Elkezdődik egy újabb Euroliga szezon, új szereplőkkel, de megszokott favoritokkal. Lesz-e trónfosztás? 

CSZKA Moszkva (4.50)

Nehéz eldönteni, hogy milyen nyara volt a címvédőnek. Eligazolt Nando de Colo, Sergio Rodriguez és Cory Higgins. Dimitrios Itoudis megnyerte tavaly második Euroligáját, de az idei kihívás lesz a legkomolyabb pályafutása során. Három sztárját elveszítő, kissé motiválatlan keretet kell felpörgetnie. Andrey Vatutin elnök azonban nem tétlenkedett a nyáron és megerősítette a gárdát:. Kosta Koufos és Ron Baker az NBA-ből érkezett, Mike James Milánóból, míg Janis Strelnieks és Darrun Hilliard a perimétert erősítik majd. Hillard mellett sikerült megszerezni a Baskoniától Johannes Voigtmannt is.

A keret tehát megint erős lesz, de ezeknek a játékosoknak idő kell, míg összeszoknak. Baker a nagy talány, hogy mennyire tudja felvenni az európai ritmust. A palánk alatt hatékonyak lehetnek, Koufos, Voigtmann, Hines és Vorontsevich talán a legerősebb négyes arra a két posztra. Periméter karcsú Nando de Colo kiválásával, de a Final Four kötelező számukra. Ahogyan az érem is, szóval 1.57-ért érdemes lehet rájuk fogadni. 

Real Madrid (4.50)

A madridi vezetés nem híve az esztelen változtatásoknak, nem rúgják fel a teljes keretet csak azért, ha nem jön össze a végső győzelem. Pablo Laso kérésére inkább a meglévő szerződések hosszabbítássával telt a nyár, érkezett periméterre Laprovíttola, aki csereként beszállva jelenthet hatalmas erősítést a királyi gárdának. A Real Madrid legfőbb előnye a többiekkel szemben, hogy rendkívül mély és összeszokott kerettel rendelkeznek. 

Gabriel Deck (Fotó: Bukharev Oleg / Shutterstock.com)

A hátrány, hogy periméteren szereplő játékosaik többsége a világbajnokságon is képviseltette magát. Ennek köszönhető a szezon eleji jó forma, de a későbbiekben kiütközhet a fáradtság. Erre apellálni azonban nem túl jó, megéri ekkora szorzón a Real Madrid végső győzelmére fogadni? Tény és való, hogy nincsen olyan meccsnyerő játékosuk a végjátékokra, mint amilyen Doncic volt, de a mély keretnek hála, már az utolsó negyed előtt döntésre vihetik a találkozók többségét. 

Barcelona (4.50)

Szeret költekezni a katalán vezetés, mondván, egyszer majdcsak beesik egy Euroliga-győzelem. Nyáron szintet léptek és igazoltak egy komplett kezdőt, ezzel az Euroliga legerősebb keretét rakták össze. Mirotic, Abrines, Higgins, Delaney, Tomic, Hanga, Pangos, Heurtel és még lehetne sorolni. Borzalmasan erős keret, de nem is ezzel lesz a probléma, hanem a 40 perccel, ami rendelkezésre áll egy mérkőzésen. Svetislav Pesic ugyanis sokszor gondban volt, hogy megfelelően rakja össze a csapatot.

Európai kosárlabda bónusz


Nyerjen akár 50%-kal többet gyűjtőivel. Csak új és jogosult ügyfelek számára érhető el.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Hiába van két kezdőre elegendő klasszisuk, nem látni, hogyan képeznek majd csapatot. Egy Euroliga sikerhez ugyanis összeszokott keret kell, egymásért való küzdés, ami hiányzott az elmúlt években a katalánok játékából. Pangos és Heurtel sérüléssel kezdik a szezont, utóbbi december tájékán térhet vissza, bajnokságot is döcögősen kezdték, sok fantázia nincsen a végső győzelemre adott szorzójukban. Papírforma alapján döntőt kéne játszaniuk, de öt éve képtelenek bekerülni a legjobb négybe. 

