Sokat változott a világ nem egészen egy év alatt. Az OTP Bank Liga aktuális szezonjában immáron harmadjára csap össze egymással a MOL Fehérvár és a Kecskemét gárdája. Míg ősszel az újonc alföldiek toronymagas underdognak számítottak a párharcban, mostanra már akár favoritnak is beillenek. Érdekes, hogy az irodák mindezt másként gondolják.

2023 ápr 22. 15:00
Tipp: mindkét csapat lő gólt + gólok 2.5 felett
Unibet
2.12

Két gólnélküli döntetlent követően fogadja a Videoton a Kecskemétet

Bartosz Grzelak érkezésével látványosan remizős csapattá vált a Fehérvár gárdája. A svéd tréner ugyan a Honvéddal szemben még győzelemmel debütált (2:0), ám ezt követően a Ferencváros-Újpest-Kisvárda trióval pontosztozkodásra kényszerültek. Míg az FTC elleni iksz határozottan pozitív eredményként könyvelhető el, az újpesti, illetve kisvárdai egál már nem néz ki annyira jól, pláne ha a mutatott játékot is figyelembe vesszük.

Bartosz Grzelak, a MOL Fehérvár FC új vezetőedzője 001
Bartosz Grzelakkal gyakran kényszerül pontosztozkodásra a MOL Fehérvár csapata. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Legutóbb Szabolcs vármegyében vendégeskedtek Dárdai Palkóék, és aki látta a Kisvárda elleni csörtét, alighanem a kardjába dőlt. Bődületesen rossz, semleges néző szemével gyötrelmesen gyenge 90 percet produkáltak a felek. A 0:0-al végződő meccsen nagyrészt a Kisvárda dominált, ám a fölényt még 11-esből sem sikerült gólra váltaniuk. Összességében inkább Camajéknak állt a zászló, viszont abszolút igazságos döntetlen született.

Kecskeméten evés közben megjött az étvágy

Eszméletlen szezont fut idén az élvonalban újonc Kecskemét gárdája. Szabó István legénysége az idény végéhez közeledve nemhogy elfáradt volna, ellenkezőleg. A Vágó Levente vezette alföldiek játéka látványosan feljavult. Már nem pusztán kiizzadják a győzelmeket, döntetleneket, hanem közönségszórakoztató focit mutatva kényszerítik térdre ellenfeleiket. 

A bács-kiskun vármegyei Lilák a legutóbbi két fordulóban egyaránt magabiztos, sima 3:0-ás diadalt arattak. Előbb a Puskást intézték el a Pancho Arénában, majd hazai környezetben a kupadöntőbe jutott Zalaegerszeget végezték ki. Őszintén szólva öröm a Kecskemét közelmúltbeli meccseit semleges nézőként nézni, hiszen a többségében magyar játékosokkal operáló újonc tetszetős támadásokat vezetve folyamatosan veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. 

A mostani megtáltosodás hatására pedig egyre inkább nyomást helyeznek a listavezető Ferencvárosra olyannyira, hogy a zöld-fehérek év elején még szinte biztosként aposztrofált bajnoki címe is látszólag veszélybe került.

Labdarúgó NBI - Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 006
Az utóbbi fordulókban látványos gólgyártásba kezdett a Kecskemét gárdája. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Jobb játékot várunk a Fehérvártól

Annyi előre leszögezhető, hogy a Videoton együttesétől hatványozottan jobb játék szükségeltetik szombaton délután, mint amit az előző két fordulóban felmutatott a gárda. Némiképp meglepő, hogy a mérkőzés fogadási kínálatát böngészve a bukik a Fehérvár győzelmére adnak kevesebb pénzt. 

Ebben természetesen benne van, hogy a piros-kékek hazai környezetben az egyik legjobb mérleggel rendelkeznek a ligában, ám ez a Kecskemét sokkalta veszélyesebb gárda, mint nyár végén volt. A legutóbbi Sóstói összecsapásukon ugyan 2:1-re nyert a Videoton, de már akkor is Stopira hosszabbításban szerzett találatával tudták csak otthon tartani a három pontot. 2023 január végén pedig hazai pályán már vissza is vágott a Kecskemét, szintén 2:1-es arányban. Utóbbi kapcsán írtuk is, hogy a bukik nem igazán nézték reális szemmel a Fehérvár valós játékerejét

Gólos kombiba fektetjük a tétünket

Az irodák ajánlatát tekintve fentebbi állításunk ezúttal is érvényes. Mindazonáltal fogadási megérzésünk ezúttal a gólok világába vezet. Véleményünk szerint sorozatban harmadjára nem játszik majd 0:0-ás döntetlent a Fehérvár. Egyrészről hazai pályán sokkal jobban megy nekik a szekér, míg a Kecskemét a közelmúltban látványosan gólerős csapattá érett. Úgy véljük, hogy vendégoldalról jó eséllyel jöhet a találat, hiszen az egész keret duzzad az önbizalomtól, és Horváth Krisztoferben, Tóth Barnában vagy éppen Szuhodovszki Somában egyaránt megvan a konstans gólveszély.

Horváth Krisztofer gólt szerez Unibet @3.45

A kiesés elől menekülő Fehérvár pedig nem engedheti meg magának azt a fajta produktumot, amit Kisvárdán bemutatott a csapat. Tőlük egyértelműen javulást várunk, főleg otthoni környezetben. Az, hogy ez elég lesz-e a három pont bezsebelésére az erősen kérdéses. Mindenesetre meglepődnénk, ha nem esne ezen a találkozón minimum három találat úgy, hogy közben mindkét oldalon megzörrennek a hálók. Szerencsére az Unibet kínálatában tippjeinket Fogadásépítővel is kombinálhatjuk, melyre kicsivel több, mint duplázós szorzót kaphatunk (2.12).

  • MOL Fehérvár - Kecskeméti TE tipp

    mindkét csapat lő gólt + gólok 2.5 felett
    Unibet
    2.12

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés