Az EL-csoportkörös bravúrt követően jövő év márciusáig egyedül a bajnokságra kell koncentrálnia a Ferencváros együttesének. Igaz, hogy a pontvadászat őszi szezonjából csupán három forduló maradt hátra, ám ha az Üllői útiak kellően motiváltan vetik bele magukat a soron következő bajnoki meccsekbe, akkor jóformán megalapozzák végső bajnoki győzelmüket.

2022 nov 6. 20:00

Mostanság szeretnek Sóstón vendégeskedni a fradisták

A 2010-es évek második felében érdemes volt még a Fehérvár együttesét nyeretni a Fradi ellen a fogadási piacon, ugyanis a zöld-fehérek rendre alulmaradtak az akkor még sokkalta jobb periódusban lévő székesfehérváriakkal szemben. 2019 óta azonban változott a mérleg nyelve, s Dibusz Dénesék a legrosszabb esetben is pontosztozkodással távoztak Sóstóról. Jelenleg három meccses győzelmi szériában vannak a Vidi otthonában, s nagy kérdés, hogy a nemrégi kinevezett Huszti Szabolcs edző vezetésével képes lesz-e a piros-kék együttes változtatni ezen a rossz tendencián?

Jelenet az augusztusi Ferencváros-Fehérvár mérkőzésről.

Az előjelek nem éppen kedvezőek, hiszen a Fehérvár láthatóan kezd beleszürkülni az NB1 középmezőnyébe, s az idei szezonban sokkal inkább kell hátrafelé tekinteniük, semmint dobogós álmokat szövögetniük. Bár az új trénerrel múlt hétvégén a Honvéd vendégeként Kodro találta révén megszerezték első győzelmüket (0:1), ám a mutatott játék továbbra sem mondható közönségszórakoztatónak. Bár ezt a fehérvári publikum aligha bánná, ha ezúttal otthon tudnák tartani valamilyen módon a három pontot az FTC ellen.

Van még presztízsértéke ennek a párharcnak?

Az elmúlt években az hazai pontvadászat legszínvonalasabb csörtéjének számított a Fehérvár-Ferencváros párosítás. Azonban jobbára a háttérben zajló szakmai munkának köszönhetően míg az FTC szezonról szezonra fejlődik, addig Székesfehérváron lassú lejtmenet tapasztalható, melyet a klubnál történő időszakos nagytakarítások sem látszanak meggátolni. Ennél fogva némiképp meglepő, hogy a Fradi honlapján Dibusz Dénes nagy presztízsű meccsként harangozta be a vasárnap esti találkozót. Ez a vélemény jelenleg sokkalta inkább az ellenfél iránti tiszteletről tanúskodik, semmint a reális helyzetet festené le. 

Dibusz Dénes szerint komoly presztízscsata vár a Ferencvárosra a Fehérvár otthonában.

Közel kettes oddson van érték a Ferencvárosban

Úgy véljük, hogy a meccs kapcsán egész jó kimeneteles szorzót találunk az FTC oldalán. A fogadóirodák véleményünk szerint kissé alulfavorizálják a fővárosiakat, holott tapasztalható, hogy Sztanyiszlav Csercseszov kerete messze kimagaslik a magyar bajnokságból. Igazából ha kellően motivált a zöld-fehér társaság alsó hangon 2-3 gólt bárkinek képes ragasztani a honi fociban. Láthattuk augusztusban, hogyan darálták be egy félidő alatt a Fehérvárt az Üllői úton (4:0), hogyan tömték ki az Újpestet a Derbin idegenben (0:6), vagy éppen két hete fontos rangadón a Puskást a Pancho Arénában (2:4). Márpedig, ha Dibusz komolyan gondolta nyilatkozatát, akkor bizony itt durván 50%-nál nagyobb az esély arra, hogy a Fradi győzni fog.

Némiképp árnyalja a helyzetet, hogy Traoré, Marquinhos és Boli is maródiak listáját szaporította az utóbbi időben, ám mindenképpen érdemes ismételten megjegyezni, hogy az FTC kerete van olyan mély, illetve minőségi, hogy az őket pótló másodhegedűsök pótolni tudják hiányukat. Ráadásul a Fradinál komoly versenyhelyzet van a csapaton belül a kezdőbe kerülésért, így ez remek alkalom például az utóbbi időben kissé mellőzött Auzquinak, vagy akár Merciernek, hogy bizonyítson. Ugyan egy meglepetés döntetlen bármikor befigyelhet, mindenesetre igencsak meglepne minket, ha ezt a csörtét nem húzná be a Ferencváros.

  • MOL Fehérvár - Ferencváros tipp

    Ferencváros nyer
    Bet365
    1.90

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Budapest, 2022. augusztus 14. A ferencvárosi Ryan Mmaee (j) és a fehérvári Artem Sabanov a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Ferencvárosi TE - MOL Fehérvár FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. augusztus 14-én. MTI/Kovács Anikó Fotó: Ko