A Juventus és Allegri most bizonyíthat, de pontosan erre készül Mourinho is. Csapatával a bajnokságban most már a BL-helyeket vették célba, ehhez viszont le kell győzni az egyik riválist. 

2022 aug 27. 18:30 Közvetítés: UnibetBet365

Mennyit jelent Ángel Di María? 

A második fordulóban választ kaphattak a Juventus szurkolói, hogy a 34 éves argentin klasszis milyen hatással van a csapat játékára. Első tétmeccsén a Sassuolo ellen a mezőny legjobbja volt, gólt szerzett, gólpasszt osztott ki, hatalmasakat sprintelt (valószínűleg ebbe sérült bele), lelkesen játszott, ami átragadt a társakra is. A második meccsen a Sampdoria otthonában nem léphetett pályára. 

Nézhetetlenül játszott a Juventus, vérszegény teljesítményt nyújtottak nélküle, pedig Vlahovic, Kostic és Cuadrado is a kezdő tagja volt, csereként Kean is pályára lépett, de inkább csak egy kínlódást láthattunk. A rossz hír, hogy a Romát fogadják a hétvégén, ahol a bizonyítani akaró Paulo Dybala lesz az ellenfél, ráadásul Di María továbbra sem játszhat. A szerencséjük, hogy mindkét klub jelenleg egy "kórházválogatott", de ez nem menti fel a Juventust egy esetleges rossz eredmény alól. 

Kórház a város szélén

Rómában sem rózsás a helyzet, hiszen Wijnaldum után Zaniolo is megsérült, egyre fogynak a középpályásai Mourinhónak. Mondjuk, ha kvázi öt védővel lép pályára - ahogyan a Cremonese ellen hazai pályán -, akkor nem is nagyon kell középpályás. Paulo Dybala biztosan bizonyítani akar a Juventusnak, megkockáztatjuk azt is, hogy Mourinho annyira feltüzeli, hogy még gólt is szerez (Dybala gól: 3.75). 

A Roma nem játszott jól, de Mourinho csapatának esetében ez irreleváns, ugyanis bárki ellen tudnak nyerni. A portugálban ott lehet a visszavágási vágy is, hiszen tavaly oda-vissza verte őt Allegri és a Juventus, igaz, hogy csak egy-egy góllal. Annyival most nem jobb a Juventus, fővárosiakban pedig ott a bizonyítási vágy, ha pár hónapja sikerült nemzetközi kupát nyerni, akkor a torinói rivális is verhető, akik ráadásul nincsenek csúcsformában. 

Sebezhetőség

A Juventus védelme nem mutat annyira rosszul, viszont, ha kinyílnak úgy, mint tavaly, akkor a Mourinho-féle Roma kontrákból meglepheti őket. A torinói támadósor ráadásul nem is annyira hatékony - Di María nélkül -, így viszont kialakulhatna egy meddő labdabirtoklás, ami szintén a Romának kedvezne. Allegri akkor nyerhet, ha átengedi a területet a vendégeknek, de Mourinho van annyira rutinos, hogy ennek elejét vegye. Ennek fényében, inkább a vendég pontszerzésben van érték, mintsem a hazai győzelemben. 

  • Juventus - Roma tipp

    Roma DNB-vel
    Unibet
    2.28

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés