Komoly baj van a Lakersnél, míg a városi riválisnál a semmiből próbálnak várat építeni. Eközben a szintén kaliforniai Golden State Warrios elengedte még a főcsoport második helyét is? A Dallas megint megtréfálja őket?

Los Angeles Clippers - Los Angeles Lakers

Az elmúlt hetekben teljesen szétesett a Lakers. Fejben mintha mindenki máshol járna, már most arról cikkeznek, hogy nyáron távozhat az edzői stáb és Russell Westbrook is. Utóbbi egyáltalán nem lenne meglepetés, igaz az volt érthetetlen, hogy minek igazolták le? Mindenki tudja, hogy Westbrookkal bajnokesélyes csapatok zuhannak szét. LeBron James még olykor próbál egy-egy kiemelkedő meccsel életben tartani a reményeket, de némely megmozdulásán látszik, már ő sem koncentrál 100%-ban a játékra. 

A Clippers egész szezonban gondban volt, Kawhi Leonard és Paul George kiestek a keretből sérülések miatt. Ezzel két legjobbját veszítette a csapat, ebbe bármelyik franchise belerokkanna. Őszintén meglepődtem, amikor a sokat ekézett Tyronn Lue összerakta a csapat védekezését. Mégsem olyan kókler edző? Rendkívül sokat fejlődött, ami már a korábbi rájátszások során is megmutatkozott.

A Clippers 50% feletti mérleggel rendelkezik, ebből így szinte biztos play-in lesz, ami óriási teljesítmény egy ilyen szezon után. Azon sem lennék meglepődve, ha végül a play-inből kiharcolnák a rájátszás szereplést. A magyar idő szerint péntek hajnali rangadón a Clippers a favorit, teljes joggal, győzelmük szerintem még pont a játszható tartományban van (1.70 környéke), de 1.50 környékén ezt a találkozót már érdemes elengedni. 

Dallas Mavericks - Golden State Warriors

Őszintén szólva, nehéz megemészteni, hogyan eshetett vissza a Warriors teljesítménye. Tudom, egyfelől a sérüléseknek is betudható, hiszen több meghatározó játékosuk sem volt bevethető, de a Mavs elleni meccsen 20 pontos előnyről olvadtak le, majd a back-to-backből érkező fáradt Minnesota is ütötte őket. Klay Thompson játékára van esély, de egyre inkább azt érzem, hogy Draymond Green hiányát sokkal jobban megsínyli a GSW, mint Thompsonét. 

Ami sokkal inkább fájó a Warriosnak, hogy Andrew Wiggins az All-Star hétvége óta árnyéka önmagának. Három gyenge meccs, nem mondanám teljesen, hogy rajta mentek el a győzelmek (mert a Portland ellen így is nyertek), de ez kevés tőle. Az is megfigyelhető volt, amikor gyengébben játszott a szezon során, akkor a Warriorsnak sem ment úgy, hiába volt ott Curry. 

Megint a Dallas lesz az ellenfél, megint érkezik Doncic. A szlovént a 34 pontja ellenére lefogta a Warriors, de érkezett a padról Dinwiddie, aki 24 pontot tett a közösbe. A két csapat között a mentalitás a különbség, Dallas még vert helyzetből is képes felállni, míg a Warriors hasonló utat jár be, mint a Lakers. 

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: NBA 2021/22

HT hozzászólt
2022 aug 26. 16:10
Idézetet írta: Pozzato Dátum június 17, 2022, 21:03:30Komolyra fordítva, remélem izgalmas lesz a nyár NBA szempontból is, pár nap és draft, végre bekerül a ligába az a személy, akit elképzelni nem tudok, mire viheti (Chet Holmgren), elsősorban a testalkata miatt. Utoljára talán Doncic miatt vártam ennyire a draftot, mert Holmgrenben van lehetőség, de nehéz megmondani, mi történik akkor, ha izmokat pakolnak rá.




Sajnos úgy tűnik, hogy egy évet még várnunk kell, amíg kiderül, hogy mire viheti Holmgren a ligában, ugyanis olyan szinten megsérült a lábán, hogy az egész 22/23-as szezont ki kell hagynia. Ez azért is nagyon sajnálatos, mert az elmúlt hetekben a különböző nyári ligákban nagyon jól játszott (átlag 17 pont, 9,5 lepattanó, 41,7%-os triplamutató!). Nem véletlenül kelt el a 2. helyen a drafton. Ráadásul a gyengécske OKC-ben valószínűleg már idén is kapott volna elég sok játéklehetőséget. Mindenesetre most lesz egy éve, hogy egy kis izmot is pakoljon fel magára. És csak reménykedni lehet, hogy nem törik meg emiatt a sérülés és kihagyás miatt a karrierje.
SPF Előzetes hozzászólt
2022 júl 5. 18:03
Szeretnél fogadni Kevin Durant csapatváltására? Megteheted!

A Twitter királya úgy érzi, ideje megint egy bajnokesélyeshez igazolni, ha már önerőből nem képes felépíteni egy végső győzelemre alkalmas csapatot.  Olvasd tovább

Admin hozzászólt
2022 jún 28. 09:36
Idézetet írta: RedMunchen Dátum június 16, 2022, 22:27:0018 / gsw

Gratulálunk @RedMunchen

Nyereményed 3.000 forint Skrillen keresztül.

Még több Kosárlabda