Foci real madrid Atlético Madrid LaLiga

Elemezzünk: A madridi derbi, azaz Real Madrid - Atlético Madrid

Gareth Bale - Real Madrid 011 Gareth Bale (Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com)

A Real Madrid az Atléticót fogadja szombat este a Santiago Bernabeuban. A szerdai sevillai kirándulás nem sikerült Benzemáéknak, ezért muszáj lenne javítaniuk, de a vendég Matracosok épp kezdik elkapni a fonalat. Melyik csapat képes felülkerekedni a másikon? 

Atlético Madrid: Gyenge kezdés után belendültek?

Az UEFA-szuperkupa elhódítása a városi rivális csapattal szemben nagy teljesítmény, de a sikert követően gyenge játék jellemezte a bajnoki mérkőzéseken az Atléticót. A csapatot nyáron alaposan megerősítette a vezetőség, elsősorban a támadósort, ebből viszont kezdetben sokat nem láthatott a publikum. Erőlködő játék jellemezte a fővárosiakat, hiába érkezett nyáron Lemar, Gelson Martins és Nikola Kalinic. Ha ez nem lett volna elég, akkor Simeone is hibázott, hiszen taktikai szempontból rossz döntéseket hozott. Az egyik ilyet büntette meg a Celta Vigo. Stefan Savic a tréner kérésére számára idegen poszton, jobbhátvédként játszott. Meg is lett az eredménye, mert kiállították a montenegrói hátvédet, pedig a kispadon ott ült Arias, aki épp jobboldali bekk. 

A változást a Monaco elleni Bajnokok Ligája mérkőzés hozta el. Itt állt össze a Correa - Rodri - Saúl Niguez - Koke középpálya. Ez megteremtette a várva várt stabilitást a védelem számára is. Rodri nem hiába érkezett nyáron a Villarrealtól, mivel valakinek pótolnia kellett a távozó Gabit. Ő volt az Atlético Madrid szíve és lelke, illetve Cholo meghosszabbított karja a pályán. Igazi vezéregyéniség, a szürke eminenciás, akinek elsődleges feladata a középpályás szűrés volt, majd a támadások indítását is egyre nagyobb százalékban bízták rá. Ezt a szerepkört kellett átvennie a mindössze 22 éves Rodrinak. Első mérkőzésén még szoknia kellett a helyzetet, de már kezdi megmutatni, hogy mekkora tehetség is rejtőzik benne. 

Rodri visszalép a védelembe, ezzel könnyítve a labda felhozatalát.

Amolyan mélységi szervezőként is funkcionál a fiatal spanyol játékos, gyakorta visszalép a védelembe, ezzel hármas fallá alakítva a Giménez - Godín párosát. Ekkor ő vagy Giménez az, aki felhozza vagy felpasszolja a labdát, míg Godín hátul biztosít vagy éppenséggel felíveli a játékszert. Előttük két középpályás tartózkodik, további opciókat kínálva a passzolásra (Koke és Saúl Niguez). A két szélen helyezkedő bekk (Juanfran és Lucas) ilyenkor feljebb lépnek a középpályára, ezzel nyitnak teret a labda megjátszásához. Egyik módja ennek egy felívelés Diego Costa irányába, aki erőcsatárként helyezkedik elől, illetve Koke vagy Niguez megjátszása. 

A támadójátékukban azonban továbbra is a legnagyobb fegyver, Antoine Griezmann. A francia világbajnok támadó kicsit szabadabban mozoghat Diego Costa mögött/mellett az ellenfél tizenhatosa környékén. Előfordul, hogy a szélekre mozog ki valamelyik csapattársa mellé, ezzel kialakítva létszámfölényes helyzeteket az ellenfél védőjével szemben, de olykor befut a "résekbe" is, amit Costa elmozgásai teremtenek meg. Idén januárban érkezett "hivatalosan" Diego Costa a Matracosokhoz, utána nem igazán működött elől az ő kettősük, de láthatólag kezdenek összeszokni. Ez megmutatkozik az összjátékukban is. A Monaco elleni egyenlítő gólnál látszott, ahogy egyből tette az üres területre a francia támadó a beinduló Diego Costa elé a labdát. 

Atlético Madrid villámgyors kontrája, hála Griezmann jó helyzetfelismerésének.

A képből kitűnik, hogy mennyire jó helyzetfelismerés ez, illetve az is, hogy milyen hatékony hamis kilencesként Griezmann. Egyik védőzónából sikeresen lép át a másikba a francia támadó, egy gyors kontránál gyakorlatilag lekövethetetlen a mozgása. Ha teljes lesz az összhang a két játékos között, akkor komoly feladatot adhatnak az ellenfelek védelmeinek. Griezmann ugyanis olykor visszalép a középpályára labdáért, ezzel is elősegítve a többi játékos üres területbe való mozgását, mivel az ellenfélnél gondot okoz, hogy ilyenkor ki fogja a franciát. Lemar érkezése szintén bővítette Simeone tárházát. Átlövései révén veszélyes játékos, de egyelőre Correát jobban preferálja Cholo, lehet a megszokás, illetve a széljáték miatt is. 

