Mind a Fradinak, mind az Újpestnek meg volt a lehetősége az előnyös végeredmény elérésében, azonban az utolsó banánhéjon elcsúsztak a fővárosi gárdák. Kérdés, hogy a Honvédhoz hasonlóan meg tudják-e fordítani a párharcok állását, vagy a fekete-piros gárda marad csak Budapestről a nemzetközi kupában.

A hosszabbítás dönthet

Sokáig kiválóan és taktikusan játszott a Ferencváros (5.00) az esélyesebb Maccabi Tel-Aviv (1.70) ellen, azonban egy szerencsés megpattanó lövés a hosszabbításban egyből az izraelieket helyezte előnyösebb pozícióba. Dönthet ez az apró balszerencse? Igen! Láthattuk, hogy az oddsokkal ellentétben kevés különbség van a két gárda között és ezért is sajnálhatja a Ferencváros az utolsó pillanatokat. Dollal egyre jobbak a nemzetközi kupában is, azonban ez eddig az eredményességben nem jelent meg. Tavaly a Midtjylland ellen kiválóan kezdtek, majd egy egyéni hiba eldöntötte a párharc sorsát is, míg most a balszerencse miatt mindenki bosszankodhat. Emellett pedig az sem vigasztalhatja az FTC vezetőségét, hogy a nem kiemelt magyar csapatok közül messze ők kapták a legjobb ellenfelet.

A keret adott, a kiharcolás továbbra is elérhető, azonban ehhez kell egy gyengébb produkció az izraeliektől. A véleményem szerint az első meccsen kellett volna meglepni az ellenfelet, akik a vártnak megfelelően egyértelműen nem játszottak jól. Fásultnak tűntek és a tavalyi évben is láthattuk azt, hogy az izraeli csapatok az első találkozón lebecsülték magyar ellenfeleiket. A visszavágó azonban más téma: már mindenki tudja a csapatnál, hogy komolyan kell venni a zöld-fehér alakulatot, amelynek egyáltalán nem lesz könnyű dolga Netanyában. Ennyi apró segítséget azért kaptak, hogy a Maccabi nem fogadhatja otthonában magyar ellenfelét, hanem egy jó 30 kilométerrel arrébb vívják a sorsdöntő küzdelmet. A továbbjutás esélyeire a statisztikákat hívtam elő, amely nem bíztató az FTC számára. A Maccabi Tel Aviv az Európa Liga selejtezőjében a legutóbbi 10 hazai mérkőzésén egyszer játszott olyan eredményt (2-2 az Altach ellen, de ezzel is továbbmentek), amely nem jelentené jelen párosításban a továbbjutásukat. Annyit nyújtanak amennyit kell és a meccseik többségét a kvalifikáció során otthon megnyerik. A céljuk valószínűleg most is hasonló lesz, nem érdemes kockáztatniuk, hogy a Fradi egy esetleges szerencsés góllal megfordítsa a párharc állását. A másik oldalt nézve pedig nincs mit védeni, miután a kiesés szélére kerültek a zöld-fehérek. Ettől függetlenül a bukik a 2,5 undert (1.74) tartják esélyesebbnek az overrel (2.05) szemben, ami kissé meglepő. Most már egyik csapatnak sem érdeke a védekezés, így látok fantáziát az overben, illetve a vendég gólban (1.57). Lanzafame igencsak jól mozgott az első találkozón, pedig alig tudott csapattársaival edzeni. Böde is visszatérhet a kisebb sérülése után, míg Varga sebessége azért gondot okozhat az izraeli bekkeknek. A másik oldalt nézve, nehéz lenne elhinni, hogy a Fradi védelme kihúzza gól nélkül a meccset idegenben, így a mindkét csapat gólt szerez opció (1.89) is csalogató.

Távol a második körtől

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Újpestnél igen nagy zavart érzünk. Litauszki egyik interjújából kiderül, hogy az azeri út szervezését még talán én is jobban leszerveztem volna és ennek komoly hatása volt a játékosok teljesítményére. Leginkább Pajovic lógott ki negatív irányba, akiről tudtuk, hogy egy bravúr kapus és azon a csütörtök estén a bakijaiból éltek meg az azeriek. Ez azért szomorú, mert az első gól gyorsan jött a liláknak és ez egyértelműen megzavarta az ellenfelet. Azonban jött két kapushiba és két találat, majd a végén a védelem is összehozott egy találatot. A 3-1-es vereség egy olyan terhet tesz a magyar csapatra, amelyet hazánk fiai nem szoktak tudni kezelni: egyszerre kellene a helyzeteket gólra váltani, míg hátul hiba nélkül lehozni a meccset. Láthattuk, hogy egy gyengébb idegenbeli produkció után még a Honvéd is tudott simán fordítani, azonban mégis óvakodnék a Bakutól. Ettől függetlenül van remény, amihez mindenképpen kell majd a szurkolói támogatás is.

Az azeri csapatok idén nem szerepelnek jól a nemzetközi kupában - a Qarabagon kívül. A bajnokcsapat tavaly bejutott a BL csoportkörbe és otthon egyeduralkodónak számít, miután 16 ponttal behúzták a tavalyi kiírást is. A Neftchi (3.30) győzött ugye, azonban a Gabala és a Keshla is sima vereséget szenvedett luxemburgi, illetve máltai ellenfelével szemben. Mivel ezen együttesek szintjére tehető a bakui gárda, így láthatjuk, hogy sebezhetőek ők is. Ettől függetlenül durva, hogy az első meccsen mekkora fölényben voltak a hazaiak és meglepő lenne, ha ez átfordulna a másik oldalra. Mindenesetre a sima hazai siker is már jól fizet (2.15), míg a várható overre (1.94) se kapunk rossz oddsot.

  • Európa Liga tipp

    Maccabi Tel Aviv - FTC; 2,5 gól over

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Újpesti játékosok öröme (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)