Euroliga: Papírforma derbik?

Nagy Bence
2018 nov 20. 22:24
Szólj hozzá!

Kosárlabda real madrid Euroliga Olympiakos

Favorithoz méltóan kezdett a Real Madrid. Görögországban látogatnak, ahol a hullámvasúton ülő Olympiacos lesz a következő ellenfél. Jöhet egy újabb madridi siker?

Olympiacos - Real Madrid

Nyáron azt gondolhattuk, hogy Luka Doncic távozásával gyengült a címvédő kerete, de joggal tévedtünk. A spanyol derbin (Gran Canaria) még Sergio Llull és Gustavo Ayon hiányát is elbírták, mindezt úgy, hogy Pablo Laso folyamatosan rotálta a csapatot. Talán ennek is volt köszönhető, hogy az első játékrész során kicsit fásult volt a címvédő. A két szlovén hiába szórt 10 pont felett, nem jöttek a triplák tőlük, pedig próbálkoztak rendesen. Llull játéka Görögországban is kérdéses, de nem kell félteni ezt a Madridot. Ha kell, szívósan és fegyelmezetten védekeznek, annyira magabiztosak, hogy nem fogja őket megtörni a pireuszi légkör sem. 

Mantzaris Vangelis (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

Miben bízhat az Olympiacos? A hazai pályában annyira nem, mert a Fenerbahce és a Milano is megtréfálta őket, mentális előnyben sem, mert a rangadókon eddig gyengék voltak, esetleg a Bayern legyőzése adhat egy kis lökést. Szükség lesz a küzdeni tudásukra és arra, hogy a palánk alatt limitálják a spanyolokat. A Madridnál Tavares a szörny, aki mellett nehéz lesz feltenni a labdát, emiatt a hazaiaktól kell a jó triplázás. A spanyolok a triplák terén is előrébb járnak, bárkit képesek túldobni, rengeteget próbálkoznak, nem biztos, hogy ezt el fogja bírni a görögök védelme (periméterük a legtöbb hármast engedélyezi a riválisoknak). 

Spanouliséknak az kedvezne, ha ez egy küzdelmes és fizikálisan mérkőzés lenne, ők erre is fognak törekedni. A spanyoloknak a gyorsabb játék fekszik, nem fognak beleállni egy ilyen mérkőzésbe. Laso egyik jellemzője, hogy félidőben kiválóan tud taktikát váltani. Mélyebb a rotációja a hazaiknál, ráadásul rendre meccsben is tartja őket. Őszintén szólva, eléggé karcsú volt az az 1.82, amit először kínáltak a Real Madridra, aztán az irodák módosítottak. Most 2.20-nál jár az odds, ez már azért jobban tükrözi az esélyeket, ilyen határnál érdemes lehet egy pluszos vendég hendivel próbálkozni. 

Élő közvetítés

Nézzen labdarúgást, teniszt, kosárlabdát és más sportokat élőben mobilján, táblagépén vagy számítógépen. Csak fel kell töltenie a számláját vagy le kellett adnia egy fogadást az elmúlt 24 órában.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Real Madrid +4,5 pont
    1.53 Bet365



Hozzászólások


Szólj hozzá fórumtagként

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 11.90 %

május

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Élő közvetítés

  • Nézzen labdarúgást, teniszt, kosárlabdát és más sportokat élőben mobilján, táblagépén vagy számítógépen. Csak fel kell töltenie a számláját vagy le kellett adnia egy fogadást az elmúlt 24 órában.

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Kosár Euroliga 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 19. 12:31
Euroliga: Folytatódik tovább a csoda?

Mire megy Shane Larkin az oroszokkal szemben? Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 17. 10:18
Euroliga: Az igazság pillanata

Egy török döntős már biztosan lesz, de vajon sikerül-e a címvédés a spanyol sztárcsapatnak? Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 ápr 25. 10:27
Euroliga: Ennél jóval több kell!

A Barcelona a kiesés szélére sodródott, győzniük kell hazai pályán! Olvasd tovább

Kapcsolódó cikkek