Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Kazincbarcikai járásban, a Bükk-vidék területén, Miskolctól nagyjából 30 kilométerre északnyugatra fekszik a címben említett település, ahol valaki szép összeget nyert, egy remek tippsorral!

Nem mindennapi nyereményről számoltak be a SzerencseMix 35. számában, amit egy 1500 fős községben adtak fel. Labdarúgásra tippelt sorstársunk, nem az élvonalas szintet választva, például a Dep. Tachira és Dep. La Guaira összecsapására Venezuelában került sor. Gólszámokon alapuló megérzését ötször küldte játékba, összesen 1050 forintos téttel, a szorzó 9000 felé kúszott, így a hibátlan tippsorral összességében végül 9 millió 879 ezer 870 forintos kifizetésnek örülhetett. Érdekes ingadozás a szorzók között, nézzük mennyit kellett izgulnia!

Az osztrák másodosztályban a Horn - Wien meccsén a 91. és 93. percben jött össze a második és harmadik gól, tehát az 1.88-as oddsért is kellett izgulni bőven. Viszonylag simán nyert viszont a Rotherham, és egy óra után a sok találatos tipp is bejött a Wimbledon - Accarington angol harmadvonalas bajnokin.  A korábban említett venezuelai találkozón a 84. percre jött össze a fél tucat gól, míg a Bolton - Fleetwood esetében a 96. percig kellett várni. Szép tippek, remek nyeremény, gratulálunk!

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Dean Drobot/Shutterstock