Mindenki az utolsó hegyi etapra tett fel mindent. A Movistar itt szerezné meg a győzelmet, míg az UAE akár két versenyzőt is delegálna a dobogóra. Evenepoel viszont megvédené, amit eddig megszerzett, izgalmas szakaszra van kilátás!

Bármi megtörténhet

A Vuelta szervezői egy olyan etapot választottak a fináléra, ahol szó szerint bármi megtörténhet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy 3977 méter szintkülönbség és 5 kategorizált emelkedő vár a mezőnyre. Az sem mellékes, hogy rögön első kategóriás heggyel kezdenek, ami táptalajt adhat egy támadásnak is. Ha a Quick-Step nem figyel, akkor már itt elmehetnek olyanok a szökésbe, akik később segíthetik az összetett esélyesek dolgát. A másik elképzelés, miszerint már itt támadhatnak olyan csapatok, mint a Movistar vagy az UAE, akik igyekeznek több vasat tartani a tűzben. 

A második emelkedő azonban sokkal inkább ideális egy grandiózus támadásra: a cél "mindössze" 89 km-re, igazán hosszú sík részek már nem lesznek, ráadásul, aki itt hosszút nyit, az szétbonthatja a komplett mezőnyt. A két igazán komoly hegy viszont a végére maradt: Puerto de la Morcuera (9,4 km és 6,9%) és a Puerto de Cotos (10,3 km és 5,6%). Nem panaszkodhatnak a favoritok, itt még lehetőség adódik, hogy megfordítsák az összetett állását. Van azonban két dolog, ami mindenképp Evenepoel kezére játszik: hatalmas az előnye, illetve az utolsó emelkedő után még 7 km lesz a célig, ami szinte teljesen sík. 

Nem szabad elfelejteni, hogy a korábbi etapokon is, amikor 1-3% között volt a meredekség, Evenepoel saját tempóval csodákra volt képes, akár 20-30 másodpercet is ledolgozhat ilyen körülmények között, szóval nem elég az a riválisoktól, hogy az utolsó emelkedőn betámadják. A kérdés inkább az, hogy betámadják-e a belgát? Mernek-e a kockáztatni vagy inkább a helyezéseiket védik?

Taktikai csata

A riválosok jelentős része Evenepoelhoz képest 5 perc hátrányban van. Ez csak akkor ledolgozható, ha a belgát az első 3-4 emelkedő valamelyikén megtörik, majd utána összedolgoznak. A belga viszont van annyira taktikus, hogy nem esik pánikba. A saját tempó nála csodára képes, így tartotta limiten a Roglic-féle támadásokat is, illetve korábban Enric Mast is. Az is igaz viszont, hogy Evenepoel korábban tört már meg nagy nyomás alatt, előfordult, hogy 3-5 percet kapott (Tirreno-Adriatico), így bukva el egy dobogós helyezést. 

Enric Mas hátrány a 2 perc összetettben, ami még ledolgozható, de van itt egy fontos tényező: kiesés elleni harc. Írtunk erről egy külön cikkben, Movistar számára minden pontra szükség van, ráadásul egy Vuelta második hely 680 pontot jelent a Movistarnak, ami biztos bennmaradást jelentene. Felmerül tehát a kérdés: kockáztat a Movistar egy korai támadással, ezzel limiten kívülre helyezve spanyol vezérét, vagy szimplán beletörődnek a második helybe? Ha fogadni akarunk, akkor ezt érdemes vizsgálni, mert a logika alapján inkább a biztos 2. hely, mintsem bizonytalan jövőkép a következő évekre. 

Evenepoel valószínűleg a Movistarra fog figyelni (Mas miatt), az UAE versenyzői (Almeida és Ayuso) annyira távol vannak, hogy egy esetleges komolyabb támadás esetén, Movistar is kényszerhelyzetbe kerül: ha nem segítenek a Quick-Stepnek, akkor még a második helyet is elbukhatják. Kis túlzással így a legnagyobb harc a dobogóért lehet. Az UAE versenyzői akár még egymást is akadályozhatják, hiszen Almeida már többször bizonyította idén, neki fontosabb a csapat eredménye, mint a csapat jó helyezése. 

Ebből profitálhat Miguel Ángel López. A kolumbiai szinte radat alatt került elérhető távolságba a dobogótól. Igyekezett minden etapon a legjobbakkal megjönni, második hét végére, harmadik hét elejére javult fel igazán. Azt is érzi valószínűleg, hogy jelenleg kevés a győzelemhez (Evenepoel és Mas miatt), viszont neki már a dobogó is óriási eredmény lenne egy ilyen szezon után. A 19 éves Ayuso óriási nyomás alatt lesz, López hátránya vele szemben 42 másodperc vele szemben, ami ledolgozható. Az Astana több versenyzőjét is pihentette az elmúlt napokban, készülnek valamire. Azt is láthattuk, hogy korábban már próbálkoztak egy Nibali-támadással lejtmenet/sík részen, valószínűleg ez gyakorlás volt a 20. szakaszra. Lehet érték abban, hogy López a végén áll fel a dobogóra, volt már erre példa korábban is a háromheteseken, amikor az utolsó napokban fordított. 

  • Kerékpár tipp

    Összetett: Miguel Ángel López dobogón végez

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés