Közel fél év után először tér vissza a Forma-1 Ázsiába a 2023-as Szingapúri Nagydíj alkalmából. A versenynaptár egyik legjobb éjszakai futamaként ismert Marina Bay Street Circuit általában drámai versenyt eredményez, ahogy azt már számtalanszor láthattuk az évek során.
A 2023-as Olasz Nagydíj Verstappen, Pérez, Sainz, Leclerc és Russell top ötössel zárult, Alex Albon és Valtteri Bottas pedig a pontszerző helyen végztek.
Ezúttal a Red Bull-os Max Verstappen érkezik a futamra nagy esélyesként, aki tovább szeretné növelni rekordot jelentő sorozatos győzelmeinek számát. Ez a mérleg jelenleg tíz egymást követő versenyt jelent, miután a múlt hétvégén Monzában megelőzte a Ferrari versenyzőjét, Carlos Sainz-t, és ezzel újabb futamgyőzelmet zsebelt be.
Csapattársa, Sergio Perez Olaszországban a P2-es pozícióban ért célba, tehát kezdi visszanyerni formáját, és a tavalyi győzelmét követően újra bemutathatja tehetségét ezen a pályán. Rengeteg más versenyző is meglepetést okozhat ezen a hétvégén. A McLaren duója, Lando Norris és Oscar Piastri továbbra is jó formában vannak, míg a Mercedesnél Lewis Hamilton és George Russell úgy tűnik, megfelelően gyors autóval rendelkeznek ehhez a szűkebb pályához.
Amúgy maga Verstappen is úgy gondolja, hogy a Red Bullnak nem a legerősebb hétvégéje lesz ez a nagydíj. Ez akár igaz is lehet. A Red Bull dominál az egyenesekben, Szingapúrban pedig 19 kanyar van, bár ez 23-ról csökkent ennyire, miután a 3-as szektort áttervezték az idei verseny előtt. Ez a fajta pálya jelenleg nem a kedvence a Red Bullnak és a Ferrarinak, viszont a Mercedesnek és az Aston Martinnak jó lehetőség. Viszont ez mind relatív és a Red Bullnak nem kell tökéletesen alkalmas pályán lennie ahhoz, hogy nyerjen.
Ugyanakkor Verstappen és a Red Bull győzelmi szériája nem az egyetlen széria, amely veszélyben lehet a Marina Bay pályáján, mivel a biztonsági autót eddig minden versenyen bevetették.
A Marina Bay Street versenypályáról

- Pálya hossza: 5.063 km
- Körök száma: 61
- Versenytáv: 308.706 km
- Rekord: 1:41.905 - Magnussen (2018)
A Marina Bay Circuit 2008 óta van használatban jött, az eredetileg Herman Tilke által tervezett pályát a KBR Inc. fejlesztette tovább, miközben gyorsan az F1-es versenynaptár egyik kiemelkedő helyszínévé vált.
2008-ban Szingapúrnak jutott az a megtiszteltetés, hogy az F1 történetének első éjszakai futamának adhatott otthont. A nagydíj, a szezon 15. fordulója, hatalmas sikert aratott a csapatok és a versenyzők körében, a Renault versenyzője, Fernando Alonso pedig ellentmondásos győzelmet aratott.
Az 5.063 km hosszú Marina Bay Circuit a naptár egyik fizikailag legmegerőltetőbb versenypályája, amelynek göröngyös útfelülete a párás körülményekkel párosulva rengeteg gondolkodnivalót ad a versenyzőknek. A 23 kanyarral a nagysebességű köröknek köszönhetően is sokat dolgoztatják a kormányt és a fizikai megterhelés miatt akár 3 kg-ot is veszíthetnek a verseny során. A pálya emellett az F1-es versenynaptárban szereplő pályák közül a legkülönlegesebbekkel pillanatokkal is büszkélkedhet, például a 18-as kanyarral, ahol a versenyzők valójában egy lelátó alatt haladnak át.
Fontos információ lehet továbbá, hogy A Marina Bay Circuit módosításai során a hármas szektorban egy trükkös szakaszt egyenesre cseréltek, ami új előzési lehetőséget teremtett.
Korábbi Szingapúri Nagydíj győztesek
- 2022: Perez (Red Bull)
- 2019: Vettel (Ferrari)
- 2018: Hamilton (Mercedes)
- 2017: Hamilton (Mercedes)
- 2016: Rosberg (Mercedes)
Milyen időjárás várható?
A trópusi éghajlat miatt a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén nagyobb esély van esőre, mivel az esőzések és zivatarok nem ritkák, és ezek extra kihívást jelenthetnek az amúgy is megterhelő éjszakai versenyen.
Az eső csúszóssá teheti a pálya felületét és befolyásolhatja a látási viszonyokat, így a csapatok számára kulcsfontosságú, hogy felkészüljenek a megfelelő gumistratégiával és gyorsan alkalmazkodjanak a változó körülményekhez.
Lewis Hamilton dobogós lehet?

Bár a legutóbbi monzai futam végén csak a P6. helyig jutott, mégis benne van a pakliban, hogy Lewis Hamilton (2.77) és a Mercedes a Red Bull mögött a legjobb lesz ezen a hétvégén.
Mivel a Marina Bay nagyon nehéz pályának bizonyul, a legtöbb tapasztalattal rendelkezők markáns előnyre tehetnek szert ezen a hétvégén, és kevés olyan versenyző akad, aki a brit korábbi világbajnoknál sokkal tapasztaltabb lenne.
A Mercedes az utóbbi időben sokat javult és Monzában olyan autójuk volt, amely fékezés közben a leggyorsabbnak bizonyult, ugyanakkor ez a pálya egyik legfontosabb jellemzője, ami jó előnyt jelenthet számukra. Ráadásul Hamilton imádja ezt versenyt, hat dobogós helyezést szerzett már itt, köztük négy győzelmet is.
A pilóta teljesítménye - Dobogós lesz
George Russell és a leggyorsabb kör
A legutóbbi három versenyen Monzában, Zandvoortban és Spaban nem Verstappen vitte el a leggyorsabb körért járó extra pontot, annak ellenére, hogy a holland volt a jelentős favorit erre a bravúrra.
Ezért ezúttal a Mercedeses Russelre is megérheti egy pillantást venni (13.00), hiszen a versenyző a szezon harmadik futamán Azerbajdzsánban a leggyorsabb kört futotta. Azóta a német konstruktőrök továbbfejlesztették az autójukat, amelynek Szingapúrban erősnek kell bizonyulnia, különösen, hogy fékezéskor továbbra is a legjobb autó a rajtrácson.
Leggyorsabb kört vezető versenyző
- Max Verstappen 1.75
- Sergio Perez 6.00
- Fernando Alonso 11.00
- Lewis Hamilton 11.00
- Charles Leclerc 13.00
- George Russell 13.00
Perezre is érdemes figyelni

Azok számára, akik a Szingapúri Nagydíjra vonatkozó előrejelzéseikben egy értékes alternatívát keresnek, Verstappen csapattársa, Sergio Perez 11.00-ás szorzóval nem is tűnik rossz opciónak. A mexikói formahanyatláson esett át, miután az idei szezon elején lenyűgöző teljesítményt nyújtott, amikor Szaúd-Arábiában és Azerbajdzsánban is sikeres volt.
Az elmúlt három futamon azonban kétszer is haza tudta kergetni Verstappent, és most visszatér a tavalyi diadal helyszínére. Miután a kvalifikáción a második leggyorsabb volt, Perez 12 hónappal ezelőtt Charles Leclerc mellett repült el az első kanyarban, és egy öt másodperces büntetés ellenére győzelmet aratott.
A cikkben közölt oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 15. 9:45 UTC.