Fenerbahce (4.50)

Bármilyen furcsa is, de hiába játssza szinte minden évben a négyesdöntőket a Fenerbahce, idén a sötét ló szerepe hárul rájuk. A keret megváltozott a nyáron, kulcsjátékosok távoztak (Guduric, Melli), igaz, érkeztek helyükre minőségi kezdők, de úgy kezdik a szezont, hogy két fontos magasemberük sérüléssel bajlódik. Vesely a maródiak listáján, Obradovic tehát gondban, ahogyan azt a szezon első mérkőzése is mutatja, amikor az Anadolu Efes Shane Larkin nélkül verte őket könnyedén. 

Luigi Datome (Fotó: Bukharev Oleg / Shutterstock.com)

Az érkezők oldaláról egyértelműen Nando de Colót kell kiemelni. A francia hátvéd tavaly Euroligát nyert a moszkvai csapattal, de nála nagy kérdés lehet, hogy 32 évesen nem érzi magát "jóllakottnak"? Kicsit olyan érzésünk lehet a török klubbal kapcsolatban, mint akiknek a kerete olyan játékosokból áll, akik már elértek mindent a legrangosabb európai kupában (mindössze Derrick Williams nem nyert még semmit). Kétségtelen, minőségi csapatuk van, óriási rutinnal, de okozhatnak kellemetlen perceket a rájuk fogadóknak. 

Kik rúghatnak még labdába?

A tavalyi évben az Anadolu Efes kellemes meglepetés volt, egészen a döntőig meneteltek, ahol végül a moszkvai sztárcsapat érvényesítette velük szemben a papírformát. Ugyanakkor Ergin Ataman nem lehet elégedetlen, főleg annak fényében, hogy a keretet nyáron sikerült egyben tartani, illetve tovább erősíteni. Betömtek egy lyukas posztot, mindezt minőségi játékosokkal. Az Anadolu komoly fejtörést fog okozni a riválisoknak, Larkin, Micic és Dunston kellemetlen ellenfél bárki számára. Keretük eléggé mély, nem lenne meglepetés egy újabb Final Four!

Az egyik legérdekesebb keret a görög Panathinaikosé. Két egykori NBA-t is megjárt scorer (Jimmer Fredette és Wesley Johnson), illetve a mezőny legjobb irányítója (Nick Calathes). A periméter nagyon erős, palánk alatt karcsúak, de ellensúlyozhatja ezt Fredették "megőrülése". Van egy tényező, ami viszont felülírhat mindent: az edző, Pedoulakis védekező mentalitású, nehéz megjósolni, mire megy majd olyan játékosokkal defenzív felfogás terén, mint Fredette. Lehet ebből egy jól működő triplákra építő rendszer, de könnyedén jöhet egy óriási bukás is. 

Az Olimpia Milano kispadján ül a mezőny legjobb edzője, Ettore Messina. Az már egy másik kérdés, hogy ez mire lehet elég. Sergio Rodriguez mellett Luis Scola is érkezett az olaszokhoz, minőségi kerettel rendelkeznek, egyelőre vannak sérültek, de ha mindenki egészséges lesz, akkor nem elképzelhetetlen, hogy sok csapat dolgát megnehezítik. Scoláék mellett ott lesz még Nedovic, Della Valle, Micov vagy épp Shelvin Mack. Ez a hét csapat az, amelyiknek reális esélye van a legjobb négybe kerülni, többiektől ez meglepetés lenne. 

Borítókép: Hanga Ádám (Fotó: Bukharev Oleg / Shutterstock.com)

Heti 5 eurós ingyenes fogadás

Fogadj legalább 3-as kötés(ek)ben a Betfairnél minimum 15€ összértékben és 5€-s ingyenes fogadásban részesülhetsz.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI -29.54 %

október

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Heti 5 eurós ingyenes fogadás

  • Fogadj legalább 3-as kötés(ek)ben a Betfairnél minimum 15€ összértékben és 5€-s ingyenes fogadásban részesülhetsz.

betfair útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Kosár Euroliga 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 19. 12:31
Euroliga: Folytatódik tovább a csoda?

Mire megy Shane Larkin az oroszokkal szemben? Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 17. 10:18
Euroliga: Az igazság pillanata

Egy török döntős már biztosan lesz, de vajon sikerül-e a címvédés a spanyol sztárcsapatnak? Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 ápr 25. 10:27
Euroliga: Ennél jóval több kell!

A Barcelona a kiesés szélére sodródott, győzniük kell hazai pályán! Olvasd tovább

Kapcsolódó cikkek