Amerikai foci felé fordult, talán jobb híján, és öt mérkőzésre volt helyes meglátása. Az amerikai foci az úgy értendő, hogy európai, csak Amerikában. Nézzük a szelvényét!

Miközben a labdarúgás élvonala épp nyaralását tölti, addig sem áll meg az élet a sportfogadásban, hiszen a szerencsevadászok Amerika felé fordulnak, ahol az MLS, brazil vagy épp argentin bajnokság javában zajlik. Mi is foglalkozunk azzal a régióval különböző írásainkban, de úgy néz ki van még mit tanulni, például a kőszegi kollégától, aki elég nagyot ment a napokban. Öt mérkőzést választott ki a Szerencsemix legújabb száma alapján, és ezeknél egész vaskos szorzók mellett döntött, például a Bahia - Athletico esetében 9.50-es oddsot húzott be.

"Egy kőszegi tippmix-játékos 5-ös kötését adta játékba 300 forintos tét mellett, ráadásul azon nyomban hét alkalommal is, hibátlan tippjeivel pedig 7*280 429 forintos, azaz összesen 1 millió 963 ezer és 3 forintos nyereményt ünnepelhetett" - írják a Szerencsemixben, tehát több, ugyanolyan szelvénnyel támadta a lottótársaság pénztárcáját. Simán nyert a Corinthians és a New York RB, így jöttek a hazai és több tippek, gond nélkül győzött a Toronto is. Szűken jött a Bahia - Athlético vendég és mindkét csapat szerez gólt, a Patronato Parana - Colón kupameccs pedig 1:1-es eredménnyel zárult, a kőszegi tippmixelő legnagyobb örömére.

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés