Persze ez nem az jelenti, hogy feltett kezekkel lép pályára a francia létére, francia játékost csak nyomokban tartalmazó Cannes. Ez egy igen sokrétű társaság, hiszen szerb, horvát, szlovén, brazil, orosz, olasz és német játékosokat is felsorakoztatnak, a trénerük pedig kínai. Na ebből aztán nem volt egyszerű csapatot gyúrni, de úgy néz ki sikerült nekik, ezt a BL döntőbe jutás jól bizonyítja. Pedig amég a Fenerben hemzsegnek a nemzetközi klasszisok, addig itt ez csak 2-3 emberről mondható el, zömében ismeretlen fiatalok, kiegészülve néhány nagyon rutinos játékossal. A 2 keret között tehát komoly minőségi különbség van, a klubok anyagi helyzete nem egy kategóriában van, ezért is óriási eredmény ez a Cannestól. Itt azonban már véget ér a tündérmese. A csoportkört nagyon simán behúzták, többek között az elődöntőben megvert olasz Cortesét is oda-vissza verték. Aztán a nyolcaddöntőben sem jelentett akadályt a nagyon hullámzó teljesítményt nyújtó lengyel Muszyna. Azonban a negyeddöntőben majdnem kipottyantak, hiszen a jelenleg 3. számú török csapatnak számító, egyébként BL címvédő Vakif Günes 3-0-ra lelépte őket az 1. meccsen. A visszavágót hatalmas csatában 3-2-hozta a Cannes, így következhetett az arany szett, amelyet végül 18-16-ra nyertek meg, így ők kerültek a FF-ba. Ott pedig megkapták a leggyengébbet, a kétszer már legyőzött Cortesét, akiket 3-1-ra vertek is. Főleg a 2 szerb, Rasic és Spasojevic, valamint az olasz Centoni vállat oroszlánrészt abból, hogy ide eljutottak.

Náluk is az a probléma, mint az oroszoknál. Amellett, hogy jóval gyengébb a kezdősoruk is, a kispadjuk is sokkal rövidebb, nincs elég nyerő emberük egy ekkora ellenfél legyőzésére, ráadásul itt még a sok rutintalan játékos is probléma, ami pont egy BL döntőn lehet kulcstényező. Tehát én egy hasonló mérkőzést várok, mint a tegnapi Fener-Kazany volt, viszont ha az első 2 szett valamelyikét nem sikerül elhoznia a Cannesnak, akkor utána már esélye sem lesz és feltörli velük a padlót Európa legjobb csapata.

 

 

Tipp: Fenerbahce  -1,5 szett

Odds: 1,44

Iroda: Bwin

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés