Tavaly nyáron már Neymar távozása is az őrület kategóriába tartozott, de valahol megjósolható volt. A zsinórban harmadik Bajnokok Ligája győzelem után azonban a portugál zseni tett egy véletlen elszólást, ami felkavarta az állóvizet. Tényleg elhagyná a Real Madridot? Új kihívásokat keres? Esetleg más áll a háttérben? 

Csúcson kell abbahagyni?

Cristiano Ronaldo korunk egyik legjobb játékosa, sorra nyeri a BL-címeket, számtalan rekordot döntött már meg. Azonban ő is már 33. életévébe lépett, nem fiatalodik. Az idei Bajnokok Ligája finálé után elejtett egy távozására utaló mondatot, amit a világsajtó felkapott. Eljött a váltás ideje? 

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit nyerhet még a Ronaldo a Real Madriddal? Elért mindent, amit egy játékos elérhet és lássuk be, az idei éve már nem sikerült olyan tökéletesre. Az ősz folyamán voltak ugyan kiváló mérkőzései, de leginkább január végétől kezdett el villogni. Majd minden meccsen gólt rúgott, aztán két hónap után elfáradt. 

Cristiano Ronaldo, az ötszörös BL-győztes (Fotó: Oleh Dubyna/Shutterstock)

Egyre többet kellett pihentetni, bajnoki mérkőzéseket hagyott ki, hogy a BL-re maximálisan felkészülhessen. A Juventus elleni odavágón hős volt, de a visszavágón a Bernabeuban ő sem tudott mit kezdeni a torinói csapattal. A büntetőt ugyan értékesítette, de összességében a mezőnyben felejthető teljesítményt nyújtott. Azután jött a Bayern München elleni két elődöntő, előtte a sok pihenéssel.

Nem lehet tudni, hogy ezt tett-e neki rosszat, vagy csak szimplán levették őt a pályáról, de nem volt mérvadó a párharc szempontjából. A Liverpool elleni fináléban várták a Salah - Ronaldo csatát, de végül Bale és Benzema döntöttek. Ennyi lett volna a Ronaldo-korszak? 

Zidane után Ronaldo is távozik? 

Még friss a hír, de Zinedine Zidane bejelentette távozását a Real Madridtól. Ő volt az, aki kitudta hozni a maximumot a portugálból, aki felépítette a BL-győztes csapatot és apró változtatásokkal a csúcson tudta tartani. Lehet a francia már tudta, hogy Ronaldo távozik, ezért is hagyja el a madridi sztárcsapatot? 

Minek fizessünk adót?

Nem csak Zidane távozása vagy épp az életkor, illetve a csúcson való távozás lehet a mozgatórugója a történetnek, hanem az adócsalás is, amivel Cristiano Ronaldót vádolják. Tett ugyan egy 14 millió eurós ajánlatot az adóellenőröknek, de ők azt vissza is dobták, mivel 28 millió eurót várnak, vagy börtönbe küldik a portugál klasszist. Ronaldo még azzal is megpróbálkozott, hogy a klubjával fizetteti ki a tartozását.

Alig két hete maradt az aranylabdás játékosnak, hogy befizesse az összeget, különben bíróságra kerül az ügy, s akár még nyolc évet is kaphat. Az is benne lehet a távozása körüli pletykákban, hogy ezt az egész mizériát szeretné elkerülni. Anno, mikor felmerült az adócsalás vele kapcsolatban, kilátásba helyezte, hogy elhagyja a Real Madridot. 

Hová is mehetne? 

Mindenhová. A világ egyik legjobbját bárhol tárt karokkal várják, de azért a lehetőségei lekorlátozódnak három opcióra. Az első a Paris SG (2.30). A franciák szorzója alaposan megcsappant 7.00-ről, miután bejelentették Zidane távozását. A francia klubnak megvan a kerete rá, esetleg ha úgy van, akkor ellenértéket is fel tudnak mutatni (Neymar). Régóta kinézték már a portugál klasszist, most egy jó edző is van a párizsi klubnál (Tuchel). 

Cristiano Ronaldo és édesanyja a kijevi BL-döntő után. (Fotó: Oleh Dubyna/Shutterstock)

A Manchester United már nehezebb téma (10.00), de nem lehetetlen. Egykori edzője, José Mourinho tárt karokkal várná, de erősen kétséges, hogy mennyire tudná beépíteni a csapatába úgy, hogy hatékony is legyen. A harmadik lehetőség az atlanti-óceánon túli MLS valamely csapata (10.00).

Láthatjuk, hogy Zlatan Ibrahimovicnak is bejött az élet a tengerentúlon. Reklámfilmekben szerepel, talkshow-ba jár. Ronaldónak is biztosan kijárna ugyanez, márpedig ő szereti a rivaldafényt. Jól jönne ez a reklám a szállodáinak is, főleg mivel tervbe van véve egy New Yorkban lévő hotel építése is. Ennek az esedékes dátuma a spanyol AS szerint 2020 körül lenne.

 

Cristiano Ronaldo csapata 2018 szeptember 3-án:

Real Madrid - 1.30
Paris SG - 2.10
Bármelyik MLS klub - 10.00
Manchester Utd. - 10.00
Chelsea - 31.00
Manchester City - 31.00

Az oddsok az Unibet irodától származnak és ebben az időpontban érvényesek: 2018-05-31. 14:00CET!

 

A mama megmondja a tutit!

Az ominózus nyilatkozat után, a következő "felkavaró" esemény a jövő évi mezek fotózása volt, ahol Ronaldo nem vett részt. Úgy vélem, ezt meg lehet magyarázni azzal, hogy pihent. Természetesen több játékost és hozzátartozót is megkérdeztek, köztük Ronaldo édesanyját, Dolores Aveirót is, hogy mi a véleménye fia sorsáról:

"Nem bánnám Párizst sem, de inkább azt javasolnám Cristianónak, hogy térjen vissza Manchesterbe" - nyilatkozta Aveiro asszony. 

Most akkor ezek után legyen okos az ember! Az biztos, hogy sosem volt még ennyire kétséges Ronaldo sorsa. Az általa kedvelt edző lemondott, megnyertek szinte mindent, ráadásul komoly problémája van a hatóságokkal is. Pótlása nehezebb kérdés, de Lewandowski például épp távozóban van a Bayerntől, még ha nem is egy kaliberű a két játékos, de az újjáépülő Realban nem jönne rosszul a lengyel támadó. Neymar sorsa szintén bizonytalan, de Hazard is eléggé gyakori téma a királyi gárdánál. Az, hogy marad Madridban, már 1.30-at fizet, egy napja még csak 1.03 volt! Neymar után újabb világklasszis hagyja el a La Ligát? Szerintünk hamarosan fény derül. 

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: charnsitr/Shutterstock