Több izgalmasnak ígérkező mérkőzést is rendeznek a héten az Euroligában. Közülük is kiemelkedik a CSZKA Moszkva - Real Madrid találkozó, illetve az Olympiakosz - Fenerbahce mérkőzés. Azonban nem csak velük fogunk foglalkozni, hanem az Unicaja oroszországi vendégjátékával is. 

CSZKA Moszkva - Real Madrid

Annak ellenére, hogy a spanyol klubot komoly sérüléshullám sújtja, illetve volt több formaingadozásuk is, mindezek ellenére ott vannak a harmadik helyen az alapszakaszban, szóval idén is komoly erőt képvisel a királyi gárda. Ebben nagy szerepet játszik a szlovénok kiválósága, Luka Doncic. A Real játéka szinte teljesen rá épül, ő az Euroliga alapszakaszának az egyik legjobbja. Most azonban nagyon nehéz dolguk lesz, mert az oroszok jó formában vannak. Amúgy sem egyszerű Moszkvában nyerni, de a Pana otthonába aratott siker még magabiztosabbá tette őket. A Nando De Colo - Sergio Rodriguez páros nagyon jól funkcionál a periméteren. Pontok tekintetében mindketten top10-ben vannak, közel 50%-al tripláznak, életveszélyes őket magukra hagyni a vonalon túlról. A Real védelme azért még hagy kívánni valót a hátvéd posztokon, de palánk alatt Tavaresék egészen jól belejöttek. Azonban Will Clyburn mellett feltenni a labdát (vagy leszedni a lepattanót) nem egyszerű, így a spanyolokra nehéz este vár. A CSZKA erőcsatára egy igazi szörny a palánk alatt (védő lepattanók tekintetében az egyik legjobb az Euroligát tekintve). Ilyen előjelek után nem is kérdés, hogy a hazaiak a favoritok (1.50), ide egy Doncic "megőrülés" kell, hogy meccsben legyenek. Óvatosan érdemes bánni a tippekkel, mert ilyen szorzón sok érték nincsen az oroszokban.

Olympiakosz - Fenerbahce

Ellentétes utat jár be a két gárda, mert míg a hazaiak gödörbe kerültek, addig a vendégek kezdenek magukhoz térni. A pireuszi klub elmúlt négy meccséből hármat elveszített, de sokkal nagyobb probléma, hogy nem élcsapatokkal szemben. Pedig legutóbb a Zvezda otthonában minden adott volt a sikerhez, hiszen a végjátékhoz közeledve vezettek, a szerbek edzőjét kiállították, de mégsem tudták lezárni a találkozót. Védekezésük csak egy-két negyed erejéig működött, ami pedig a csapat egyik legfontosabb pontja a kiváló összjáték mellett. 

Luigi Datome Fenerbahce 002

Luigi Datome. Fotó: Nadir Keklik/Shutterstock.com

A Fener viszont összekapta magát. Fejben nagyon sokat erősödött Obradovics csapata, igaz a védekezés még nincs mindig rendben, de képesek szorosabb mérkőzéseket is magukra javára eldönteni. Ez a tényező nagyon is fontos lehet a görögök otthonában. Attól függetlenül, hogy Spanoulisék nincsen formában, hozzájuk nem nyerni járnak az ellenfelek. Először is, nagyon jól zárják le a területeket, így ellenük tripláznak a legrosszabbul az ellenfelek. Ez már csak azért is probléma Datomék szempontjából, mert az ő játékuk idegenben elsősorban a kinti dobásokra épül. Minimum 8-10 trojkát bevágnak, ha pedig ezek nem jönnek, akkor a játékuk is akadozóvá válik. Szóval a görögök esélye, ha keményen védekeznek és nem hagyják, hogy beinduljon a Fener henger. Ehhez viszont fegyelmezettre játékra van szükség, ami alapján nem rossz opció lehet egy 147,5 pont alatti találkozó (1.88). Ha lesz egy kicsivel magasabb line hasonló szorzóért, akkor abba érdemes belevágni és akkor frissítjük is a cikket! 

Khimki - Unicaja

Mindkét csapat a rájátszásért küzd, de az oroszok vannak előnyben. Mind az eredmények, mind a mutatott játékuk jobb, mint a spanyoloké. Ebben nagy szerepet vállal Alexey Shved, aki továbbra is egyszemélyes hadseregként szolgál. Sokszor ez is elég egy győzelemhez, de persze vannak ingadozások, ez adja az instabil teljesítményét a csapatnak. Az Unicaja idegenben a jó csapatjátékban és a triplákban bízhat. Ha ezek nem jönnek, akkor jön a probléma. A spanyolok védelme idegenben pocsék, pláne a mostani formát elnézve lesznek gondjaik, szóval erősen kérdéses, hogy a 156,5 pontos határra mit lehet mondani. Egy under nem rossz ötlet, mivel a Khimki azért védekezésben jó, így 70-75 pont körül tarthatják a spanyolokat, de az oroszok simán képesek 80 felett szórni, szóval könnyedén lejöhet egy over (1.91). Érdemes ilyen téren megvárni a kezdést és az élő fogadást, hogy milyen napot fognak ki a csapatok. 

  • Euroliga tipp

    Olympiakosz - Fenerbahce: 149,5 pont alatt

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés