A mezőny fellélegezhet, hiszen sem Loeb, sem Ogier nem indul az olaszországi futamon, de vajon valaki legyőzheti a fiatal zsenit, Kalle Rovanperát? A 21 éves finn tehetség már zsinórban három győzelemnél jár, magabiztosan vezeti a világbajnoki összetett versenyt. 

A jelen és a jövő csillaga

A szezont megelőző írásunkban már vizionáltuk Kalle Rovanpera világbajnoki címét, amire négy versenyhétvége után egyre nagyobb az esély. A 21 éves finn tehetség Monte-Carlóban még "tanulta" az új technológiát (hibrid), de utána következő három versenyen nem talált legyőzőre. A portugál versenyhétvége volt az (legutóbbi), ahol egyértelműen látszott, ha nem történik valami mechanikai hiba, illetve nem dobja el a kocsit, akkor megnyeri idén a vb-t. 

Hiába, hogy még kilenc futam van vissza a szezonból, de olyan szinten dominál, annyira magabiztos, hogy nincsen ellenfele. Már négy futam után 46 pont az előnye (két futamgyőzelemmel lehetne csak behozni úgy, hogy a finn nem szerez pontot), murvás Portugália volt a sarkallatos pont, hiszen ez korábban nem tartozott Rovanpera erősségei közé. Sokan úgy ítélték meg, hogy nem biztos a sikere, hiszen Ogier és Loeb visszatért a hétvégére, illetve Rovanpera indult elsőként. 

Ez azt jelenti, hogy neki kellett takarítani az utat, először szembesült az akadályokkal, hibákkal, de még így is nyert. Csapattársa, Elfyn Evans tudta csak megszorongatni, de ő is 15 másodperccel lemaradt, többiek 2-4 perces hátránnyal értek célba. Az most már látszik, hogy idén is a Toyota lesz a domináns - a márka vezérigazgatója, Akio Toyoda azonnal gratulált is a finn versenyzőnek -, hiszen hóban, aszfalton és murván is magabiztosan nyertek. 

Szardínia következik, ahol Hyundai fölényt jósolnak, de hasonló volt a meglátás Portugália előtt is, aztán a Toyota kettős győzelmet aratott. Az sem szabad elfelejteni, hogy a Hyundai sztárversenyzői (Tanak és Neuville) már többször nyílvánosan kritizálták az autót, köztük a mostani hétvége után, miszerint megbízhatatlan. Alig maradt ideje a koreai gyártónak a problémákat orvosolni, hiszen újból verseny következik (egy hét telt el a legutóbbi verseny óta). 

Maradt tehát a Ford, mind kihívó, de az elmúlt futamokon bebizonyosodott: ha nem Loeb vezet, akkor nincsen sok esélyük a győzelemre. Az autó sebessége megvan, hogy felvegyék a versenyt a Toyotákkal, de a pilóták egyszerűen nem annyira jók, mint Rovanpera vagy Evans. Ennek fényében komoly értéket látunk abban, hogy Rovanpera újból dobogón zár, hiába lesz megint murvás verseny, amit papíron annyira nem kedvel. 

  • WRC tipp

    Szardínia Rally: Kalle Rovanpera dobogón végez

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kalle Rovanpera (forrás: shutterstock.com / ekremozturk)