Trondheim mindkét felében meglepődve figyelhetik a tabellát a szurkolók: a power ranking utolsó helyére tett Ranheim eddig hibátlan, míg a címvédő Rosenborg eddig nyeretlen. Utóbbira vár a hétvégén komoly mérkőzés, mivel a Molde három győzelemmel indított és a játék képe alapján bejelentkezett bajnoki címért! Ezzel a rangadóval foglalkozunk most részletesen.

Aggódás jelei Trondheimben

Nem indult jól a szezon a Rosenborg számára, mivel az első három fordulóban csak két pontot szereztek, hiába domináltak mindegyik találkozójukon. Nehéz megmondani, hogy mi hiányzik a gárdából jelenleg, azonban úgy gondolom, hogy hátul volt nekik egy lyuk Reginiussen mellett - ahol a fiatal Rasmussen játszott középsővédőt -, illetve dekoncentráltan is játszottak eddig idén. A keret mélységére nem lehetett panasz, azonban a vezetőség lépett és az átigazolási szezon utolsó napján (április 4.) leigazolták a középsővédő Even Hovlandot (24-szeres válogatott), illetve visszahozták kölcsönbe azt a Rafik Zekhninit, akit tavaly az Odd adott el 1,5 millió euróért, hogy aztán 6 percet játsszon a Serie A-ban. Többen elkezdhetik félteni a helyüket a kezdőben és bizony nincs már botlási lehetőség, mivel tetemessé nőhet a Moldéval szembeni hátránya a címvédőnek.

A két csapat tavalyi is rendkívüli találkozott játszott egymással, aminek egyik csúcspontja Nicklas Bendtner találata volt. A dán eddig minden találkozón kezdő volt, azonban a játéka elmarad a tavalyihoz képest. Gólt még nem szerzett és lassan szerintem meg fogja kapni a bizonyítási lehetőséget helyette a korábbi gólkirály, Alexander Søderlund. A tavalyi villanása miatt azonban lehet, hogy Ingebrigtsen mester még kezdetni fogja itt a dán klasszist, akinek össze kell kapnia magát, ha be akar kerülni hazája vb-keretébe. Ami biztos, hogy Samuel hiányozni fog a csapatból bokasérülés miatt és ez komoly érvágásnak fog minősülni az előrejátékban.

5.000 Forint Ingyenes Fogadás


Exkluzív ajánlat! Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 5.000 forint értékű ingyen fogadásban is részesülhetsz!

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

A napos oldal

Ezzel szemben Moldéban minden rendben zajlik eddig. Hibátlan a csapat három forduló után és emellett kiválóan védekeztek, míg a támadók is jól csipkedték magukat. Solskjær munkája kezd beérni és ezzel a játékkal még az Európa Liga selejtezőjében is eredményesek lehetnek. Mindössze egy gólt kaptak, azonban Robert Taylor egyéni megmozdulását kevesen tudták volna lereagálni. Ami biztos, hogy a Rosenborg egy zárt védekezéssel fogja magát szembetalálni, ami nem ígér gólzáporos mérkőzést. A Moldénak nem kell változtatni sokat az eddigiekhez képest, mivel a mérkőzések többségében vezetés után visszaállhattak és kontrákat vezettek, amit most valószínűleg már a meccs első percétől csinálni fognak. Nekik nem kell sietni, míg az ellenfél hátul most nem annyira labdabiztos, így egy gólt simán találhatnak a támadók. Ráadásul mindenki egészséges a keretben, így a listavezető a legerősebb összeállításában léphet pályára.

Tippeljünk!

Kevés olyan mérkőzés van, amikor nem tudod eldönteni, hogy melyik csapat a jobb és behúzod a döntetlent (3.60). Ez most egy ilyen találkozó, ha a végeredményt akarom vizsgálni és kapunk is egy jó oddsot rá, amit már érdemes lehet megjátszani. Mindkét csapat mellé tudok érveket és ellenérveket is felsorolni. Még az első forduló előtt írtam, hogy az ilyen élcsapatok közti összecsapásokra nagyon összeszedi magát a Rosenborg és ezeket behúzzák. Ez most hatványozottan igaz lehet, mivel a hét pont hátrányból el kellene kezdeniük faragni. Hosszú lesz számukra ez a szezon és az évvégén már igen fásultak lehetnek a játékosok. Emellett a játék képe alapján mindegyik meccsüket megnyerhették volna, azonban a helyzetekkel nem sáfárkodtak jól. A Molde is joggal bízhat legalább a pontszerzésben, amihez már tavaly is közel álltak. Az idén egy nagyon egységes csapat képét keltik, akiket eddig azért segített a többi csapat is. Mindhárom fordulóban kapitális hibákat vétett az ellenfél védelme és több gólt is ajándékba kaptak. Erre most is van esély, azonban Hovland érkezésével megjött a rutin és ez stabilizálhatja a hátsó alakzat játékát és leszűkítheti a Molde lehetőségeit.

Alternatív lehetőségként ott van a kevés gól, azonban az under 2,5 gólt (1.96) jól állították be és ennél egy fokkal biztatóbban tűnik a félidő 1.0 gól alatt (2.00). Azt gondolom, hogy egyik csapat sem fog a másiknak esni, mivel a két edző joggal tart a másiktól. Azonban a győzelmi kényszer rajta van a hazai csapaton, így őket várom domináns gárdának. Kérdés, hogy Nicklas Bendtner mennyire lesz formában, mivel a gólját jelenleg 2.5-es oddson adják, míg a góltalanságát csak 1,46-ért. Ezt azért nem vállalnám be, mivel könnyen lehet a találkozó 0-0 is, illetve a "nem szerez gólt" opció az elmúlt hetekben 1,8 körül mozgott nála - így jelenleg ebben érték nincs.

Fogadj kötésben akár 30%-s nyereménynövelővel

Három futball eseménnyel a fogadószelvényeden extra nyereményt nyerhetsz akár 1 500 000Ft értékben.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Rosenborg - Molde, döntetlen
    3.60 Unibet