Mi lett Genievel? Mekkora remény volt, milyen fényes jövő állt előtte és mégis az alig huszonhárom éves kanadai tenisztehetség amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen nyoma is veszett az élvonalból. Már-már arra gyanakszom, hogy egy dzsinnek van a keze a dologban. Talán végleg elveszett a varázs?

Korai sikerek

Már tizenkét évesen Floridába költözött édesanyjával, hogy a híres edző, Nick Saviano formálja bajnokká. Egy egészen különleges munkakapcsolat szövődött Genie és Saviano között, mert több, mint tíz éven keresztül dolgoztak együtt. De pontosan amilyen ellentmondásosnak tűnik Bouchard eddigi karrierje, ugyanolyanná vált később kettőjük kapcsolata is.

Eugenie Bouchard 012

Eugenie Bouchard (Fotó: pdrocha / Shutterstock.com)

A gyerekkora óta a kiválasztott-nak becézett kislány, tizennégy évesen ITF sikereket ért el (2008-ban) úgy az egyéni, mint a dupla versenyszámokban. 2011-ben az első profi szintű ITF versenyeit nyerte, de ennek az évnek a fénypontja a Wimbledon junior bajnoki címének megnyerése volt duplában. Habár megismételte a következő évben is Londonban ezt a teljesítményét, 2012-ben hangzatosabb sikernek számított az ugyanitt megszerzett egyéni junior bajnoki címe. Az érdekesség kedvéért, a döntőben a manapság nagyon jó játékformában lévő Elina Svitolinát verte.

Első egyéni WTA sikere Nürnbergben jött, 2014-ben, ahol a döntőben nem mást, mint a jelenlegi világranglista éléről nemrég lecsúszott Karolina Pliskovát győzte le. Ez az év volt számára a mágikus év, mert sikerült elődöntőket játszania úgy az Ausztrál Openen, mint a Roland Garroson, illetve ugyancsak 2014-ben sikerült a Wimbledon döntőjébe is bejutnia.

És szétfoszlott a bűbáj

Sokak számára érthetetlen volt a 2014 végén, az eddigi legjobb éve végén hozott döntése, miszerint lemond a Nick Savianóval való együttműködésről. Lehet, hogy Genie nem ismerte azt a mondást ami azt állítja, hogy a nyerő csapatot nem változtatják. Habár játékstílusát még 2013-ban, az akkori part-time edzője, Nathalie Tauziat irányítása alatt drasztikusan megváltoztatta és vált vérbeli támadó játékossá, mint említettem Nick Saviano már gyerekkora óta ügyelt lépteire a teniszvilágban. A történtek ellenére, 2016-ban még megpróbáltak együtt dolgozni, de a sikerek elmaradtak. Genie nem szenvedett a 2014-es év után sem híres edzők segítségének hiányától, olyan edzőket fogadott fel, mint például Sam Sumyk, aki Grand Slam sikerekhez vezette Victoria Azarenkát és Garbine Muguruzát, vagy akár Thomas Högstedt, aki még Maria Sharapova és Li Na edzője is volt, de még így is 2015-től kezdődően mintha nem találná önmagát. A 2015-ös Ausztrál Openen sikerült még a negyeddöntőig jutnia, de ezután kemény vereségek hosszú sora következett. Mindezek mellett, az év vége fele még jogi problémába is elegyedett, mikor a US Openen az öltözőben elesett és úgy döntött, hogy perelni fog amiatt, hogy nem volt elég tiszta az öltöző padlózata. Az eredmények hiánya folytatódott 2016-ban és 2017-ben is. Sőt, 2017-ben még ITF tornán is részt vett és ott is csak negyeddöntőt játszott.

Eugenie Bouchard 009

Eugenie Bouchard (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

Hallottam Genieről véleményeket, eredményeit elemző magyarázatokat, de a véleményem az, hogy egyszerűen egy adott pillanatban nagyon elszaladt vele a ló. Nem kevesen voltak azok, akik az új Sharapovaként néztek Bouchardra. Volt is idő, amikor ez a nézőpont jogos is volt, hiszen fiatalon ért el biztató eredményeket és ezenkívül esztétikus megjelenése is csak úgy vonzotta a figyelmet. Nehezen lehet az ilyesmit fiatalon helyesen feldolgozni. Ha már Sharapova jött szóba, neki ez sikerült. Mindenki juthat mélypontra a karrierje során, de a Bouchard mélypontja veszélyesen hosszú ideje tart és lehetnek olyanok akik már arra gondolnak, hogy sosem lesz már a régi. Lehetnek még olyan személyek is, akik már arra is gyanakodhatnak, hogy egy idő után Genie majd megunja a sok sikertelen próbálkozást és egyszerűen feladja és visszavonul, és talán egy más karriert épít majd magának, hiszen még fiatal. Amúgy is, állítólag nagyon szerette a matematikát. Én viszont, még mindig azt remélem, hogy mindenképp jó lenne, ha Bouchard összeszedné valahogy magát és újra úgy teljesítene mint rég, mert megvan neki a helye a teniszvilágban. Gyönyörű játékot tud ő produkálni és nagy kár lenne, ha nem örvendeztetné ezzel továbbra is a nézőket.

A hétfőn kezdődő Ausztrál Open első fordulójában Bouchard a francia Oceane Dodin ellen lép pályára. Ha sikerül továbbjutnia, akkor nagy valószínűséggel a világranglista első helyezettjével, Simona Haleppel találkozik a második körben.

Az Ausztrál Open mérkőzéseit élőben követheted, illetve fogadhatsz rá az Unibet irodánál. Az esemény követése ingyenes, mindössze pénzzel kell rendelkezned a számládon. Amennyiben számlád üres, de az utóbbi 24 órában volt egy érvényes fogadásod, akkor is elindíthatod az élő közvetítést. Az élő közvetítés működéséhez szükség van a JavaScript engedélyeztetésére.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Eugenie Bouchard (Fotó: pdrocha / Shutterstock.com)