Megvoltak a csoportmeccsek, kialakultak a nyolcaddöntők párosításai, amivel az A és B-csoport tagjai jutottak előnyhöz, ugyanis eggyel több napjuk lesz pihenni a negyeddöntők előtt, mert már szombaton megrendeznek négy találkozót. Franciák képesek lesznek a csoportkör után újítani? Mi lesz az olaszokkal a remeklő finnek ellen? 

Ez már nem Helsinki!

A finnek kiválóan abszolválták a csoportkört, hiszen megelőzték a franciákat és a görögöket is, végül a második helyen kerültek be. Most változik a helyzet. A hazai pálya és a szurkolóik nagyon sokat lendítettek a dolgokon, hiszen Helsinkiben játszhattak. Azonban az egyenes kieséses szakaszt már Isztambulban rendezik. Emiatt is érdekes lehet, hogy Helsinkiből majd 4 óra az út, plusz reptéri teendők, szóval 5 órát elvesz az utazás a játékosoktól, ráadásul a Finnek szerda este végeztek, így aznap át sem tudtak utazni. Ellenben az olaszok már a találkozójuk után este Törökországban voltak, több felkészülési idejük is volt. Nem azt mondom, hogy nagyon fontos tényező, de ez is sokat számíthat majd valamennyit. Mindkét gárdának egy teljesen új környezetet kell megszoknia, ez talán az északiaknak lesz nehezebb, ugyanis ők erőn felül teljesítettek. Koponen parádés volt a periméteren, míg Lauri Markkanen a palánk közelében volt kiváló. A finnek magasembere kisebb sérüléssel is játszott, azonban így is folyamatos terhelésnek volt kitéve, alig pihentették őt. Az olaszoknál is voltak kisebb sérülések és a csapat formája sem a legjobb. Ugyan verték legutoljára a grúzokat, de ha nem jönnek a trojkák és az ellenfélnél minőségi magasemberek vannak (lásd litvánok elleni vereség), akkor komoly problémák adódhatnak náluk.

Koponen-Petteri-basketball-001

Petteri Koponen (balra). Fotó: Pavel Shchegolev/Shutterstock.com

A finnek soraiból Markkanen jelenthet nekik komolyabb problémát, de a periméterről Koponen és Sasu Salin is kellemetlenkedhet. Ennek ellenére az olaszok kerete jóval erősebb és nagyobb a merítési lehetőségük. Ha meglesz a dobóforma és jönnek a triplák Belinellitől vagy Datometól, akkor nem lesz itt gond. Markkanen közel sem olyan magasember, mint mondjuk Valanciunas, így azért ezt a meccset illik behúzni az olaszoknak (1.60). Ha a dobott pontok irányába megyünk el, akkor érdemes overben gondolkozni, bár az olaszok védekezése eléggé jó. A finnek viszont nem erről híresek, ők megpróbálnak majd sok pontot szórni, erre az olaszok is képesek, így a 148-as határ lejöhet, amiből akár egy nagyobb over is lehet (1.91).

Mi lesz a franciákkal?

A másik három találkozó közül csak a német-francia tűnik érdekesnek. A szlovénok be fogják darálni az ukránokat, míg a litvánok, ha tartják a magasembereik a formát, akkor elverik az eddig gyengélkedő görögöket. Ellenben a franciák ellen lehet keresnivalója a németeknek. A Schröder vezette germán csapat eddig nem is rossz, az irányító nagy lökést ad a gárdának, az 50-50-es találkozókat rendre megnyerik. Elsőre ez nem tűnik ilyennek, de ha jobban megnézzük a franciák formáját, akkor aggódhatnak Nando de Colóék. A magasemberek ellen nincsen problémájuk, de ha alacsonyabb szerkezetű csapat jön (lásd szlovénok), akkor rendre bajba kerültek. Most a németek is egy hasonló társaság képét keltik, annyi előnye lehet a franciáknak, hogy "mindössze" Schrödert kéne limitálni, mert akkor a németek offenzív játéka kicsit lelassul. Ez viszont nem lesz egyszerű, mert egy teljes meccsre még egy csapatnak se sikerült kikapcsolni az Atlanta Hawks irányítóját. A franciák akkor nyerhetnek, ha felvállalnak egy dobópárbajt. Védekezésben közel sem olyan jók, viszont dobásokban Fournier és Colo, illetve Diawék révén eldönthetik a találkozót. A német viszont az olaszok ellen bizonyították, hogy képesek fojtogató védekezésre, ami a franciáknak nagyon nem jönne jól. Egy szorosabb és kiélezett meccsek várok, ahol nem feltétlenül kell a német siker ahhoz, hogy nyerjünk, elég egy közepes hendi is. 

  • Európa-bajnokság tipp

    Németország +9,5 ponttal

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés