Alig ért véget a 24 csapatos csoportkör, január első hetében máris folytatódnak a küzdelmek a második számú európai kupasorozatban. A legjobb 16-ban már izgalmasnak ígérkező négyesek jöttek össze, így pár meccset ki is emelünk az első fordulóból. 

Reggiana - Limoges

Nagyon tudatosan játszott a francia klub idén. Csak a számukra nyerhető mérkőzésekre készültek fel, de ott maximálisan odatették magukat. A Limoges egyik ereje a magas szerkezet, illetve a fizikális játék. Mindössze az irányító, Kenny Hayes van 200 centiméter alatt a kezdőből, viszont ő is nagyon atletikus. Két olyan játékosuk van a festékben, mint Jaiteh és Carter, akik igazi légelhárítók, nekik segít be Howard. Ellenfél palánkja alatt is nagyon hasznosak, hiszen Jaiteh szerzi az egyik legtöbb támadó lepattanót. A periméter szállítja a pontokat, közülük is a francia Bouteille emelkedik ki. 22 éves kora ellenére már válogatott, hatékonyan triplázik. Az olaszok sokáig pengeélen táncoltak, a továbbjutás csak az utolsó meccsükön dőlt el. A Bayern ellen remek játékkal rukkoltak elő, viszont nem képesek konzisztensen szállítani a jó eredményeket. Pedig a palánk alatt Wright és Reynolds takarít. A két amerikai ott van a legjobb pattanózók között, míg az irányító Della Valle egy igazi zseni. Fiatal kora ellenére posztja egyik legjobbja, szórja a pontokat, nagyon nehéz őt megállítani. Hayesnek sem lesz egyszerű dolga, mivel az olasz fizikális főlényben lesz vele szemben. Mindkét gárda nagyon erős magasember szekcióval rendelkezik, így kemény mérkőzésre van kilátás, ahol nem a ponterősség fog dominálni. A 158,5 pont alatti fogadás nem tűnik rossz ötletnek (1.65), mint ahogyan egy szorosabb mérkőzés sem (+7,5 pont Limoges: 1.80). Viszont óvatosan a franciákra való tippeléssel: a mérkőzést ugyanis beárnyékolja Frédéric Forte halálesete. A Limoges elnöke szívrohamban halt meg a 2017-es esztendő utolsó napján, mindössze 47 évesen. 

Lietuvos Rytas - Zenit Petersburg

A keleti régiós rangadót rendeznek Litvániában. Ez a két csapat már tavaly is találkozott egymással a sorozatban, akkor a Lietuvos nyert hazai pályán két ponttal egy izgalmas és pontokban gazdag találkozón. A litvánok játéka azóta sem változott sokat, hiszen továbbra is ponterős és gyors játékot mutatnak be. Sok triplával próbálkoznak (igaz a hatékonysággal akadnak problémák), nem lehet pihenni egy percre sem a mérkőzéseiken. A vendég oroszok elsősorban a jó hazai teljesítményükre támaszkodhattak, ezért is volt számukra nehéz a legutolsó ki-ki meccs az előző csoportkörben. 

A Tofas otthonában végül abszolválták a továbbjutást, de ettől jóval több kell majd tőlük. Drew Gordon hatalmasat játszott, ahogyan a többi mérkőzésen is, óriási lökést ad a gárdának, mikor a pályán van, ahogyan nagy szükség van Sergey Karasevre is. A vezetőedző, Vasily fia szórja a pontokat, így izgalmas csatára van kilátás közte és a Rytas kiscsatára, Giedraitis között. Az oroszok egy fokkal fegyelmezettebben játszanak, van két vezérük, akik eldönthetik a mérkőzést (2.00). Gordonra nincsen embere a hazaiakra, aki így újra sziporkázhat. Ennek ellenére sok érték nincsen a győzelmükben, inkább egy sok kosárral kecsegtető mérkőzést érdemes várni (168,5 pont felett: 1.72). 

Galatasaray - Darussafaka

Rögtön egy török derbivel nyit a csoportkör. Tavaly az Euroligában találkoztak, most az EuroCupban. Idén már játszottak egymással a török bajnokságban is, akkor a Darussafaka bizonyult jobbnak hazai pályán. Igaz, csak két ponttal nyertek, de még azt is elviselte a gárda, hogy az amerikai delegáció (Johnson, Wilbekin, Bell, Cummings) borzalmasan dobja a triplákat. Ennek ellenére az ő ponterős játékukon múlik a csapat sikeressége. David Blatt nagyon jól összeszedte a csapatot, magabiztosan nyerték egy könnyűnek nem nevezhető csoportot (Unics Kazany volt ott az ellenfelek között például). Még azt is elbírták, hogy a bedobó Wilbekin nem tudott minden találkozón pályára lépni (amikor nem volt szenvedtek is, ekkor jött a két vereségük is), pedig ő a gárda egyik legfontosabb játékosa. Nem csak a pontok tekintetében, hanem gólpasszokat is osztogat. A Galata inkább csapatként erős, ezt be is bizonyították az elmúlt mérkőzéseken. Borzalmasan kezdték az EuroCupot, de ahogyan a védekezést rendbe tudták tenni, úgy jöttek a győzelmek is. A Dacka játékosai hiába jobbak egyéni képességekben és tűzerőben, ha nem tudnak majd mit kezdeni a Galata jó védekezésével. Pontok tekintetében egy 152,5-es határt állapítottak meg, ami sajnos játszhatatlan, de egy vendég hendikep jó ötletnek tűnhet (Darussafak +4,5 ponttal: 1.75).

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Koksal Goksenin. Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock