Péntektől - hétfőig tartó fordulót nyomnak Norvégiában rendhagyó módon, ami azt jelenti, hogy sok meccset nézhetünk élőben. A sort a Rosenborg drammeni vendégjátéka nyitja, ahol egyből értéket is találhatunk a vendégek győzelmében. Miért? A cikkből kiderül!

2019 nov 1. 19:00
Tipp: Strømsgodset - Rosenborg; RBK győz és mindkét csapat gólt szerez
Unibet
4.00

Akik felett Damoklész kardja lebeg

Henrik Pedersen érkeztével elkezdett magához térni a Strømsgodset (3.80), azonban a bennmaradásuk még közel sem biztos. Négy fordulóval a vége előtt 1-1 ponttal előzik meg a biztos kieső helyen álló Ranheim - Mjøndalen duót. Azonban a drammeniek sorsolása igen brutális: a Rosenborg után következik a bajnoki címre hajtó Molde, majd a Brann és idegenben a Kristiansund. Ennél nehezebbet nehéz elképzelni, azonban a ’godset ezt csak magának köszönheti az elmúlt években tapasztalt pazarlással. Ha esetleg arra fogadnánk, hogy kiesnek egyenes ágon, akkor azt még most tegyük meg, miután 2.25-ös oddson fogadhatunk erre a kimenetelre.

Tokmac Chol Nguen - egyike a Strømsgodset elpazarolt értékeinek
(Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Nyáron igencsak átalakult a hazai gárda és szerencséjükre sérülések vagy eltiltások nem sújtják őket. Azonban a játékoskeret jóval gyengébb mint az előző években és ezért nem is meglepő a 14. helyük. Azt jegyezzük meg azért, hogy nyáron volt egy nagyon jó húzásuk, ami akár a bennmaradásukat is jelentősen befolyásolhatja. Elcserélték a - szintén kiesés ellen küzdő - Sarpsborggal Mos játékjogát Lars Salvesenére. Azóta nyolc forduló alatt 5 gólt szerzett és ezt előtte egyszer sem tudta produkálni. Ezzel szemben Mos hiába nagyobb név, csak egy gólt tudott szerezni az S08 színeiben. Hiába azonban a jó csatárteljesítmény, a győzelmek nem jönnek. Szeptember végén verték meg idegenben a Tromsøt, azóta pedig már négy meccset vívtak meg nyeretlenül. Ezek közül talán az Odd elleni hazai találkozó lehet említésre méltó, ahol hazai pályán végig futottak az eredmény után egy motivált csapat ellen - most is hasonlóra lehet számítani.

Kell a dobogó!

A Rosenborg (2.00) a tragikus kezdése után gyorsan lemondhatott a bajnoki címről, míg a dobogó alsó foka azért alapelvárásnak számít feléjük. Efelé egy nagy lépést tettek múlt héten, miután - 45 perc emberhátrány ellenére - 3-1-re megverték a Moldét. Kettő pontra vannak az Oddtól, így ha nyomást akarnak helyezni a hétfőn játszó gárdára, akkor kötelező lenne a három pont begyűjtése. Emellett a második helyezett Bodø is még befogható, akik hat pontra vannak tőlük jelenleg. Hiányzóból nincs sok vendég oldalon sem, miután Søderlund eltiltás miatt, míg a peremembernek számító de Lanlay sérülés okán nem léphet majd pályára. Ez egyáltalán nem lehet probléma Horneland fiai számára, miután a nyáron igazolt Bjørn Maars Johnsen ipari mennyiségben kezdte el termelni a gólokat (70 percenként egy találat).

Alexander Soderlund - buta szabálytalanság miatt hagyja ki a meccset.
Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Összességében, ami megfogott ebben a meccsben, az a vendégek szorzója, mivel 2.00 fölé egyáltalán nem jósoltam volna az utóbbi hetek játék képe alapján. Ez tűnik a biztosnak, viszont az opciók mélyére ásva találunk még elgondolkoztató opciókat. Itt van egyből a vendégek győzelme úgy, hogy mindkét csapat gólt szerez (4.00). A ’godset mindent meg fog tenni, hogy pontot szerezzen, míg a RBK védelme idegenben nem szokta kihúzni a meccseket clean sheettel (1/13). Mostanában éppen a támadósora miatt tudja behúzni a meccseket és nem a betonvédelme miatt, így esélyes, hogy megint zörög a hálójuk. Tehát a győzelemhez legalább két gólt kell lőniük, amit a Samuel - Johnsen - Akintola trió garantálhat.  Pihentetni sem kell, miután legutóbb csak vasárnap játszottak, míg az Európa Liga meccsig lesz hat napjuk. Ez egy olyan meccs, amit meg kell nyernie a Rosenborgnak, hogy az utolsó három körre ráfordulva reális esélye legyen még a nemzetközi kupára. Ez most mindennél fontosabb, pláne, hogy az EL csoportkörben is pont nélkül állnak.

  • Strømsgodset - Rosenborg tipp

    Strømsgodset - Rosenborg; RBK győz és mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    4.00

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Rosenborg fociklub címere (Fotó: Antony McAulay / Shutterstock.com)