Írtunk lassú és gyors támadásépítésről is a Tico kapcsán, most térjünk vissza a védekezésre. Fontos elem továbbra is a letámadás, ami elsősorban a labdás játékos megzavarására irányul. A Real Madrid ellen látható volt, hogy már a hátvédeket igyekeztek zavarba hozni Simeone játékosai. A képen látszik, hogy Casemiróra ketten rontanak rá, egyetlen jó opció, ha hazaadja a labdát a kapusnak, így nem veszítenek rögtön labdát. A szuperkupa fináléban látott intenzitású védekezés kezd visszatérni a Matracosokhoz.

Letámadás alkalmazása az Atlético Madrid játékosainak előadásában.

Két mérkőzésen nem kapott gólt a Tico, Godín szezon eleji szokatlan bizonytalankodása a múlté, kezdi megtalálni a megfelelő stratégiát az argentin szakember. Griezmann újra világbajnoki formában és a Barcelonába való vágyódása is a múlté. Simeone bemutatta, hogyan lehet legyőzni a Real Madridot, most annyi az előnye, hogy Isco és Carvajal nem lesz az ellenfélnél, de ott lesz a középpályán Casemiro mellett Kroos és a szuperkupán csak csereként beálló Modrid. Savic helyett Giménez kezdhet, így a már megszokott védőpáros lesz középen, ami megnyugvást adhat Oblaknak is a kapuban. 

Real Madrid: A Ronaldo utáni élet

A kisebb megingások után egy komoly verést kapott Sevillában a Real Madrid. Egy félidő alatt lerendezte őket a hazai csapat, másodikban voltak próbálkozásaik, de összességében egy motiválatlan Madridot láthattunk. Eddig voltak biztató jelek, de Isco hiánya talán komolyabban is érintheti őket, mint ahogyan azt sokan gondolták. Julen Lopetegui taktikájának fő eleme az irányítói vénával is megáldott középpályás, akivel anno u23-as Európa-bajnokságot nyert. A vakbélműtét miatt hetekre pihenésre kényszerülő játékost nem sikerült pótolni, de más hibák is felfedezhetőek a spanyol ex-szövetségi kapitány taktikájában. Kezdjük azonban a jó dolgokkal!

A pozitívumok közé sorolható, hogy nem akart mindenféleképpen változtatni a már évek óta kiválóan működő 4-3-3-as felálláson, amivel leigázták Zidane-ék Európát. A középpályás magot megtartotta (Casemiro - Kroos - Modric), ahogyan a hátvédsort is. Mindössze a támadósorban volt változtatás. A már említett Isco nagyobb szerepet kapott, illetve Ronaldót Bale igyekszik pótolni. A kezdeti siker kicsit megrészegíttette a walesi támadót, mert az alábbiakat mondta:

Talán kicsit minden nyugodtabb Ronaldo nélkül, és azt hiszem, erősebb a csapategység, sokkal inkább dolgozunk egységként, mint egyénenként - nyilatkozta a Real Madrid szélsője.

Épp a visszájára sült el a mondandója, ugyanis a jó bajnoki kezdést követően az ominózus mondatok után kicsit megtört a blancók lendülete. Az Espanyol ellen túl sokat rotált az alap kezdőjén Lopetegui, hiszen Kroos mellett Bale és Marcelo is csak a cserepadon ültek. Túlságosan defenzívek voltak hazai közönség előtt, azért az Espanyol nem egy komoly ellenfél, ez viszont majdnem a meccsükbe került. Már ott láthatóak voltak a hibák, illetve Lopetegui túlságosan óvatoskodó játékszemlélete. Visszatérve a felálláshoz, a 4-3-3 csak védekezésben változott meg Lopeteguinél, akkor egy 4-2-3-1-es rendszert vesz fel a madridi csapat. 

A Real Madrid védekezése az ellenfél labdatartása esetén.

Egy négy sávos védelmi vonalat alkotnak, ahol Bale visszazár a középpályára, szélekről próbál megindulni egy kontra esetén. Carvajal biztosít mögötte és folyamatosan tolódnak az ellenfél labdajáratásához mérten. Isco vagy Asensio zár vissza a második vonal közepére, ilyenkor belőlük lesz az irányító, aki labdaszerzéseknél mélységi passzokkal dobhatja támadásba Benzemát. A francia a zavaró ember, aki a passzsávokat figyeli, míg a másik fontos elem a Kroos - Casemiro tengely a védelem előtt. Ők teremtik meg annak a lehetőségét, hogy lezárt legyen a pálya közepe és a szélekre tolódjon ki az ellenfél támadása. 

