Augusztus eleje forduló pont lehet a magyar csapatok kupaszereplésében. A Videoton a jóval erősebb Ludogorec ellen szerepel, míg a Honvédnak tovább kellene jutnia a luxemburgi riválisa ellen ,az Újpest pedig egy tétnélküli meccsen léphet pályára. De vajon hány klubunk marad a jövő hétre? A Videoton biztosan ott lesz, míg a Honvédban nagyon bízunk.

Nem ígérkezik diadalmenetnek!

A Budapest Honvéd az első meccsen győzni tudott a luxemburgi Niederkorn felett és az 1-0 kiváló eredmény a meccset látva. Benne volt a pakliban, hogy az ellenfél talál egy gólt (kapufáig el is jutott), így a kapott gól nélküli győzelem felértékelődik. Hiába szórt az elmúlt pár meccsen jó néhány találatot a Honvéd, egyértelműen nem számítok könnyű találkozóra Luxemburgban. Azt gondolom a bukik továbbra is lebecsülik a kis csapatot és a 2.60-as győzelmi oddsuk jó kiindulási alap. A magyar csapat szenvedett a Rabotnicski ellen is idegenben és ez történhet velük most is. Ami az első meccshez képest előnyt jelenthet, az Danilo, aki a hétvégén már újra pályára léphetett. A Kisvárda kiütése során pihentetni is tudott Supka Attila. A 4-0 ellenére azonban jegyezzük fel, hogy bőven van hiba a piros-feketék játékában: a 85. percig csak egy büntető és egy öngól segítségével tudták bevenni a Várda kapuját. Ekkora segítségre csütörtökön nem számíthatnak.

Talán jobban is járt a Niederkorn, hogy csak a hétvégén kezdi meg a szereplését a hazai bajnokságban, mivel így jobban tudtak készülni a Honvéd elleni meccsre, ahol még semmi sincsen veszve. Láthattuk, hogy a Dudelange felvette a Vidivel a harcot, sőt, talán több helyzete is volt a két meccs alatt, míg a Niederkorn is bizakodó lehet az odavágó játéka alapján. Érdekesség, hogy az Európa Ligában tavaly is mentek egy kört, miután az idegenbeli 1-0-ás vereséget követően 2-0-ra győztek otthon a Rangers ellen. Később az AEL Limassol búcsúztatta őket, azonban ott is két szoros meccset játszottak a felek. Gólzáporos meccseket nem játszanak, azonban a 2,5 underben - az első meccsel ellentétben - nincsen érték (1.65) és ennek következtében az első félidő 1.0 alatt (1.67) sem tehető. Maradnék a végeredménynél és a DNB/1 (1.84) vagy a hazai csapat nyer legalább egy félidőt (1.86) lehet a győztes opció.

Teltház és esélytelenség

Két nappal a meccs előtt már elfogyott minden jegy a Sevilla elleni visszavágóra, annak ellenére, hogy az első meccsen eldőltek az érdemi kérdések (4-0). A szurkolók viszont kimennek buzdítani a csapatot, illetve sokan kíváncsiak a spanyol sztárok alakulatára, így teltház előtt játszhatnak a lilák a Szuszában.  Az első meccsen kiderült, hogy órási különbség van a két gárda között, amin az sem segített, hogy a Sevilla más fázisában jár a felkészülésnek. Segíthet a hazai csapaton, hogy még könnyelműbbé válhat a vendégcsapat a hatalmas előny birtokában és igazából ez a meccs csak púp a hátukon. Láthattuk, hogy 10 perces periódusokat nyomtak meg otthon és ez bőven elegendő volt az áhított előny kialakításához. Valószínűleg egy gólt legalább itt is betuszkolnak, míg az Újpestnek kell a hasonló mennyiségű találat a becsülete megmentéséért. A mindkét csapat lő gólt nem is fizet rosszul (1.74), azonban az írtó alacsony vendégszorzó miatt (1.28) magasabb oddsot várnánk.

Várhatóan a Sevilla csapatában még mindig nem fognak kezdeni a vb-t megjárt futballisták és talán Machín mester sem fogja erőltetni a frappáns támadások vezetését. Tipikusan olyan meccs lehet, ahol a vezetőedző új felállást, új taktikai elemeket tud gyakoroltatni csapatával. Ne felejtsük el, hogy a hazai meccsük után ez lesz mindössze Machín második találkozója a sevillai csapat élén. Próbálok arra utalni, hogy akár az 1X is összejöhet az Újpestnek, azonban a 3.35-ös odds - az első meccs tudatában - alacsony szorzónak tűnik. Azt javaslom ezzel a találkozóval kapcsolatban, hogy élvezzük ki a spanyol csapat vendégjátékát szelvényünk szorongatása nélkül, amire bármilyen tippet felvinni, most nagy lutri lenne.

  • Európa Liga tipp

    FC Progrés Niederkorn - Budapest Honvéd; DNB/1

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Robert Litauszki, Vincent Onovo és Branko Pauljevic (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)