Hétfő este a Diósgyőr együttese zárja a magyar másodosztályú bajnokság 32. fordulóját. Kuznyecov Szergej gárdája hétközi győzelmének köszönhetően immáron négy pontos előnnyel vezeti a tabellát az MTK csapata előtt. A Mosonmagyaróvár személyében pedig abszolút verhető rivális érkezik a Bükk lábához.

Fél lábbal az élvonalban van a DVTK

Mostanra tetemes, 15 pontos előnyt épített ki magának a Diósgyőr gárdája a harmadik helyezett Ajkával szemben. A szezon végéig hátralévő hat bajnoki mérkőzésen tehát óriási csodának kellene történnie ahhoz, hogy a piros-fehéreket két év után ne láthassuk ismét az első osztályban. Mindennek ellenére egyáltalán nem mondható az, hogy visszavett volna a tempóból a miskolci gárda. Az MTK elleni 4:2-es zakó óta zsinórban négy győzelmet hoztak tető alá Könyves Norberték.

Legutóbb szerdán emlékezetes mérkőzésen verték a kupadöntőbe jutott Budafok gárdáját. A 0:0-ás első játékrészt követően Beke Péter révén még előnyhöz jutott Mátyus János alakulata, ám előbb a csereként beálló Jurek révén egalizált a Diósgyőr, majd a meccs utolsó perceiben Lukács használta ki Gundal-Takács Bence hatalmas hibáját, és a szemfüles találatnak köszönhetően mindhárom pontot elvitték a Promontor utcából (1:2).

A kissé szerencsésnek mondható győzelem eredményeképpen pedig a fő rivális MTK elleni is növelni tudta előnyét a Diósgyőr, aminek köszönhetően egyre inkább realizálódni látszik a másodosztályú bajnoki cím.

Mosonmagyaróváron úgy hullanak az edzők, mint a legyek

Már-már kezd komikussá válni az óvári klubvezetés idei ténykedése. A csapat vezetősége Supka Attila személyében immáron ötödször vált trénert az aktuális szezonban. A korábban Debrecennel bajnok, számos élvonalbeli egyesületnél megfordult neves edző mindössze 17 napot követően állt fel a kisalföldiek padjáról. Mindez lehet, hogy rekordnak számít a magyar labdarúgás történetében.

A Mosonmagyaróvár a mostani pontvadászatot még Varga Lászlóval nyitotta, akitől szeptember közepén váltak meg. Őt ideiglenesen Horváth Csaba váltotta fel. Neki márciusban mondtak köszönetet a munkájáért és a hónap végéig Király József szakmai igazgató trenírozta a legénységet. Őt követte Supka Attila, aki szintén ebek harmincadjára jutott. Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az új áldozata az óvári vezetésnek. A hírek alapján egyelőre ismét Király József irányítja a csapat felkészülését. 

Supka Attila - Budapest Honvéd 002
Supka Attila 17 napig mondhatta magát a Mosonmagyaróvár trénerének. (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Totális káosznak tűnik tehát, ami a klubnál folyik. Ezért némiképp meglepő, hogy mégis a kiesőzóna felett helyezkedik el az MTE. Persze a kiesés réme buzgón simogatja a kék-fehérek hátát, hiszen mindössze három egységnyi lemaradásban van mögöttük az osztályozós helyen tanyázó Nyíregyháza. Könnyen lehet tehát, hogy a következő fordulót már a piros vonal alatt várhatja a Mosonmagyaróvár.

Több gólos hazai sikerre tennénk a tétet

Bár jelen előzetes megírásának pillanatában, szombaton kora este sajnos még nem álltak elő fogadási kínálattal az irodák, igyekszünk látatlanban olyan fogadási opciót ajánlani a hétfő esti meccshez, melyben véleményünk szerint lehetséges érték lapulhat.

Ahogy a fentiekből is kiderül, két nagyon eltérő képességekkel, háttérrel rendelkező együttes találkozik Miskolcon. Gyakorlatilag minden tényező a hazaiak oldalán szól. Mind a közelmúltbeli forma, mind pedig a játékerő egyértelműen sima DVTK győzelmet vetít előre. Jóformán osztálykülönbség realizálható a felek között. Komoly meglepetés lenne számunkra, ha a szétesőben lévő MTE akár az egy pontot elcsípné a listavezető otthonában. Véleményünk szerint épp ezért a hazaiak sima kimeneteles oddsa talán még 1.50-et sem éri majd el. Ennek okán leginkább az ázsiai hendikepek mínuszos piacán favorizálnánk a Diósgyőr sikerét. Reményeink szerint a -1.0-ás határ megüti az 1.70 körüli szorzót, bátrabbaknak pedig -1.5-ös értéket is merjük ajánlani, megkockáztatva, hogy legalább két gólos különbség kijön majd a lefújás pillanatában.

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés