Írd meg milyen tippeket játszottál meg anno, és hogy bejött-e!

Az én sztorim szokványos, nem is egyedül adtam fel az első tippmixem, hanem a sógorommal. A helyi postán nem volt televízió, teletexttel, eredményekkel, nem volt Szerencsemix, de ismerősök révén tudtuk, hogy előre megadott mérkőzésekből lehet válogatni. Szóval megkértük édesanyámat, hogy nyomtassa ki munkahelyén a fogadható meccsek listáját, majd miután délután hazaért, már lapozgattuk is az A4-es lapokat. Aztán jött a tippek kiválasztása!

Sógorom szerint a Lada Togliatti az egy nagyon jó orosz jégkorongcsapat, biztosan nyerni fog, én akkor hallottam először ezt a nevet, egyből a Ladára asszociáltam, és semmi jót nem sejtettem. Emellett egyetértettünk abban, hogy a Real Madrid az tuti nyer, hiszen a Real Madridról van szó. Akkoriban még egész értelmes szorzón adták az ilyen nagyobb csapatok sikerét. Harmadik tippnek pedig ott volt Rafael Nadal, az ellenfeléről még csak nem is hallottunk, szóval tuti leveri. Ezekből állt össze egy 2.10-es szorzójú kombi, és kezdődhetett a szurkolás.

Díjazzuk, ha aktív vagy weboldalunkon!
Kommentelj, vezess fogadási naplót, tippelj helyes a játékokban, légy a közösség része, és vedd ki a részed az SPF Klub által elérhető összegekből. További részletek ITT!

Közben kaptuk a tippet, hogy teletexten követhetőek az eredmények, talán a 879-es oldalon? Kora délután mire hazaértünk Nadal már lerendezte a dolgot, nyert simán két szettben. Az orosz jégkorong épp zajlott, gólokkal ment a Lada, szóval úgy éreztük megtaláltuk a legkönnyebb pénzkereseti lehetőséget a világon, amit úgy hívnak tippmix. Aztán este jött a rideg valóság, egy remek pofonnal köszöntött minket a sportfogadás világa, ugyanis a Real Madrid döntetlent játszott, előnyt leadva. Kőkemény 4000 forintot buktunk, ennyibe került elveszíteni tippmix-szüzességünk. Sajnos a szelvény nincs lefotózva, de ha neked meg van, oszd meg a fórumban, vagy legalább írd le, milyen tippek szerepeltek rajta!

Szavazás

Emlékszel az első tippmix-szelvényedre?


Igen, emlékszem minden tippre és oddsra is.8 (26%)

Nem, már elfelejtettem.22 (73%)


Összes szavazó: 30

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés