Az év elején sok pénzt nem tettünk volna rá, hogy mindkét újonc bennmarad az Eliteserienben, azonban két fordulóval a zárás előtt nehezen tudjuk elképzelni ennek ellenkezőjét. A cikkben elsősorban velük fogunk foglalkozni, azonban megnézzük azt is, hogy mely kérdések nincsenek még lezárva Norvégiában.

Overt várnak, de undert kaphatnak

Kristiansundba látogat a Sandefjord együttese vasárnap hat órakor, ahol a hazaiak a biztos bennmaradást is megünnepelhetik akár. Öt pont és három hely választja el őket az osztályozó helytől, míg a vendégek már biztos bennmaradónak számítanak. Az év elején a szakértők mindkét csapatot a kieső helyek környékére tették, azonban végül simán benn fognak maradni. A Kristiansund legnagyobb fegyvere a hazai pálya előnye volt az év során. 14 mérkőzés során mindösszesen kétszer vesztettek (Molde és Viking), így érthetően őket hozták ki erre a találkozókra is esélyesnek (1.95). Egész évben kiváló kontrajátékot hoztak, ami otthon nem hozott igazán gól gazdag mérkőzéseket (csak öt találkozón esett legalább három gól). Gondoljunk csak bele, a hazai együttes védekezésre állt be általában, míg a legtöbb látogató megelégedett a döntetlennel. Elég ez most? Mindenképpen. Két forduló van hátra a bajnokságból, a Kristiansundnak felesleges belemennie egy nagyiramú meccsbe, mivel nem az nem igazán fekszik nekik, míg az egy ponttal újabb lépést tesznek az Eliteserien 2018-as tagsága felé.

Ami furcsa a meccset illetően, hogy a 2,5 gól under oddsát igen magasan húzták meg (2.15). A hazai egy kifejezetten underes csapat, míg a Sandefjord alkalmazkodhat a házigazdákhoz (28-ból 15 meccsük volt 2,5 over). Legjobb csatáruk (Kastrati) sérült, míg a helyettesének számító Facundo Rodriguez néha még a meccskeretben sem szerepelt számomra érthetetlen okokból. Egyébként az uruguay-i eddig két gólt szerzett, ami nem olyan rossz, mivel sok játékperc nem jutott neki. Érdekesség, hogy a nyáron igazolták a korábbi Schalke játékost, Carlos Grossmüllert is, aki 34 éves kora ellenére kiváló igazolásnak minősült - ezzel jól beárazva a norvég bajnokságot. 10 mérkőzésen lőtt három gólt és adott két gólpasszt, ami azért is kiemelkedő, mert általában nem játszotta végig a meccseket. A Kristiansunddal ellentétben a vendégek nem annyira jók kontrákban, azonban azt se várom tőlük, hogy őrületes tempót fognak diktálni ezen a meccsen, mivel tudják, hogy ezzel a vesztükbe rohannak. Tavaszi meccsükön is inkább kivárásra játszottak és végül a második félidő derekán lőtt két góljuk elég is lett a sima győzelemre (2-0). Ez a találkozó is azt mutatja, hogy nem várhatunk egy lüktető meccset, inkább egy gyenge vasárnap esti lötyögés az esélyesebb, ahol a legvalószínűbb eredmény a döntetlen lehet (3.75), azonban én inkább az undert húznám be a szelvényemen (2.15).

Nyitott kérdések

Bajnok a Rosenborg, azonban az Európa Liga selejtező helyek még kiadók. A Sarpsborg mélyrepülése és a Strømsgodset előretörése igen érdekessé tette itt a szituációt és az utolsó fordulóban igazi tűzijátékot is láthatunk, mivel a jelenleg harmadik helyen álló sarpsborgiak (47 pont) a második pozícióban tanyázó Moldéhoz (50 pont) látogatnak. Ehhez a drammeni csapatnak a 28. fordulóban a Brannt kellene otthon legyőzni (2.15), akik viszont még szintén nem tettek le a dobogó eléréséről (46 pont). És hogy kik indulnak a nemzetközi kupa selejtezőjében? A bajnokság 2-3. helyezettje biztos, míg a negyedik helyezett akkor, ha a kupát a dobogósok egyike nyeri meg. Erre van esély, mivel a Sarpsborg lesz az egyik résztvevő ott (a Lillestrøm ellen), viszont jelenleg nem tennék rájuk, hogy a top 3-ban végeznek (1.90).

A Viking kiesett, míg a Sogndal és az Aalesund küzd a 14. helyért, ami osztályozót ér a Mjøndalen - Ranheim párharc győztesével. Egy pont választja csak el a két csapatot és mindkettő ramaty formában futballozik, azonban a Sogndalnak egy fokkal jobb a sorsolása. Két középcsapattal kell még játszaniuk (Stabæk, majd Vålerenga), míg az Aalesund két, a dobogóért játszó együttessel (Sarpsborg, Strømsgodset) találkozik még. Azt gondolnánk hogy így egyértelmű, azonban ne feledjük, hogy az elmúlt fordulóban az ålesundiek 13 nyeretlenül megvívott találkozó után verték meg hátrányból a Rosenborgot és ez a lendület kitarthat számukra. Mindenesetre a bukik a Sogndal kiesésére tartanak kisebb esélyt (2.30) az Aalesunddel szemben (1.55).

  • Eliteserien tipp

    Kristiansund - Sandefjord; 2,5 gól under

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés