Alighogy véget ért a csapat-világbajnokság, máris előttünk áll a soron következő hétvégi torna, mely az idei European Tour 6. állomását képezi. A gibraltári kiruccanó után a sorozat visszatért német földre, s Hamburgban az European Darts Matchplay elnevezésű tornán feszül egymásnak 48 játékos. A pénteki napon két szakaszban - délután és este - az előselejtezőkre kerül sor, hogy aztán a hat nyert legig tartó párharcok győztesei szombaton már a kiemelt playerekkel mérkőzhessenek meg! Szemesgessünk néhány csörtéből pár gondolat erejéig!

Délutáni mérkőzések

A torna nyitómeccsén az észak-ír Brendan Dolan számít favoritnak az angol Peter Hudson ellenében. Dolan az utóbbi években árnyéka önmagának, s múlt hétvégén is láthattuk, hogy Daryl Gurney mellett egyértelműen másodhegedűs szerepet játszott, így nagyrészt az ő gyengélkedésén is múlt, hogy rögtön az első körben búcsúztak a csapat-VB-től. Peter Hudson személyében kevésbé kvalitásos ellenfelet kapott, aki még a kisebb zárt tornákon sem tudott eddig igazán kimagaslót alkotni. Dolannak rutinjával illene ezt a csörtét hoznia, viszont az utóbbi időben nyújtott teljesítménye miatt maximum csökkentett téttel vállalnánk a rá kínált 1.44-es szorzót.

Richard North - Mickey Mansell találkozó hozzávetőleg két azonos kvalitású játékos csatáját hozhatja. Mansellt többször láttam már tévés tornákon, de az utóbbi időben visszaesett a teljesítménye, így nem csoda, hogy csaknem fifty-fifty alapon mérlegelnek a bookiek a mérkőzés kimenetelét illetően. Sőt, hajszállal, de inkább az angolt favorizálják az észak-ír ellenében. Itt a rutin azért véleményem szerint Mansell mellett szólhat, de a szoros meccsjóslat következtében óvatos téttel meg lehet kockáztatni a 9.5 leg-overt (1.83), óvatosaknak - amennyiben lesz bővített kínálat - a 8.5-ös határon érdemes elgondolniuk.

Krisztof Ratajski ismét bizonyíthatja feltűnően jó formáját. A lengyelek első számú playere idén jelentős teljesítmény-javulást produkál, s a csapat-világbajnokságon is abszolút szép játékot mutatott be az írek ellen. Az utóbbi két ET állomáson is rendre sikerült továbbjutnia a pénteki előselejtezőből, de talán most picit nehezebb dolga lesz a rutinos róka, Justin Pipe ellen. A PDC mezőnyének leglassabban dobó játékosa Ratajskival ellentétben az elmúlt évhez képest gyengült, s míg 1-2 éve rendre kiemelt player volt ezeken a tornákon, ma már nem is jut be minden egyes kiírás előselejtezőjébe sem! Bár a bookiek teljesen megegyező odds-okat kínálnak a felekre, az utóbbi időszakban mutatott produktumok alapján itt az érték így egyértelműen Ratajskiban van (1.83).

James Wilson a legutóbbi gibraltári ET tornán a negyeddöntőig menetelt, ahol edzőpartnere Daryl Gurney ejtette ki a legjobb nyolc között. Hullámzó olykor az angol teljesítménye, viszont a sorolás folytán aligha elképzelhető, hogy kiessen már pénteken Lee Bryant ellen. Az szigetországi, kevésbé ismert játékos gyakorlatilag idén a mostani, illetve a két hét múlva esedékes osztrák ET állomás sikeres kvalifikációján kívül semmit sem tudott letenni az asztalra a kisebb tornákon. Maradj talpon játékban Wilson győzelme esélyes tipp lehet a bennmaradáshoz (1.25).

 

Nagy nevek az esti szakaszban

A nap második szakaszának talán legnagyobb mérkőzése a Vincent van der Voort - Adrian Lewis párharc lesz, legalábbis a nevek alapján. Az elmúlt egy-két évben a "holland pusztító" eltűnt a versenyek nagyrészéről, mivel komoly hátsérüléssel bajlódik. A helyzet olyan egy időben komoly volt, hogy tavaly felröppent a hír, hogy be is fejezi karrierjét. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez az idő még nem jött el, s most hosszú szünet után részt vesz egy ET versenyen. Pechére Lewis ellen, bár nem lehetetlen az angolt legyőzni idei formájából kiindulva. Természetesen Jackpot a toronymagas favoritja az ütközetnek (1.20), de ha Voort beindul, akkor szoros csata is kisülhet ebből. Értéktelen az angolra adott szorzó.

Stephen Bunting is pénteken lép tábla elé. A korábbi BDO világbajnok játéka totálisan szétesett. 2015-ben még PL-ben szerepelt, most meg csoda, ha az ET versenyeken eljut vasárnapig. Mindazonáltal a mostani mérkőzésén aligha fog betlizni Kenny Neyens ellen, akit én speciel még nem láttam tévés mérkőzésen. Bunting szempontjából a totális megsemmisülés lenne, ha kikapna a belgától, s a hozzám hasonlóan a bookiek sem adnak erre sok sanszot (1.20).

Kyle Anderson - Christian Kist párharc lesz a nap zárómérkőzése, mely izgalmas csatát hozhat! Andersont múlt hétvégén láthattuk, ahogy Whitlock oldalán nagy meglepetésre vereséget szenvedtek az oroszoktól. A kopasz ausztrálról is elmondható, hogy tavaly valahogy jobban érezte a nyilakat. Lehetséges, hogy a decemberi VB-ről való kimaradása ütötte meg őt mentálisan, de egy évvel ezelőtt ezt a párharcot látva lazán nyomattam volna a győzelmét, most viszont érdemes óvatosan kezelni a csörtét. Kist az ET tornákon mostanság rendszeresen részt vesz, s bizony megizzadnak ellene a playerek. Legutóbb Gibraltáron a végső győztes, Michael Smith verte meg őt nagy nehezen (4:5). Ezen a meccsen vagy a leg-overekben gondolkodnék, vagy pedig Kist hendikepes győzelmén. Előbbit bátraknak 9.5-ös határon (1.83), óvatosaknak a szokásos 8.5-ös overt ajánlanám, bár ez utóbbira még nincs előzetes kínálat. A hendikep terén rizikósabb fogadásokat kedvelők +2.5-ös, kevésbé kockázatos opciókat kedvelőknek a +3.5-ös győzelmét javasolnám.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Justin Pipe. (Fotó: Krispy Brown / Flickr)