Elérkeztünk az első kör utolsó meccseihez, azaz a 15. fordulóhoz a norvég bajnokságban. A 16 csapatból egyelőre a Brann lóg ki felfelé, míg a Sandefjord lefelé, míg a többi csapatnál egy-egy jó sorozat sokat lendíthet a tabellán elfoglalt helyezésen. Jelen írásban két csapattal fogunk foglalkozni, akik mindösszesen három egységre vannak egymástól és az előző fordulóban meglepő vereséget szenvedtek. Következzen a Kristiansund - Sarpsborg összecsapás!

2018 júl 1. 18:00 Közvetítés: Bet365
Tipp: Kristiansund - Sarpsborg 08; DNB/1
Unibet
2.06

Erős vár a mi Kristiansundunk!

A tavalyi évben újonc, idén már erős középcsapatként aposztrofálható a Kristiansund, ahonnan nem könnyű elvinni a három pontot. Ezt mindenki tudja, mégsem tartják őket esélyesnek ezen a mérkőzésen, ahol a győzelemre kapható 2.8-as oddsuk kifejezetten jónak mondható. A tavalyi évben (15 meccs alatt) kétszer, míg idén (hét mérkőzéses alatt) ugyanennyi alkalommal szenvedtek csak vereséget. Romlásnak ezt nem igazán tekinteném, mivel a kieső helyektől 2018-ban is távol tartják magukat és a játékoskeretet elnézve nem igazán lesz problémájuk a bennmaradással - ha nyáron nem éri őket nagy veszteség. Mindenki egészséges, így a támadósorban ott lesz Daouda Bamba és Benjamin Stokke is, míg a hátvédsor tudja hozni azt a masszív védekezést, amit megszokhattunk tőlük az Eliteserienben. Miért fontos ez? Pont ezek azok a tényezők amelyekben felülmúlhatják a Sarpsborg csapatát a vasárnapi találkozójukon.

Az biztos, hogy kék-fehér pontszerzés lesz!
Fotó: Kevin Jung Thorp/Flickr

Bamba továbbra is a góllövő lista második helyén áll és bármennyire is nem tud nyilatkozni, egy kiváló játékos a norvég bajnokság szintjén. Nem csodálkoznék, ha esetleg Norvégián belül váltana, mivel több csapatnál is hiány van az olyan lesipuskás, gyorslábú csatárban, mint amilyen ő.  Sebességben az S08 középsővédőit bőven veri (Jørgensen és Tamm), míg a múlt héten nagyot betliző Aslak Falch se életbiztosítás a kapuban. Nem hinném, hogy itt érintetlen maradna a vendégek kapuja (1.30), még akkor is, ha ez már ötször sikerült nekik ebben az évben. Érdekes, hogy a tavalyi évben védő Anders Kristiansen idén semmilyen szerepet nem kap a bajnokságban, pedig a tavalyi teljesítménye alapján megérdemelné. Ráadásul a vendégek fél szemmel már Európára is figyelnek, mivel július közepén az izlandi ÍBV ellen lépnek pályára.

Az elmúlt hat fordulót tekintve a megszerzett 12 pontra nem panaszkodhat a Sarpsborg (2.45). Azonban az utóbbi két körben kikaptak otthon a Tromsøtől, míg idegenben a Ranheim mért rájuk csapást és ez egyáltalán nem fest jól a kristiansundi kiruccanás előtt. Ráadásul a legutóbbi meccsen megsérült a csapatkapitány, a gólt is szerző szélsővédő, Joachim Thomassen, aki eddig egy meccsen nem játszott csak kezdőként. Sérült, azonban játékára 50% esély van. Más kérdés, hogy mennyire éri meg kockáztatni a játékát, miután jövő héten jön hozzájuk a Ranheim (teljesen véletlenszerű a sorsolás, ellentétben a magyarral), majd utazhatnak Izlandra. Thomassenen kívül Harmet Singh játéka is kétséges, aki rám nagyon jó benyomást tett, azonban a vezetőedzőnél nem számít bele a legjobb tizenegybe. A Sarpsborg lőtte eddig holtversenyben a legtöbb gólt (25), azonban most nem számítok tőlük tűzijátékra. Egy masszív csapattal fogják magukat szembe találni és nem hiszem, hogy dominálni tudnának. Márpedig ez a kék-fehérek játéka, miután a target man pozícióban lévő Patrick Mortensen az egyik legjobbnak számít ezen a poszton a bajnokságban. Azt gondolom, hogy ebből jobban fognak profitálni a norvégok az izlandi csapat ellen, mintsem a Krisitiansund otthonában.

Tippeljünk!

Alapvetően azért választottam ezt a meccset, mert szerintem a bukik elmérték az esélyes – esélytelen szerepét ezen a meccsen. Az S08 két verhető csapat ellen vesztett az elmúlt fordulókban, sérülések is nehezítik a dolgukat, míg Norvégiában mindenki tudja, hogy Krisitiansundból nem egyszerű elhozni a pontokat. Ha győzelem nem is, de az 1X (1.56) és a DNB/1 (2.06) könnyedén bevállalható. Gólok terén már bajba lennék, de ezzel a bukik is így vannak, mivel közel egyenlőben (1.911.90) adják az over/undert. Arra számítok, hogy a mérkőzésen a hazaiak fognak dominálni, majd egy esetleges gól esetén visszaállnak és kontrákra rendezkednek be. Utóbbi játékstílus kedvezhet már a vendégeknek, akik jók a pozíciós játékból. Összességében tehát lüktető és fordulatos meccs kerekedhet ki ebből ugyanúgy, mint tavaly. Akkor, a 2-2 eléréséig mindkét csapat vezetett a találkozón, azonban a végén egyik fél se örülhetett igazán. Egy esetleges döntetlent most 3.35-ös oddson foghatunk.

  • Kristiansund BK - Sarpsborg 08 tipp

    Kristiansund - Sarpsborg 08; DNB/1
    Unibet
    2.06

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com