Másik fontos elem a már megszokott feltolt presszing, melyet az ellenfél térfelén alkalmaznak. Arra kényszerítik a labdás hátvédeket, hogy a kapusnak passzolják haza a labdát, mivel annyira szoros emberfogást alkalmaznak. Ebben a letámadásban élen jár Gareth Bale, aki gyorsaságát kamatoztatva odaér a labdás emberre, de Casemiro is fontos eleme ennek a rendszernek. Ezzel komfortzónán kívülre helyezik a védőket és felívelésekbe kényszerítik bele őket, amiből a megszerzett labdák után gyors kontrát indíthat a Real Madrid. 

Letámadás a Real Madrid részéről.

Hiába van a világ egyik, ha nem a legjobb belső védőpárosa náluk, illetve kiváló kapusok, ha valami mégsem klappol tökélesen. Jelenleg Carvajal kiesése sem segíti Lopetegui munkáját, mivel Nacho nem tudja megfelelően pótolni őt, de a nagyobb gond Marcelo. Már eddig is voltak olyan hangok, miszerint védekezésben sok esetben mínusz egy embert jelent a brazil balbekk, de az idei szezonra ezek a hangok felerősödtek. Az UEFA-szuperkupán az ő hibája is hozzájárult, hogy hamar hátrányba kerültek, de a legutóbb elszenvedett sevillai vereségből is "szépen" kivette a részét. Az első gól előtt ő adta el könnyelműen a labdát, de azt megelőzően is voltak hibái, amiből szerencséjükre nem lett gól. A brazil hátvéd megsérült a meccs végén, kérdéses a játéka a hétvégi városi rangadón, de az biztos, hogy a széleken nagyon is sebezhető a királyi gárda, talán Marcelóval sokkal jobban. 

Parázs rangadó

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem esett szó a Real Madrid támadójátékáról? Isco sérüléséről és annak hatásairól már írtunk, de Modric hatása kimaradt az offenzív játékra nézve. Pedig a horváti a hét elején elnyerte a FIFA év játékosa díját, de sok pihenőt nem kapott. Ez már a Sevilla ellen is látszott és kihatással lehet a szombati teljesítményére is. Asensio képes váratlan húzásokra a kiélezett mérkőzéseken, de nem  lehet még rá ekkora terhet rakni. Gareth Bale egyelőre bizonyítja, hogy miért is volt Ronaldo előrébb nála a sorban. A walesi a fontos mérkőzéseken idén rendre eltűnt, levette őt az ellenfél a pályáról. Az akarás megvolt, csak ez nem párosult hatékonysággal és így nem tudta vállára venni a gárdát. Benzema rutinja sokat érhet, de felőrölheti a játékát a Godín - Giménez páros. Ezen tényezők közrejátszhatnak abban, hogy a Real Madridnak nem lesz majd egyszerű a gólszerzés a feljavuló Ticóval szemben. 

Az Atlético Madrid 14 éven át nem nyert a Santiago Bernabeuban, majd 2013-tól azért egy-két évente behúznak egy meccset idegenben. A szezon elején erre még nagy összeget nem tettünk volna, de a formájuk fokozatosan javul, ellentétben a Real Madriddal. Kicsit megrekedtek a hazaiak, nincs meg az a tűz, ami tavaly is jellemezte őket. Kroos hiába hoz elképesztően magas százalékot a passzok hatékonyságait tekintve (96,3%), ha ezekből csak minimális a kulcspassz, ami fontos lenne a támadások építésénél (gyakorlatilag 1,4%-a, míg ugyanez Modricnál 3%). Akkora hatása nincsen a mérkőzésre, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Isco távollétében tehát Modricra és Asensióra hárul a kreatív játék szerepe, ha őket kikapcsolja a vendégek középpályája, akkor bajban lehet a Real. 

Lopetegui által megálmodott letámadás most nem lesz hasznos, mert Diego Costa képes elől megtartani a felívelt labdákat, de mivel Rodri gyakorta hátralép a védelembe, ezért könnyebben felhozhatja majd a labdát lapos passzokkal is az Atlético. A középpályán ellenben sok lehet a csata, mivel a hármas fal - amit Modricék képeznek - lassítja a vendégek amúgy sem gyors támadásépítéseit. Antoine Griezmann hamis kilences játéka Casemiro és Kroos miatt nehézkessé válhat, így a széljátékot kell majd erőltetnie Simeonénak. Szükség lehet Correára és Juanfranra, akik a Marcelo helyén tátongó üres területről beívelhetik a labdát Diego Costa irányába. A Real Madrid pontrúgásokban vagy Bale / Benzema váratlan húzásaiban bízhat

Borítókép: Gareth Bale (Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com)

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Gareth Bale (Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com)


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?