Nem lesz könnyű estéje egykori klubja ellen Rudi Garciának. Képes felpörögni a Lyon a vasárnapi rangadóra? 

Rudi Garcia itt, Rudi Garcia ott

Érdekes szezon vár a Lyon csapatára. Gyakorlatilag egy klasszikus jobb- és balhátvéd áll Rudi Garcia rendelkezésére, egyikük mindössze 19 éves Melvin Bard, aki idén került fel az első csapathoz. Ezért váltogatja a taktikát Garcia, mivel a négyvédős rendszerben nem hatékonyak, három belső hátvéd esetén viszont Cornet a visszavont baloldali játékos, aki amúgy nem igazán védekezés orientált focista. 

Szerkezeti gondokkal küzd az Olympique Lyon, miközben elköltöttek 20 millió eurót Lucas Paquetára, számomra érthetetlen döntés. A Marseille a 4-2-3-1-es rendszerben kezdte papíron az elmúlt találkozóit, ez azonban a gyakorlatban inkább egy három belső védős felállás, ugyanis Kamara visszalép a védelembe a támadások építése miatt. Rongier marad az egyedüli középpályás, kissé lyukas a pálya közepén így a Marseille. 

Houssem Aouar (Fotó: Romain Biard / Shutterstock.com)

André Villas-Boas egyik elképzelése, hogy a területek "megszállásával" próbálja gyorsan támadásba dobni az övéit. Létszámfölényes helyzeteket próbálnak kialakítani kisebb területeken az ellenfél védőivel szemben, mindezt elsősorban a széleken teszik. Tükörszélsőket alkalmaznak (Payet és Thauvin), akik az oldalvonalról befelé húzódva teremtik meg maguk mögött a területet a széleken felfutó hátvédeknek egy-egy beadásra (japán haderő: Nagatomo és Sakai). 

Az alacsony Darío Benedetto viszont szenved egy ilyen rendszerben, Valére Germain talán egy fokkal jobb megoldás, de maradjunk annyiban, nem ez a megfelelő taktika az OM számára. Lille ellen Mandanda bravúrjai kellettek a pontmentéshez, de mindig nem bízhatnak a rutinos világbajnok portásban. Mindkét csapatnál gondok vannak a szélső védekezéssel, de míg a Lyon középpályája stabilabb, addig az OM sebezhető ezen a részen. Ugyanakkor a Marseille képes megbontani az ellenfele védelmét. 

Mit gondoltotok? Melyik fogadás éri meg leginkább a francia rangadóra? Adná magát 1.92-ért a mindkét csapat gólt szerez opció, vagy nincs ennyi a vendégekben? Sima Lyon győzelem 1.72-ért? 

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org