Több szempontból is szoros véghajrá várható az Eliteserien záró fordulójában. Elől a Rosenborg még mindig próbálja elcsípni a dobogó alsó fokát, viszont ezzel most kevésbé fogunk foglalkozni. A tabella alján viszont igencsak nagy izgalom várható, miután a 16-11. helyezett csapat két ponton belül van. Van bőven miről beszélni, így most egy kicsit hosszabb elemzés jön a zárásról!

Extra tényezők

Az is elég nagy dráma lenne, hogy alapból hat együttes küzd három helyért (11-13.), miután a 14. hely osztályozót ér és egy párharcot a Start - KFUM meccs győztesével. Emellett az időjárás is beszállt és a hétvégére Norvégia nagy részére embertelenül nagy havazást jósoltak. A szövetség ezért közleményt is adott ki, amelyben leszögezték, hogy mindegyik meccsnek vasárnap 18 órakor kell kezdődni a fair play miatt vagy halasztás lesz. Nem véletlen ez a közlemény, miután két hete a másodosztályban igencsak nagy baki történt. A Notodden és a Strømmen próbálta elkerülni az osztályozó helyet az utolsó körben, azonban a kezdés előtt 30 perccel kiderült, hogy utóbbi ellenfelének (Sandnes Ulf) pályája alkalmatlan a játékra. Végül a Notodden meccsét lejátszották és kikaptak - és azóta már az osztályozót is bukták -, így a hátrább lévő csapatnak esélye sem volt az előzésre. A Strømmen meccsét jóváírták 3-0-val, mivel nem volt tétje - azonban abban mindenki egyetértett, hogy ez nem egy követendő példa. Vasárnap a havazás a Rosenborg - Ranheim (Trondheim) és a Tromsø - Stabæk összecsapást érinti leginkább, így mivel a négy csapatból háromnak is fontos az utolsó kör, így mindenképpen meg kell rendezni ezeket a meccseket. Tehát, könnyen előfordulhat az is, hogy mindenki elutazik a helyszínekre, azonban senki semmi fog játszani vasárnap este.

Ahol mindenkinek kell a pont

Miután mindenki ránézett a tabellára és a sorsolásra, konstatálhatjuk, hogy a nyolcból öt meccsen fognak elég nagy iramban zajlani az események. Lehetne ez hat is, viszont a Haugesund - Odd találkozón a vendégeknek egy pont is elég, míg az FKH jövő héten kupadöntőt játszik, így biztosan nem veszik véresen komolyan majd ezt a meccset. Papíron jönnie kellene az X2-nek (1.38), amivel a Rosenborgon kívül mindenki boldog lesz. Két olyan meccsünk van, ahol mindkét együttesnek kell a pont. Az egyik a már említett trondheimi rangadó, ahol a RBK (1.49) tiszta esélyes az utolsó helyen tanyázó Ranheim ellen. Azonban az utóbbi évek tapasztalata alapján az utolsó fordulóban több biztos végeredmény is borulhat, viszont a góloknak jönnie kellene a legtöbb meccsen. Nincs ez másként itt sem, pláne, hogy a Rosenborg védelméből hiányozni fog Tore Reginiussen és Hedenstad is. Ez már korábban is problémát jelentett egy-egy fordulóban, miután a védők létszáma összesen hat a keretben. Ráadásul az RBK szeptemberben hozott le utoljára kapott gól nélkül meccset, így az extra motivált Ranheim is betalálhat nekik.

Európai labdarúgás bónusz


Akár 70% bónusz válogatott ligákra tett gyűjtőkön a bet365-nél. Csak új és jogosult ügyfelek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Érdekes helyzetben van egyébként a vendéggárda, miután hiába várják az utolsó helyről a zárást, egy győzelemmel meglepetés lenne, ha legalább az osztályozót ne csípnék el. Nem egy erős csapat a Ranheim (5.10), azonban amit megtanultunk róluk az elmúlt két évben, hogy nem szabad őket lebecsülni. Egy fontos hiányzójuk (Tønne) van, így ezzel nem lehet probléma a vasárnapi meccs előtt. Ráadásul ez nekik nem annyiról szól csak, hogy kiesnek vagy sem, majd visszajutnak egy év múlva. Óriási eredmény volt tőlük két éve a feljutás. Ha most kiesnek, akkor - a büdzséjüket nézve - nem mostanában fognak visszajutni a legmagasabb osztályba. Ráadásul a Rosenborg nem is szeret velük játszani, miután a visszajutásuk óta mindhárom meccsen jött a BTTS (1.63), illetve tavaly is ponttal távoztak a Lerkendalból (1-1). Az előző fordulóban hátrányból verték a Lillestrømöt, így egy pozitív élménnyel jöhetnek ide, míg a Rosenborg pontot hullajtott, illetve a Linz is verte őket az Európa Ligában.

Lerkendal Stadion - ilyen idő biztos nem lesz.
Fotó: HuBar/Wikipédia

A másik dupla tényezős összecsapás a Lillestrøm - Sarpsborg meccs. 29-29 ponttal áll a két csapat, azonban a vesztes legalább osztályozni fog, de esélyes az egyenes ágú kiesés is. Nehéz mit mondani az esélyekre, miután a Lillestrøm (2.63) játszik otthon, azonban augusztus óta (!) nyeretlen, ami összesen 10 meccset foglal magába. Ezzel szemben a Sarpsborg (2.90)  - holtversenyben a ’godsettel – a leggyengébb idegenben és az elmúlt 14 fordulóban csak egy (!) találkozót tudott megnyerni távol otthonától. Mindenképpen fontos tényező, hogy a döntetlen is elég lehet a vendégeknek. Egyenlő pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol és ebben az S08 áll a legjobban (-10) a hat küzdő klubból. Olyan esetben osztályoznának csak, ha Strømsgodset és Tromsø győzelem mellett, még a Mjøndalen is 5 góllal győzne. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy nekik a döntetlen is elég lesz a biztos bennmaradáshoz. Ami érdekes az oddsokkal kapcsolatban, hogy a 2,5 over elég magasan (1.92) lett meghúzva. Nem gondolnám, hogy a Lillestrøm az elejétől kezdve a döntetlenre játszana, miután az a realitás, hogy az nem lesz nekik elegendő. Az első félidő lehet pörgős és így a HT 1.0 over (1.87) kifejezett jó elgondolásnak tűnik. A második félidőre sok minden letisztul, így ott akár „kiegyezhetnek” a döntetlenben is, viszont furcsa lenne ez már az első pillanattól (pláne Norvégiában). Fontosabb hiányzó egyik oldalon sem lesz, így itt is jó összecsapásra számítok.

Akik bekevernek

Van két összecsapás, amelyeknek egyértelműeknek kellene lenniük. Otthon fogadja a Tromsø a Stabæket, míg a Mjøndalen a Vålerengát. Mindkét hazai csapat kvázi győzelmi kényszerben van (14. és 15. helyen állnak), míg ellenfeleiknek tétnélküli az összecsapás. Ennek megfelelően mindkettő haza győzelem 1.73-at fizet, illetve a gólokat is várják a bukik. A szakértők már kevésbé ennyire egyértelműek, miután többen a Tromsø kiesését jósolják. Tény, a Stabæk szerezte az elmúlt hat fordulóban a legtöbb pontot, azonban sokáig ők is veszélyeztetve voltak a hátsó régióban. Most már tétnélküli a meccs számukra, míg a Tromsø az Eliteserien nagy túlélője. Évek óta az utolsó fordulóban biztosítják be a tagságukat és erre most is jó lehetőségek van egy győzelemmel - ami biztos bennmaradást jelent számukra.  A másik meccsen a Mjøndalen szerintem is nyerhet, miután a Vålerengának nagyon nem megy idegenben (2 - 6 - 6). Ráadásul Deila mesternek sem fog nagyon számítani ez a meccs, miután a sorsa már valószínűleg eldőlt az utóbbi pár forduló játéka alapján.

Tromsö éjszaka(moritz k.)

A végére maradt a Kristiansund - Strømsgodset, ahol a bukik egyértelműn vendég pontszerzést várnak, miután múlt héten kitömték a Bergent egy hatossal (6-0) otthon. A ’godsetre fogadók 2.33-as szorzóra mehetnek rá, azonban ezt nem tudnám ajánlani. Nem azért, mert nem szeretem őket (vagy mégis), hanem mert borzasztóan játszanak idegenben. A mérlegük egyenlő a Sarpsborgéval (1-5-8), ami még mindig a legrosszabb a bajnokságban. A KBK-t (2.88) nézve ez éppen a fordítottja (8-4-2) és a mezőny egyik legnehezebb diója hazai környezetben. Ide a csapatok nem győzni járnak és ezt mindenki tudja aki ismeri a norvég bajnokságot. Ha otthon underdogként futnak, akkor vakon behúzom rájuk az 1X-et (1.62), miután igazán közönségcsalogató játékot szoktak nyújtani - akkor is, ha a Rosenborg vagy a Bergen játszik itt. Ez az a miliő, amit nem ronthatnak el azzal, hogy a Strømsgodset elleni meccset nem veszik komolyan. Ilyen téren pedig teljesen más aspektusba kell helyezni ezt a meccset az előző kettőhöz képest. Senkit nem fog érdekelni, ha a Vålerenga túlfizetett sztárjai kikapnak a Mjøndalen ellen, esetleg a Stabæk fiataljai Tromsøben. Kristiansundban viszont azért dolgoznak, hogy rendre megtöltsék a stadiont és ezt igen jól is csinálják. Az idei 14 hazai meccsükön átlagban 92,1%-ig voltak tele a lelátók, ezzel pedig majdnem 20%-kal megverték a második Sarpsborgot (73,7%). Ezért nem is vehetik olyan pökhendien a meccset, mint múlt héten tette azt a Brann Bergen és nem is fogják. Hiányzóból sincs sok, miután hazai oldalon Pellegrinót nemrég műtötték, míg a vendégeknél mindenki bevethető. Emellett említsük meg, hogy a döntetlen elég lehet a ’godsetnek. Ezzel az eredménnyel a Lillestrøm - Sarpsborg kettősből egyet mindenképpen vernek, míg a Tromsø győzelme nem probléma, ha a Mjøndalen nem nyer kettővel. Tehát, játszhatnak kivárásra is akár.

20.000 Forint Kockázatmentesen!

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Rosenborg - Ranheim; mindkét csapat szerez gólt
    1.63 Unibet
  • Kristiansund - Strømsgodset; 1X
    1.62 Unibet