Megkezdte a felzárkózást a Fenerbahce? Kipukkadt a lufi a katalánoknál? Érdekes rangadóra van kilátás Törökországban szerda este. 

2020 jan 16. 18:45 Közvetítés: Unibet

Fenerbahce - Barcelona

A Barcelona szempontjából talán a legrosszabb időpont ez, az isztambuli kiránduláshoz. Mindössze 10 fok van Törökország legnépesebb városában, ráadásul egyik kirakatcsapata a Fenerbahce, elkezdte nyerni a mérkőzéseket. November folyamán nem mertünk volna nagy tételben fogadni, hogy Zeljko Obradovic marad a gárda trénere, de Ali Koc türelmes elnök, tudta, hogy előbb vagy utóbb, de össze fog állni a keret. Az új év pedig sikereket hozott Obradovicék számára. 

Előbb Görögországban tudtak nyerni, majd a Valencia otthonában, aztán hazai pályán verték az Asvelt, így karnyújtásnyira került a rájátszás. Változtak a dolgok a török csapatnál, Westermann teljesértékű munkát végezhet, tagja most már a kezdőnek, Malcolm Thomas érkezése is jót tett a palánk alatti szekciónak, illetve Westermann és Sloukas javulásával Nando de Colón sincs akkora teher. A sérülésekből felépültek a játékosok, gyakorlatilag teljes a keret, mely nagyon mély. 

Malcolm Delaney (Fotó: kcube / Shutterstock.com)

A Barcelona újból egy komoly hullámvölgyben, pedig "mindössze" három vereségnél tartanak zsinórban, de egy ilyen kerettel ez is óriási blama. Elgondolkoztató lehet az is, hogy Svetislav Pesic regnálása alatt nem ez az első ilyen eset, felmerül a kérdés, hogy tényleg ő a megfelelő ember a pozícióra vagy a csapattal van a gond? Idegenben képteleneket konstans jó teljesítményre, ingadozó a formájuk. A Maccabi ellen legutóbb jól kezdtek, majd a meccs végére teljesen elfogytak. 

Elsősorban idegenben jellemző ez rájuk, hogy percekig nem képesek pontokat szerezni, egyik pillanatról a másikra megáll a tudomány, hiába játszik náluk Mirotic, Abrines vagy Higgins. Ha az ellenfél egy kicsit is feszesít a védekezésén, akkor megjelennek a problémák, amivel Pesic nem tud mit kezdeni. A szokásos Heurtel - Pangos páros a sérült náluk, szóval további maródi nincsen a keretben. Idén mindössze két nagyobb rangadót nyertek idegenben az Euroligában, most sem ők a favoritok és nagy kérdés, hogyan limitálják majd Hangáék a Sloukas - Westermann - de Colo perimétert. Okkal favorit jelen helyzetben a feltámadó Fenerbahce, de mi nem is rájuk fogadnánk, hanem hasonló szorzón az összesített pontokra. 

  • Fenerbahçe Ülker - FC Barcelona tipp

    158,5 pont felett
    Unibet
    1.61

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Derrick Williams (Fotó: kcube / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kosár Euroliga 2019/20

SPF Előzetes hozzászólt
2020 okt 6. 18:43
Mikor azt hiszed, mindent tudsz

Abszolút kétesélyes görög derbi.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2020 okt 6. 17:43
Német rangadóból profitálnánk az Euroligában

Mindkét klub javítani szeretne az első forduló után.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2020 okt 6. 17:04
Euroliga híradó (1. rész)

Fogadási szempontból is fontos hírek érkeztek az Euroliga 2. fordulójával kapcsolatban!  Olvasd tovább

Még több Kosárlabda