Csütörtökön este 6. játéknapjához érkezik az idei Premier League szezonja. A klasszisokból álló nyolc fős mezőny ezúttal Liverpoolba látogat, ahol az estét a megszokott négy negyeddöntővel indítják. A forduló legnagyobb kérdései közé tartozik, vajon Peter Wrightnak sikerül-e megszereznie első pontjait, illetve Michael van Gerwen tovább növeli-e jókora előnyét az összetettben?

Nem sűrűn találkozik mostanság Price és Wright

Annak ellenére, hogy a PL-idény már a 6. játéknapjához érkezik, az idei sorozatban most először feszül egymásnak Gerwyn Price és Peter Wright. Kettejük közül egyértelműen a walesi player muzsikál eddig jobban, ami nem nehéz, tekintve, hogy a skót rivális egyetlen győzelmet sem tudott máig felmutatni. Elképesztően gyenge szériában van tehát Snakebite, s korábbi magabiztossága egyre inkább veszni látszik.

Ugyan az utóbbi fordulókban rendre nüanszokra maradt el az áttörést jelentő győzelemtől, ám állandóan vesztesen távozik a színpadról. A sorozatos kudarcélmény pedig az egyéb tornákra is kihat nála. A hétvégi UK Openen a legjobb 16 közé jutott ugyan, ám sokat elmond, hogy Ritchie Burnett mindössze 86,96-os átlaggal búcsúztatta Wrightot (8:10). Igazából Price ellen sem várunk tőle sokat. Bár Iceman produktuma sem mondható stabilnak az elmúlt hetekben, az önbizalma messze nincs annyira lent, mint Wrightnak. Nem csoda tehát, ha a bukik a walesi sikerét várják. A meccs kapcsán egyébiránt a legerősebb tippünk a speciális piacon rejlik. Véleményünk szerint Wright átlaga nem éri majd el a 97.5-ös határt.

Zsinórban triplázhat Michael van Gerwen?

Az előző két forduló megnyerésével összetettben jókora előnyre tett szert Michael van Gerwen. A holland klasszis előbb Dublinban, majd múlt héten Exeterben húzta be az aktuális PL-játéknapot. Az UK Openen hasonlóan jól ment neki a szekér, ám a fináléban végül Andrew Gilding óriási meglepetésre elhappolta előle a trófeát (10:11). Kérdés, vajon ez a mentálisan igen fájó vereség megingatja Mighty Mike remek formáját, avagy kettőzött erővel érkezik Liverpoolba, hogy sorozatban a harmadik mini-tornagyőzelmét is bezsebelje?

Jonny Clayton lehet az a személy, aki ideje korán véget vethet Gerwen pazar menetelésének. Egyébiránt a walesi volt az, aki legutóbb döntőzött a hollanddal Liverpoolban, ám a fináléban 6:3-as vereséget szenvedett. A Ferret becenévre hallgató Clayton egyébként döcögősen kezdte a PL-szezont, viszont az utóbbi hetekben éledezni látszik. Reményeink szerint most is felszívja magát és képes lesz legalább megszorongatni MVG-t. +2.5-ös hendikepes győzelmére pedig 1.54-es oddsot kínál nekünk az Unibet.

Aspinall meccsén rámegyünk a 180-akra

A csütörtök esti program harmadik negyeddöntőjében találkozik egymással Chris Dobey és Nathan Aspinall. A két fiatal angol srác már összemérte erejét a PL keretein belül a belfasti nyitókörben, ahol Dobey 6:4-re nyerni tudott. Azóta viszont Dobey számára nem termett sok babér a sorozatban. Ellenben Aspinall esetében csupán egyetlen olyan játéknap volt, amikor rögtön a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült.

Nem mellesleg a hétvégi UK Open tornán is Asp nyújtotta a meggyőzőbb teljesítményt, így az irodák abszolút jogosan favorizálják őt Dobeyval szemben. Mindazonáltal felhívnánk a figyelmet a 180-ak piacára a mérkőzés kapcsán, hiszen Dobey a Premier League-ben az Aspinall elleni csörtéjén dobta a legtöbb maximális értéket (6 db). Ráadásul a rivális sem szokta általában elaprózni a tömegek dobálását. Ennek okán a mérkőzés fogadási kínálatában kecsegtető terep lehet a 180-ak piaca over gyanánt.

Van den Bergh a legértékesebb underdog a kínálatban

Véleményünk szerint a négy negyeddöntő közül időrendben a legutolsó tartogatja magában leginkább azt a forgatókönyvet, hogy az underdog felülkerekedik a favoriton. Dimitri van den Bergh kiváló hétvégét zárt az UK Openen. A decemberi világbajnokságot követően ismételten egy major-torna elődöntőjébe tudta verekedni magát, ahol aztán Michael van Gerwen jelentette számára ismét a végállomást. Mindazonáltal a belga srác egész jó periódusban van, így meggyűlhet vele a baja Michael Smithnek.

Az angol világelső számára a fentebb említett hétvégi verseny már nem sikerült olyan fényesre, hiszen BullyBoy már a 32 között kiesett Luke Humphries ellen (9:10). Illetve múlt héten Exeterben Nathan Aspinall rögtön az este elején búcsúztatni tudta a PL-ben (3:6). Kissé megtorpant tehát a friss világbajnok szekere az utóbbi napokban, ezáltal úgy véljük, hogy Van den Berghnek jó esélye nyílhat rá, hogy akár revansot vegyen a glasgow-i döntőben elszenvedett vereségért. Mindezekből kiindulva jelenleg enyhén túlzónak találjuk kimeneteles szorzóját (2.40). Egyértelműen értéket érzünk ezáltal az ázsiai hendikepek piacán +1.5-ös határon.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés