Ritka az olyan csapat, akinek a múltja alapján félnivalója van a magyar klubcsapatokkal szemben. Viszont mindenképpen leszögezhetjük, hogy a bolgár bajnok egyike ezen együtteseknek, miután bő egy éven belül egy döntetlen mellett háromszor kaptak ki honfitársainktól. Tetézi a bajt, hogy ez együtt járt a legutóbbi két Bajnokok Ligája selejtezőből való kieséssel is, így sok törleszteni valója van a brazilokkal telerakott bolgároknak. Az eseményről podcastot is készítettünk, amit lejjebb hallgathattok meg.

A hazai pálya előnye

Teltház előtt fogadja a Ferencváros (2.70) a bolgár bajnokot, ami jó előjelnek minősül. Egyrészt egyetlen vereséget szenvedtek a nemzetközi kupában idén kilenc meccs alatt, másrészt viszont ugyanennyiszer maradtak kapott gól nélkül. Viszontagságos ez a mutató, viszont az Espanyol ellen elért bravúr azért bíztató jel lehet az első hazai főtáblás meccs előtt. A bukik se tudnak jelentős különbséget tenni a két csapat között, így kapunk két magas győzelmi szorzót a csapatokra, míg egy viszonylag alacsony döntetlen oddsot (3.20).

A formáció az egyik nagy kérdés a Fradinál, miután váratlanul az Espanyol ellen három védekezőbb szellemű középső középpályás került be a csapatba - idén először. Nagy kérdése lehet a tippadásnak, hogy vajon melyik utat választja Rebrov mester ezúttal. Azt, amelyikkel pontot szereztek Barcelonában, vagy amelyikkel megverték kétszer már idén a következő ellenfelüket? Erre a kérdésre a választ valószínűleg csak a meccs előtti órában fogjuk megkapni, mivel ez lesz a meglepetés mind a nézők, mind a Ludogorets szakmai stábja számára. Hiányzók is nehezíthetik Rebrov dolgát, miután Botka az Espanyol, míg Dvali a hétvégén a Kisvárda ellen sérült meg. Játékuk kérdéses, viszont mindkettejüket lehet pótolni, köszönhetően a keret mélységének.

Európai labdarúgás bónusz


Akár 70% bónusz válogatott ligákra tett gyűjtőkön a bet365-nél. Csak új és jogosult ügyfelek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Ötödszörre sikerül?

Négyszer nem tudtak győzni, viszont két meccsenként szakvezetőt váltottak a bolgárok. A Vidi ellen még a brazil Paulo Autuori állt a kispad mellett, majd őt váltotta Stoev mester, aki kétszer kikapott a Fradi ellen idén. Szeptember elején következett a harmadik változtatás, miután Genchev foglalta el a vezetőedzői helyet. Nehéz megítélni az ő tevékenységét egyelőre, mivel két könnyű bolgár bajnoki mellett egy meglepően nagyarányú győzelmet arattak a CSKA Moszkva ellen. Mindenesetre a rutin nem mellette szól, mivel csak két éve vonult vissza a játékos pályafutásától és ez az első megbízatása vezetőedzőként.  A változtatásai inkább a mentális felkészítésen láthatóak, mivel a formáción nincs módosítás Stoevhez képest. Viszont a játékosokat szépen kicserélte és ennek köszönhetően újra egy olyan brazilos Ludogoretset (2.75) fogunk látni, mint amilyen ellen a Vidi szerepelt tavaly.

Kisebb sérülések náluk is bonyolítják a helyzetet, miután az előző Európa Liga forduló legjobbjai közé beválasztott Nedyalkov és a Dibusz által védett panenkás tizenegyest elvégző Jakub Swierczok is kisebb sérüléssel bajlódik. Ez körülbelül akkor terhet jelent, mint a másik oldalon Botka és Dvali hiánya. Swierczok és Botka helyett van erősebb alternatíva (Keserü és Lovrencsics), míg a másik két játékost nehezebb lesz pótolni - ám valószínűleg mindketten bevethetőek lesznek.

Összességében, mindkét csapat pozitív előjelekkel várja az összecsapást. Rebrovval eddig kiválóan szerepel a Fradi minden porondon, míg a Ludogorets új lendületet kapott az új vezetőedzővel és a formába lendülő Claudiu Keserüvel. Ennek következtében inkább a gólok felé mennénk el, miután az over 2,5 gól szorzója (2.10) nagyon magasan lett meghúzva. Ha tippelni kellene, akkor inkább a támadóbb szellemű Fradira tennénk, sem az Espanyol ellen látott defenzívre. Otthon, egy olyan csapat ellen, akik ellen pozitív élménye van a játékosoknak, be lehet vállalni. El fogják hinni, hogy verhető csapat a bolgár, miután idén már kétszer is megtették ezt. Ráadásul a biztos védekezésben nem bízhat Rebrov, miután egyetlen egy meccset (Suduva elleni 0-0) tudtak idén kihúzni kapott gól nélkül a nemzetközi kupában. Nincs más hátra, mint előre, és ha pontokat akar szerezni a fradi hazai pályán, akkor bizony gólokra kell játszaniuk. Ehhez lesz néhány szava a Ludogoretsnek is, így izgalmas meccs várhat ránk csütörtökön 19 órától.

Az előzetesben feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2019. 10. 02. 10:45 CET

Borítókép: Tokmac Nguen (j2). Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd