A szervezők úgy érezték, kell valami különlegesség a Brugge - De Pannénak, mely korábban egy többnapos alacsonyabb kategóriás verseny volt, 2018-ban redukálódott egy klasszikus egynapossá. Miről volt ismert négy éven át ez a verseny? Az oldalszélről és a szövevényes hajráról. Utóbbi általában egy technikás és kaotikus befutót rejtett, amit 2023-ra leegyszerűsítettek, hogy ne ezen múljon a győztes kiléte, minden a nyers erőre és a sebességre fókuszál. A szél viszont nem változott, folyamatosan a part mellett haladva, brutális oldalszél lehet, amely szétszakíthatja a mezőnyt. 

Ne a győztesre fogadj!

Ennek fényében, kerüljük el a győztes kilétére való fogadást, hiába csábító a minimum 3.00-as szorzó. Az oldalszél teljesen megkavarhatja az esélyeket, főleg úgy, hogy elvileg esőt is várnak és hideg lesz. Sok kerékpáros nem bírja ezeket a körülményeket, az sem mellékes, hogy a táv meghaladja a 200 km-t, amely ebben az időjárásban szintén fárasztó. Nincsen hegymenet, de a szél és a hideg átírhatja az esélyeket. 

A rutin sokat segíthet

A head-to-head piacon nézelődtünk, ahol az első párosítás ami érdekesnek tűnt, a Pascal Ackermann - Jordi Meeus. Egyelőre kérdéses, hogy valamelyikük kaphat-e szabad kezet, ugyanis Ackermann csapatában ott van a kiváló formának örvendő Juan Sebastian Molano, míg Meeus esetében Sam Bennett. Meeus valószínűleg második opció lesz, ráadásul nem is igazán szereti az ilyen időjárási körülményeket, a hosszabb versenyeket pedig nem bírja. 

Ackermann más típus, kétszer végzett már dobogón a Brugge - De Pannén, nála az lehet a gond, hogy Molano nem biztos, hogy segíti őt egy esetleges befutónál. Ackermann ugyanis nincsen rossz formában, majdnem ProSeries versenyt nyert az elmúlt héten - célfotó döntött csak -, neki nem probléma az oldalszél és az eső sem, szóval bőven van érték abban, hogy előrébb végez, mint Meeus. 

A másik párosítás a Caleb Ewan - Phil Bauhaus. Utóbbi versenyző idén jó formában van, de sebességben megvannak a korlátai. Ritkán szokott jól szerepelni ilyen hosszú egynaposon, az esőt sem kedveli. Neki az ideális az, ha olyan 170-190 km a szakasz, zavarosban halászhat a hajrában, nem kell őt védeni az oldalszéltől, és elvétve akad a riválisoknak megfelelő felvezető vonata. Most ezekből egyik sem valósul meg, így Bauhausnak nehéz dolga lesz. 

Caleb Ewan egyelőre keresi a korábbi remek formáját, viszont a Milano - Sanremón bizonyította, hogy még odaérhet a legjobbak közé, továbbra is bírja a hosszabb egynaposokat. Neki az oldalszél zavarhat be, viszont most van egy komoly csapata, akik segítik őt, ha pedig képesek helyzetbe hozni megfelelő felvezetéssel, akkor az UAE Tour első etapján láthattuk, veszélyes még a legjobb formában lévő sprinterekre is. Az a többnapos pozitív visszacsatolás lehet számára, hiszen ott egyedül is bírta a szeles részeket. 

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 március 20. 21:24 UTC.

  • Kerékpár tippek

    Brugge - De Panne: Ackermann előrébb végez, mint Meeus
  • Brugge - De Panne: Ewan előrébb végez, mint Bauhaus

Számlanyitási ajánlat: Fogadj 10£ értékben és 30£ ingyenes fogadást kaphatsz

Tegyél meg egy £10-os tétet és kapj £30 értékű ingyenes fogadást, amikor csatlakozol a bet365-höz. 

Bet365 regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Creative Screen/Shutterstock, kovop/Shutterstock, Radu Razvan/Shutterstock, Nicola Devecchi/Shutterstock