Három Európa Ligás csapatunkból kettő továbbra is versenyben van és mindketten motiválva várhatják a következő fordulót. A motivációt azonban különböző okok jelentik: a Budapest Honvédnak minden esélye meg van, hogy bejusson a harmadik körbe a luxemburgi Niederkorn ellen, míg az Újpest egy igazi sztárhoz, a Sevillához látogathat! A sportfogadas.orgnál a mi érdeklődésünket is felcsigázta annyira ez a második forduló, hogy podcastot is készítsünk róla!

Hirtelen a harmadik körre is esélyes a Kispest!

Kevesen gondolták volna, hogy négyet tud hinteni a Supka-csapat a nemzetközi kupában, azonban ilyen aránnyal verték otthon a Rabotnicskit. Félelmetes támadóból maximum egy van a teljes keretben (a brazil Danilo), azonban a középpálya úgy tűnik be tudja tömni az űrt Lanzafame és Eppel távozása után. Ráadásul nem is kaptak verhetetlen ellenfelet, miután a luxemburgi Niederkorn kiejtette a koefficiens alapján jóval esélyesebb azeri Gabalát az első körben. Ettől függetlenül a bukik nem értékelik túl a vendégeket és egy viszonylag konszolidált 1,5-ös oddson tehetjük meg a kispestiek győzelmét. Ami az odds mellett szól, hogy a hazaiak már 8 gólt rúgtak az eddig három tétmeccsükön, ami tényleg nagy bravúrnak számít tőlük a nyári transzfer időszakban elvesztett játékosok távozása után. Viszont kalkuláljuk bele azt is a fogadásunkba, hogy bizony a luxemburgi csapat védelme elég kellemetlen lesz a Honvédnak. Láthattuk már a Vidi - Dudelange meccsen is, hogy hiába kis állam, a csapataik egyre jobbak és jól mutatja ezt a Gabala elleni mérkőzésük is. Az azeri csapat mindösszesen egy gólt tudott nekik rúgni 180 perc alatt, így nem tudták ledolgozni az első meccsen összeszedett hátrányukat. Ne számítunk sok gólra, így a 2,5 under 1.82-ért jó opció lehet - bár én személy szerint nem szeretek a gólok számára fogadni kettes odds alatt. Aki hisz abban, hogy a luxemburgi együttes Azerbajdzsán után Magyarországról sem távozik vereséggel, az 2.43-as szorzón teheti meg az X2-t. Minden más infót hallgassatok meg a podcastunkban!

Bréking! Szerdán jött ki a hír, hogy Danilo, azaz a Honvéd egyetlen támadója megsérült és nem játszik a luxemburgi csapat ellen. Ezzel az egyetlen olyan csatár is kiesett, aki már bizonyított a pályán. A fiatal Lukács Dániel, illetve a Rabotnicski ellen brillírozó Holender Filip pótolhatja őt. Más kérdés, hogy a Niederkorn védelme már ennél veretesebb támadósorokat is megállított, így komoly góliszonyra számíthatunk. A 2,5 under továbbra is játszik, illetve számomra még szimpatikusabb a félidei 1.0 under (1.88).

Andalúz kirándulás újpesti módra

13. Ennyi játékos van a Sevilla keretében, akik egymaguk drágábbak, mint a teljes Újpest. Azonban ha az andorrai válogatott is le tudta győzni a magyart, akkor a talán nem teljes fordulatszámon pörgő Sevilla is hibázhat egy kis csapat ellen. Ettől függetlenül így se gondolnám, hogy az Újpest győzne (25.00), azonban az győzelemmel érne fel már, ha a visszavágón lenne még sanszuk a továbbjutásra. Ettől függetlenül a hazai odds folyamatosan csökken (1.10) és így is már az összes aznapi meccs közül a legalacsonyabb győzelmi szorzót kínálja, így nem érdemes vadul pakolni a hazai gárdát.

Véleményem szerint a rendezett Újpest kellemetlen ellenfél lehet az év első tétmérkőzésére készülő andalúzok számára. Az már csak hab a tortán, hogy a hazai kispadon először fog dirigálni Pablo Machín, akit a Gironától szerződtettek a nyáron. A podcast alapján megoszlanak arról a vélemények, hogy ez most jó vagy rossz-e az Újpestnek, azonban hamarosan kiderül. Érdekes lehet a gólok száma is a meccsre. A bukik egyértelműen overt várnak (1,53) a 2,5 gól terén, azonban az odds itt sem tűnik olyannak, hogy kimondjuk rá a boldogító igent. A magyar szurkolók számára ez a meccs mindenképpen felüdülést fog jelenteni csütörtök este és azt hiszem, hogy mindenki egy kicsit Újpest szurkoló lesz arra a két órára. A lilák nem csak a saját klubjukért, hanem az egész országért játszanak és ez látszódott rajtuk a Baku elleni visszavágón is. Szerencsére a kispadon van egy kupaspecialista edzőjük, így azt hiszem jó kezekben van a csapat és a taktikája. A klubvezetőségnek meg üzenem: remélem sikerült minél gyorsabban odaszállítani a játékosokat ezúttal és edzés lehetőséget is biztosítottak nekik a Ramón Sánchez Pizjuan Stadionban.  

  • Európa Liga tipp

    Budapest Honvéd - Niederkorn; első félidő 1.0 under

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: A Sevilla csapata. Fotó: Federico Mera/Flickr