Európa Liga: Nincs megállás

Nagy Bence
2019 ápr 17. 11:53
Szólj hozzá!

Foci Európa Liga SL Benfica SSC Napoli Arsenal FC

A Napoli és a Frankfurt hasonló helyzetbe került, kellenek a gólok, de nem lesz egyszerű dolguk, mert két olyan csapattal játszanak, akik a végső győzelemre is esélyesek!

Napoli - Arsenal

Az odavágón alaposan felülmúlta az elvárásokat az Arsenal és túlságosan megbíztam Ancelotti taktikai érzékében. Unai Emery komolyabb változtatásokat eszközölt a kezdőben, elsősorban a rutinra szavazott, illetve a gyors és hatékony támadókra. Ancelotti ellenben maradt a már bevált receptnél és ez lett a veszte. A spanyol szakember elsősorban az olaszok labdafelhozatalára koncentrált, ezt nehezített meg a passzsávok elzárásával, ami hatékonynak bizonyult. 

Ennek volt köszönhető, hogy hiába volt 58%-ban a labda az olaszoknál, ez meddő fölényt mutatott, mert csak 8 kapura lövésig jutottak. Az olasz tréner komoly taktikai hibákat vétett, sok esetben a széleken próbáltak érvényesülni, de középen alacsony támadók voltak (Milik érthetetlen száműzése a padra). Az első játékrészt nagyon megnyomták az angolok, folyamatos presszing alatt tartották a vendégeket, míg a második játékrészben fegyelmezett védekezéssel tartották az előnyt. 

Arkadiusz Milik (Fotó: Gennaro Di Rosa / Shutterstock.com)

Emery kiválóan felkészült az odavágóra, érződik rajta, hogy fontos az Európa Liga, tudatosan felépítette a Napoli elleni taktikát. Az biztos, hogy az olaszoknak a hazai közönség előtt valamit változtatni kell, mert ez így nagyon karcsú. Növeli az angolok esélyeit, hogy rutinos játékosok alkotják a kezdőt, akik már sok csatát megéltek, így nem meglepő a továbbjutásukra adott szorzó (1.25). 

A visszavágóra egy nyíltabb mérkőzést várok, ahol az olaszok kitámadnak, így az angolok kontráira még hatékonyabbá válhatnak. Aubameyang lubickolhat, lehet érték a mindkét csapat gólt szerez opcióban (1.56). Hasonló szorzón fogadhatjuk meg a 2,5 over a góloknál, érdemes elgondolkozni, hogy melyikben van több fantázia. 

Eintracht Frankfurt - Benfica

Az odavágó meglepő volt, mert a Frankfurt az esetek többségében egy bekapott góllal lehozza a mérkőzéseket, erre most Joao Felix rúg nekik hármat, Benfica meg összességében négyet.  Ez köszönhető a korai kiállításnak, labda is alig volt náluk (41%-ban). Az viszont már egy másik kérdés, hogyha nincsen az emberelőny, akkor is ilyen hatékony lett volna a Benfica?

Bruno Lage új taktikai felállást eszközölt a találkozóra, olyan, mintha erre tartogatta volna a 4-2-3-1-et. A két védekező középpályással a frankfurti letámadás ellenére sikerült a labdafelhozatal. Véleményem szerint még így is jól állta a sarat a Frankfurt, pedig 70 percet játszottak emberhátrányban, lőttek két gólt, hazai pályán neki fognak rontani a portugáloknak. 

Jovic - Rebic párosra nincsen megfelelő védője a vendégeknek, Haller játéka ugyan kérdéses, de ez a német csapat nem fog beállni védekezni, míg a portugálok 90 percen át nem is tudnak. A német győzelem megfontolandó, továbbjutásuk már egy másik kérdés. Az irodák sok gólt várnak, szerintem nincs értelme a Jovicéknak a második félidőig "pihenni", szóval az első játékrész góljaiban lehet érték.

Borítókép: Joao Felix (Fotó: Ververidis Vasilis / Shutterstock.com)

Élő nyereménynövelő a hét meccsére

Minden héten 25%-os élő nyereménynövelővel fogadhatsz a hét mérkőzésére.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Frankfurt - Benfica: 1,5 gól felett (1. félidő)
    2.25 Unibet



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI -8.39 %

július

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

Élő nyereménynövelő a hét meccsére

  • Minden héten 25%-os élő nyereménynövelővel fogadhatsz a hét mérkőzésére.

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Európa Liga Fogadások 2018/19

mate_debrecen hozzászólt
2019 máj 31. 01:13
Azt sosem értettem, hogy ennyire minek kell Európa perifériájára vinni a döntőt... OK, hogy Grúzia, Kazahsztán, Azerbajdzsán stb. máshogy nem láthat ekkora eseményt, de akkor már nálunk is jobb helyen lenne, megközelíthetőbb, nem 5 óra az út Angliából, stb...

Szurkolás nuku és gyászos hangula
RedMunchen.. hozzászólt
2019 máj 30. 16:57
Tudtam, h a Chelsea a jobb, de en azert vartam az Arsenal sikeret mert akkor ot angol is mehetett volna a BL-be, ami hosszu tavon az egesz orszagnak pozitivum lett volna (na meg titkon benne volt, h jovore ellenuk garantaltan sikeresen vettuk volna a BL nyolcaddontos parharcunkat.  ;D).
tonijani hozzászólt
2019 máj 30. 06:47
Azt hiszem, nem is volt kérdés ki nyeri az EL-döntőt:

"Annak ellenére, hogy az irodák a Chelsea csapatát várják befutóként, úgy látszik a fogadók ezt másképp gondolják.

A főleg az Egyesült Királyságban ismert Ladbrokes fogadóiroda adatai szerint 71%-a a játékosoknak az ágyúsok végső győzelmére tippelt, s csupán 29%-a vár Chelsea győzelmet.

Alex

Kapcsolódó cikkek