Május 17. vagyis Norvégia nemzeti ünnepe következik, amely előtt rendszerint megtartanak még egy teljes fordulót, ahol az évben a legnagyobb átlagnézőszámot szokta elérni a bajnokság, így vétek lenne nekünk kihagyni. Pláne, ha az első helyezett a harmadikat fogadja a Vestlandet-i rangadón!

Nyeregben a bergeniek

Eddig minden a Brann Bergen számára kedvezően alakul, miután kilenc forduló alatt mindösszesen két pontot veszítettek és ugyanennyi gólt kaptak. A hétvégén is a vártnak megfelelően legyőzték a Startot (0-1), ezzel tartva a második helyezett Rosenborggal szemben a hét pontos előnyt, míg a Ranheim - Haugesund páros nyolc-nyolc egységgel lemaradva követi őket. Meddig tarthat ez a forma? Azt gondolom ameddig nem bízzák nagyon el magukat, illetve a kulcsemberek nem esnek ki, addig mehetnek. Achilles-pontja ennek az együttesnek a Wormgoor - Acosta belső védőpáros továbbra is, akiknek nagyban köszönhetően járnak mindössze ilyen alacsony kapott gólszám mellett. A védelem két oldalán Rólantsson  és Teniste a támadásokból is kiveszi a szerepét, azonban utóbbinak most bizonytalan a játéka. A Start ellen egy fejpárbajnál aláálltak és csúnyán a nyakára esett a finn, így azonnal le kellett szombaton cserélni. A védelem szélén játszó Ruben Kristiansen szintén maródi, így kérdéses, hogy melyikük tudja majd vállalni a játékot.

A csapat többi része rendben lesz, ráadásul a Brann szombaton játszott, így egy nappal többet is pihenhettek. Hazai pályán fogadják a Haugesundöt, május 16-án, egy nappal a nemzeti ünnep előtt, így a telt ház garantált. Főleg azért, mert az egyik lelátót lebontották, így korlátozott a férőszám a stadionban jelenleg. Ez a találkozó a helyi rangadó, így kifejezetten fontos megnyerniük ezt a meccset. Ezért is bízok leginkább a gólokban (2,5 over 1.91) és egy izgalmas találkozóban. Dominálni fognak a bergeniek és kontrákra fognak berendezkedni a vendégek. Az utóbbi időben is szórakoztató meccseket vívtak, mivel a vörösök első osztályú visszatérése óta csak egy olyan meccs volt, ahol nem esett legalább négy gól (3.40). A lendület vinni fogja a játékosokat előre - az egyetlen kérdés, hogy mennyi helyzetet tudnak értékesíteni.

20.000 Forint Kockázatmentesen!


Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Skålevik vs. Gytkjær

Ahogy a bergenieknél a védelem tagjainak kiesése lenne nagy érvágás, az az FKH-nál Frederik Gytkjær játéka. A dán kimagasló formában van, viszont igencsak sérülékeny, így kizárt hogy végigtolja az egész szezont. A helyére a “gigasztárnak” titulált Ibrahima Koné lenne, akitől eddig sokat nem láttunk. Viszont jelenleg a dán támadó egészséges és jobbján ott lesz a villámléptű Babajide Akintola, aki szintén életveszélyes lehet a Brann lassú középsővédői számára. Gondoljunk csak bele: a hazaiak feltolják a védekezésüket mivel dominálni akarnak, addig a haugesundiek várnak a kínálkozó alkalomra, hogy a két gyors játékosuk az üres területeket kihasználva rohamozzon. Ilyesmi lesz a játék képe, ebben biztos vagyok. Ennek következtében inkább hazai szögleteket várok, ahol a 2-3 különbséget meg is lehet fogadni. Nem hinném, hogy az első gól után visszaállnának, mivel idén ez nem volt náluk nagyon módi: a négy hazai meccsük közül háromban már a félidőre két gólos előnnyel vonultak el és eddig egyetlen gólt sem kaptak. Mi lehet az FKH esélye?

Haugesund - Coleraine (Európa Liga selejtező, első forduló, 2017/2018). Fotó: gavrilo14

A Brann az első gól megszerzésével szokott szenvedni és Bergenben a Kristiansund majdnem kibírta 0-0-val, azonban az emlékezetes hét perces hosszabbítás már sok volt nekik is. Láthattuk, hogy idegenben is néha probléma a gólszerzés és ez igaz lehet erre a találkozóra is. A 0-0-t kell tartania az FKH-nak és a kontrákból pedig veszélyesnek kell lenniük. Akintola egy az egyben veri a középsővédőket és erre kell rámenni a látogatóknak a találkozón. Azonban a múltat és az idei szezont nézve, én így is hazai sikert várok (1.67). Egyszerűen annyira beindult a gépezetük, hogy nem tudom elképzelni, hogy a hazai publikum előtt ne őröljék fel a vendégeket. Meg vannak az embereik a felállt védelem ellen (Gilbert Koomson, Marengo vagy egy Haugen bomba) a védőik pedig a pontrúgások során rendre veszélyesek, míg Lie Skåleviket kellőképpen bemutattam a fórumban. Várom a találkozótól, hogy megszakad a bergeniek clean sheet sorozata otthon és végre betalálnak a kapujukba. Ez lehet egy őrült mérkőzés és nem is kapunk arra rossz oddsot, hogy a Brann úgy nyer, hogy kap legalább egy gólt (3.70). A végére csak annyit, hogyha egy jó felvezető meccset keresel a szerda esti Európa Liga döntőre, akkor ezt a meccset válaszd - szerencsére az összes norvég meccs elérhető streamen.

5.000 Forint Ingyen Fogadás

Exkluzív ajánlat! Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 5.000 forint értékű ingyen fogadásban is részesülhetsz!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Brann - FKH; Hazai csapat nyer, de mindkét csapat gólt szerez
    3.70 Unibet