Folytatódott a spanyol bajnokság, voltak meglepő eredmények is, mint a Getafe vereség, de Pepe Bordalás együttese javíthat az Espanyol ellen a keddi mérkőzésen.

2020 jún 16. 19:30 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Lesz büntetőrúgás a mérkőzésen
Unibet
3.50

Mi várható a Getafe - Espanyol összecsapáson?

Az Espanyol az életben maradásért küzd, míg a Getafe a Bajnokok Ligáját érő 4. helyért. Óriási a különbség a két csapat céljai között, de minket nem a célok érdekelnek, hanem a statisztika. Ebben a szezonban 106 büntetőt ítéltek meg a bírók a spanyol bajnokságban (a szombati meccsekkel bezárólag), ami majd négyes átlagot (3,7) jelent fordulónkként. Gyakorlatilag minden harmadik mérkőzésen volt büntető a LaLigában (38,27%). 

A Getafe öt büntetőt kapott, míg az Espanyol négyet, amivel nem tartoznak a legjobbak közé. Ami azt illeti, épp a Getafe az a csapat, aki ellen a legkevesebb büntetőt ítélték (1), míg az Espanyol ilyen téren a középmezőnybe tartozik (5). Egyelőre ezek alapján nem úgy tűnik, hogy érdemes a tizenegyesekre fogadni ezen a találkozón, azonban van két indokunk, ami talán elgondolkoztathatja az olvasót. 

Nemanja Maksimovic (Fotó: Vladimir Koshkarov / Shutterstock.com)

Pepe Bordalás (Getafe) és Abelardo (Espanyol) olyan edzők, akiknek a csapatai nem finomkodnak, odarúgnak az ellenfeleknek, sok szabálytalanságot követnek el, rengeteget büntető lapot kapnak. Ebben a bajnokságot tekintve élen jár a Getafe, míg az Espanyol a középmezőnybe tartozik. Utóbbi azonban elsősorban idegenben játszik durván, rengeteg szabálytalanság, nem kímélik az ellenfeleket. 

A két edzői csapatai eddig három bajnoki mérkőzést játszottak egymás ellen, mindegyiken volt büntető. Külön érdekesség, hogy a három megítélt tizenegyesből kettő ki is maradt. Abelardo csapataira mindig is jellemző volt a durvaság, simán gondban lehetnek a Getafe támadóival szemben a játékosai. Könnyedén előfordulhat egy buktatás a tizenhatoson belül, amikor a védők kevésbé koncentrálnak. 

  • Getafe - Espanyol tipp

    Lesz büntetőrúgás a mérkőzésen
    Unibet
    3.50

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Victor Sanchez és Wu Lei gólöröme (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)