Váratlan fordulatként az egyik tech-óriás kihívta verekedni a másikat, Elon Musk talán elfelejtette, hogy Mark Zuckerberg képzi magát földharc terén. A helyszínt is megjelölték, az összecsapásra Las Vegasban kerülhet sor, de azért nem tennék sok pénzt rá, hogy összejön, mert Musk muszklija kisebb, mint a szája. Egy érdekes párharc története!

Mark Zuckerberg hobbija az MMA-küzdelem

Nehéz úgy gondolkodni, mint Mark Zuckerberg, aki többnyire ugyanolyan ruhában lép az utcára, hogy ne kelljen időt töltenie az öltözködésen való gondolkodáson. Ezért aztán ugyanaz a melegítőnadrág és póló kombináció van rajta, szinte nullára redukálva az öltözködésre szánt időt. Sokat gondolkodott azon is, hogyan serkenthetné az agyát maximális szintre sport segítségével, és eleinte vízi szakágak terén próbálkozott.

"Olyan sportot keresek, ami fizikailag szuper megterhelő, de közben az agyi kapacitásodat is száz százalékig leköti. Azt gondolom a tökéletes választás az MMA, mert egyetlen pillanatnyi figyelemzavar is elég ahhoz, hogy alulmaradj"

nyilatkozta Mark Zuckerberg.

Az úszás vagy épp a szörf nem vált be, ezért aztán a küzdősportok felé fordult, amit állítólag egy algoritmus javasolt neki. Mindenesetre a bunyóra történő fogadásnál az mindig döntő irány, ha valaki földharcot választ, mert az a domináns és nyerő vonal jelenleg. Így tett a Facebook vezére is, megtanulta a brazil jiu-jitsu alapjait, de állítása szerint birkózni is szokott. "Pár óra edzés, birkózás vagy épp földharc után bármilyen feladat megoldására készen állok" - mondta Zuckerberg.

Mark Zuckerberg
Mark Zuckerberg. Fotó: Frederic Legrand - COMEO / Shutterstock.com

Musk arcoskodva kihívta Zuckerberget

Elon Musk híres arról, hogy remek ötletein, jó befektetésein túl, irreális kijelentéseket tegyen. Simán elképzelhetőnek tartjuk, hogy Musk kihívná Vlagyimir Putyint egy űrversenyre, ami nyilván tréfa részünkről, de a tech-óriás bármilyen kijelentésre képes. Erről tanúskodik egy kommentje Twitteren, melyet egy felhasználónak válaszolva írt. Felvetettétek neki, hogy vigyázzon Zuckerberggel, mert tanul jiu-jitsúzni, erre jött a reakció Musktól, hogy készen áll egy Zuckerberg elleni verekedésre a ketrecben.

Mark Zuckerberg nem várt sokáig a válasszal, egy Instagram-sztoriban jelezte, hogy küldje a helyszínt a Tesla tulajdonosa, és mehet a bunyó. Ezen a ponton akár el is apadhatott volna a dolog, de Musk nem tette le a kesztyűt, és röviden jelezte: Vegas Octagon. Ez a legfőbb helyszíne a UFC-mérkőzéseknek, tehát a párosítás megvan, a helyszín is, jöhet az összecsapás! Közben jelezte Dana White, a UFC nagyembere, hogy tető alá hozza a meccset.

Elon Musk - Mark Zuckerberg fogadási esélyek

Egyelőre még nem szerepel sem az Unibet kínálatában a mérkőzés, és a bet365 sem adott szorzókat az összecsapásra. Viszont más irodáknál vannak szorzók, amely alapján úgy tűnik, hogy Zuckerberg a favorit 1.33 körüli szorzóval, míg Musk sikere 3.50-es odds. Érthető is a leosztás, hiszen a Meta vezére már MMA-versenyen is részt vett, és tényleg folyamatosan edzésben van. Eközben pedig a Tesla-Twitter király elmondása szerint a kedvenc harcmódja a rozmározás, ami annyit tesz, hogy ráfekszik az ellenfelére, és nem csinál semmit. Azt is hozzátette, hogy soha nem edz, csak néha feldobja a levegőbe a gyerekeit.

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: catwalker / Frederic Legrand - COMEO / Shutterstock.com