Sokat vártunk rá, azonban csütörtökön újból magyar csapatnak drukkolhatunk az Európa Liga csoportköre során. 2012-ben a Videoton okozott nekünk kellemes perceket, míg most a jogutód, a MOL Vidi teheti meg ugyanezt! Negyedik kalapos volt a magyar csapat, azonban a - bukikhoz hasonlóan - az ellenfelek sem becsülhetik le őket, hiába az alacsonyabb koefficiens.

2018 szept 20. 18:55
Tipp: MOL Vidi FC - BATE; DNB/Vidi
Unibet
1.79

Negatív előjelek

A podcastban meghallgathatjátok a Vidinek kedvező előjeleket, azonban a hétvégi események mellett sem mehetünk el szó nélkül. A fehérváriak megvívták a fejér megyei rangadót az ideiglenes otthonukban vendégként, a Puskás Akadémia ellen. Feszült találkozó volt, mivel a felcsútiaknál több, korábbi Vidi játékos is található, akik közül a legújabb érkező Varga József főszereplőnek is bizonyult. Tegyük hozzá, ha 1-1 után a vendégek lövik be az egyik helyzetüket, akkor most valószínűleg semmiről se beszélnénk. A probléma legfőképpen az lehetett, hogy 0-1 után már fejben elkönyvelték a győzelmet és a játékosok kicsit gondoltak a csütörtöki Európa Liga meccsre, ahol sokkal inkább a reflektorfényben lesznek, mintsem egy olyan meccsen, ahol még 2000 néző sem volt. Az eredmény nem néz ki túl jól a BATE elleni meccs előtt, azonban azt gondolom a teljesítmény és a motiváció csütörtökre sokat fog javulni. Könnyen lehet azonban, hogy Kovácsik Ádám nélkül kell pályára lépnie a Vidinek, aki szombaton agyrázkódást szenvedett. Kirobbanthatatlan volt a kezdőből a kapus és teljesítményével kiérdemelte a válogatott meghívót is. A helyettese Tomas Tujvel lesz, aki egyértelműen a gyenge pontja lehet a hazai együttesnek. Ennek megfelelően nőtt is a hazaiak győzelmi oddsa 2.62-re. A kapuvédő mellett biztos hiányzó lesz Huszti Szabolcs, aki még az AEK ellen kapott piros lapja miatt bűnhődik a főtábla első körében is. Emellett hetfő este robbant a hír, hogy Lazovic visszavonul és többet nem lép pályára - természetesen ez sem segítene a Vidi helyzetén.

A másik oldal

A válogatott szünetről jobban tért vissza a BATE (2.95), amely papírforma győzelmet aratott otthon Dnepr Mogilev ellen. Tegyük hozzá, hogy a fehérorosz bajnokságban van a már zsinórban 13 bajnoki címnél tartó rekordgárda és a többi klub – amelyek nincsenek egy súlycsoportban a borisoviakkal. A bajnokságban a mindenkori edző tudja próbálgatni az új taktikát, játékosokat tud formába hozni, az „előadás” kizárólag a nemzetközi kupa lehet, ami a dicsőséget hozhatja a szakvezetőnek. Ilyen téren előnyben lehet a Vidi, mivel Aleksei Baga viszonylag rutintalan minden téren. Játékosként is szolgálta jelenlegi klubját, majd másodedzőként tevékenykedett hét évig, több edző mellett. Júniusban kapta meg a stafétát és azóta 17 meccset hozott le a kispadon, ami egyben az összes meccs, amit vezetőedzőként vívott meg - nem sok. Tehát adva van egy személy, aki kívülről-belülről ismeri a klubot, de keveset volt még rajta a teher. Gondolok itt arra, hogy hat meccset vívott a Bajnokok Ligája selejtezőjében és a mérlege (2-2-2) közel sem lehengerlő. Az ellenfelek között a HJK Helsinki egyértelműen a gyengébbek közül való (a BATE után az Olimpia Ljubljana lemosta őket az Európa Liga selejtezőjében), míg a Qarabag nem tudta hozni a tavalyi formáját eddig, bár ők legalább ott lesznek a csoportkörben (a Sheriff Tiraspolt verték meg ehhez). Baga és csapata a playoff körben a PSV-vel mérte össze tudását, ahol kettős vereséget szenvedtek - tegyük hozzá, hogy az eindhoveniek a holland bajnokságot is hibátlanul vezetik. Ha a fent említett csapatok erősorrendjét és a Vidit akarjuk elemezni, akkor nyugodtan betehetjük a fehérváriakat a második helyre, így reális esélyük lesz a győzelemre. Tippeket és azok indoklását, illetve bővebb elemzést a podcastban találhattok.