A Baskonia a stabilitás jelképe az Euroligában, főleg a Perasovic-érában igaz ez. Most ez lehet a veszte a Fenernek, ha nem figyelnek oda!
1.71
Fenerbahce - Baskonia
Idén már több alkalommal is utaltunk rá, hogy gondban lehet a török sztárcsapat. Két vereséggel kezdtek, talán a második volt a nagyobb meglepetés. Guduric és Melli távozása nagyon érződik, ahogyan Vesely gyengébb teljesítménye a sérülés után. Hiába vannak periméteren kiváló játékosok, hiába érkezett Nando de Colo, egyelőre csak szenved a török klub. Nincsen meg a stabilitás, kikaptak Szerbiában, ahol a Crvena sem játszott jól.
Az látszott, hogy a kemény védekezés egyáltalán nem fekszik a törököknek, Derrick Williams és Luigi Datome is csak szenved, papíron hiába vannak klasszisok a keretben, küzdeni akarás hiányzik a keretből. Képtelen felpörögni, de talán a mostani hazai meccs. Az látszik, hogy nagy a gond náluk, elején még lehetett a sérülésekre fogni, de ez most már kezd kínossá válni. Fontos lesz a Baskonia elleni találkozó, ahol közel sem biztos a magabiztos győzelem.

Sokan lesajnálták a baszkokat, mondván nem olyan erős a keret, sosem számolnak velük, pedig Velimir Perasovic mester csodákra képes a csapatával. Több ciklusban volt a Baskonia edzője, eddig mindig eljutott velük legalább a negyeddöntőig, de a négy alkalomból háromszor a Final Fourba is bekerültek. Szerencsétlenségükre tavaly épp a CSZKA-t kapták a negyeddöntőben, de összességében nem okoztak csalódást. A nyáron több fontos távozó is volt a baszk csapatnál: Voigtmann, Hilliard, Poirier és Huertas.
A gondokat tetézte, hogy Jayson Granger Achillese elszakadt, ő sem volt bevethető. Pierriá Henry irányítóposzton azonban remekel, Tornike Shengeliára sincsen panasz, Youssoupha Fall pedig tényleg falként működik a palánk alatt. A Baskonia többször is bizonyította már az Euroligában, hogy veszélyesek a nagyobb csapatokra, főleg az olyan több sebből vérzőkre, mint a Fener. Szoros meccset várunk, ahol a vendégek meglepetést is okozhatnak. A Khimki ellen sem adták fel, hiába volt biztos a vereség, most is hasonlót várunk tőlük!