Fontos felmérő előtt a két görög csapat. Mi lesz az Olympiacos sorsa? Mire megy idén Pitinóval a Panathinaikos?

2019 dec 6. 20:30 Közvetítés: Unibet
Tipp: 165,5 pont alatt
Bet365
1.62

Panathinaikos - Olympiacos

Magabiztos hazai sikerekkel vették a legutóbbi fordulót a görög csapatok. Az Olympiacos kapcsán fogalma sincsen az embernek, hogy mire gondoljon, hiszen a pireuszi csapat dobta idén a görög bajnokságot, csak az Euroligára koncentrál, ahol a váratlan vereségek mellett jönnek a fenomenális győzelmek is. Sosem lehet tudni, hogy melyik arcát mutatja a gárda, teljesen kiszámíthatatlanok, pedig az egyedüliek a mezőnyben, akik rápihenhetnek a mérkőzésekre. Ez sokszor azonban visszaüt, hiszen nincsenek meccsben, csökken a hatékonyságuk is. 

Erre kiváló példa volt a dupla fordulós Euroliga hét, amikor Németországban jártak, első meccsükön kikaptak, majd utána 19 ponttal verték magabiztosan az Alba Berlint. Legutóbb hazai környezetben győztek 21 ponttal, szenvedő fél pedig a Final Fourra is esélyes Olimpia Milano volt. A harmadik negyedben lelépte ellenfelét a görög sztárcsapat, Spanoulis régi fényében tündökölt, de egyelőre ötletünk sincs, mi várható tőlük az OAKA-ban. 

DeShaun Thomas (Fotó: Karolis Kavolelis / Shutterstock.com)

Rick Pitino meghódítja Görögországot. Az amerikai edző tavaly egy kis ideig irányíthatta a Panát, majd lejáró szerződését nem hosszabbította meg a klub. Mindezek után kinevezték őt görög szövetségi kapitánynak (a sikertelen világbajnokság után, hogy a pótselejtezőt megoldják valahogy). A sztori azonban itt nem ért véget, visszavették őt a Panathinaikoshoz is, azóta pedig a csapat elkezdett nyeregetni. Tavaly épp karácsony után, féltávnál vette át a Panát, akkor a CSZKA-t verték el kezdésnek, most a Baskoniát. 

Az előző szezonban jól működött a csapat a keze alatt, sikerült bekerülniük a rájátszásba is, most pedig egy olyan "alapanyaga" van, amivel nagyobb célok felé vehetik az irányt. Az amerikai kontingens nagyon erős, Calathes továbbra is kiváló teljesítményre képes. A Panathinaikos dobja a legtöbb pontot meccsenként, rendkívül jól jár a labda (ami Pitino taktikájával csak javulhat), védekezésben is vannak bizakodásra okot adó jelek (labdaszerzések és blokkok terén hatékonyak). Az 1.29-es szorzó viszont nagyon karcsú rájuk, szóval az összesített pontok felé vesszük az irányít, ahol a sok pont ellen fogadunk, pedig épp az lenne az evidens. 

  • Panathinaikosz - Olympiacos Piraeus tipp

    165,5 pont alatt
    Bet365
    1.62

Betfair üdvözlő bónusz

Akár 550 RON értékben kaphatsz bónuszt új játékosként.

betfair regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Nick Calathes (Fotó: Karolis Kavolelis / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Betfair üdvözlő bónusz

  • Akár 550 RON értékben kaphatsz bónuszt új játékosként.

betfair útmutató
betfair regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kosár Euroliga 2019/20

SPF Előzetes hozzászólt
2020 okt 6. 18:43
Mikor azt hiszed, mindent tudsz

Abszolút kétesélyes görög derbi.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2020 okt 6. 17:43
Német rangadóból profitálnánk az Euroligában

Mindkét klub javítani szeretne az első forduló után.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2020 okt 6. 17:04
Euroliga híradó (1. rész)

Fogadási szempontból is fontos hírek érkeztek az Euroliga 2. fordulójával kapcsolatban!  Olvasd tovább

Még több Kosárlabda