Ahogy azt már verseny-beharangozó előzetesünkben megírtam, kedden este elrajtol az év harmadik darts major-tornája, a World Grand Prix! Az angliai Coventryben rendezendő tornának 32 profi nyíldobáló vág neki, s rögtön a nyitónapon egy olyan játékost láthatunk tábla előtt, aki élete formájában kapta el az őszi versenyeket!

2020 okt 6. 20:35 Közvetítés: UnibetBet365

Devon Petersen feljövőben

Akik követik a dartsot, már a tippajánló címéből rögvest tudhatták, hogy Devon Petersen lesz mai irományom főszereplője! Afrika legmagasabban jegyzett dartsosa 2014-ben robbant be a PDC köztudatába, amikor is a világbajnokságon egészen a nyolcaddöntőig menetelt úgy, hogy sokan már a 64 között kiesésével számoltak! A közönség és a darts-fanatikusok nagyrésze rögtön megkedvelte a még csak 33 éves, mindig mosolygós, táncoslábú "African Warriort"! 

A 2014-es menetelést követően azonban nem sikerült elérni az igazi áttörést, és beverekednie magát a PDC elitjébe, amit jelenlegi 42. helye is érzékeltet a világranglistán! Egy-egy major tornán ugyan összejött neki pár jobb eredmény (2015-ös UK Open, 2019-es VB), de hosszú távon konstans jó formát nem tudott nyújtani. Mostanáig! Július elején ugyanis a PDC Summer Series 5. napján jött neki egy elődöntő, amit egy győzelem követett az Autumn Seriesen (ebben a sorozatban verte agyon 6:0-ra Michael van Gerwent is pl.) Végezetül múlt hétvégén megnyerte élete első, televíziós PDC versenyét, a Hildesheimben rendezett German Darts Championshipet! Ám a címet megintcsak nem a legyek hordták neki össze, hiszen olyan ellenfeleken verekedte át magát a hétvége során, mint Krzysztof Ratajski, Rob Cross, vagy egy továbbra is bombaformában lévő Gerwyn Price! A fináléban pedig magabiztosan 8:3-ra mattolta a walesi Johnny Claytont!

Ellenfél szerepében a luzitánok reménysége

Ahhoz, hogy a fentebb tárgyalt dél-afrikai játékos a 16 közé jusson bizonyára Joao de Sousának is lesz egy-két szava! A portugál úriember érdekes jelenség a PDC világában, hiszen mindössze 2 éve állt profinak. Egyszer ugyan 2012-ben feltűnt a PDC világbajnokságon rögtön kizúgva az előselejtezőben, de gyakorlatilag 2019-ig maximum a Hispániai-félszigeten ért el kisebb sikereket. 2019-től azonban alapos formajavuláson esett át, olyannyira, hogy a tárgyévben két PDC Players Championship állomást is megnyert! Messze nem lebecsülendő ellenfélről van szó, aki mostanság a major-tornákra is képes kvalifikálni magát, ám ezeken egyelőre a komoly eredmény eddig elmaradt!

Kire fogadok? Naná, hogy Devonra!

Adott tehát két debütáns játékos a World Grand Prix történetében! Joao de Sousa 2019 óta kezdi igazán bontogatni szárnyait a PDC világában, ám egy júliusi Summer Series döntőzésen kívül igazán figyelemreméltó eredményt eddig nem tudott elérni! Petersen ezzel szemben elkezdett odaérni a tornák végjátékába olyanannyira, hogy a legutóbbi két versenyt meg is nyerte nagyon kiegyensúlyozott, szép játékkal! Nagyon elkapta a fonalat a dél-afrikai, s kissé meglep, hogy a bukiknál a győzelmére adott szorzót az általam várt határnál magasabban adják (1.77)! Nyilván ez abból fakadhat, hogy a Grand Prix dupla-be, dupla-kiszállós szisztémája alaposan megkavarhatja a lapokat! Ennek ellenére úgy vélem, hogy Petersen nem fog hibázni, s jó ómennek számít az is, hogy a két játékos eddig kétszer találkozott a tábla előtt, s mindkétszer dél-afrikai győzelem született! Remélem a sorminta folytatódik ezúttal is! 

  • De Sousa, Jose Oliveira - Petersen, Devon tipp

    Petersen nyer
    Unibet
    1.77

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés