Utolsó napjaihoz érkezett az idei férfi vízilabda világbajnokság. Már csak négy csapat van versenyben az érmekért, sajnos Magyarország nincs közöttük, azonban az 5.-8. helyért még versenyeznek a srácok, szóval lehet még szorítani a fiúknak. Az elődöntő párosítások igen pikáns csatát igérnek, nézzük is mire érdemes fogadni ezeken a meccseken. 

Horvátország - Görögország

Sandro-Sukno-Adam-Wright-vizilabda-001

Sandro Sukno és Adam Wright. Fotó: Mitch Gunn/Shutterstock.com

A horvátok a vártnál sokkal könnyebben intézték el Montenegrót amivel üzenetet küldtek a világnak, hogy ők bizony komolyan gondolják a VB aranyat. Josip Pavic a horvátok hálóőre alaposan lehúzta a redőnyt a montik ellen, 21 lövéből mindössze 4 gólt kapott ami mondanom sem kell milyen kiváló teljesítmény. Brguljan góljára, az első montenegrói gólra egészen a harmadik negyedig kellett várni, amikor is már 5:0-át mutaott az eredményjelző. A játék minden elemében felülmúlták Janovicékat a horvátok, center poszton rendre kiállítást kaptak, szabályos körülmények között nagyon ritkán tudták semlegesíteni a horvát belső emvbereket a montenegróiak amiből a gólok többsége is született. Jokovic és Sukno mellé felzárkózott Muslim, Bukic és Obradovic is, így igen széles fegyver arzenállal rendelkeznek a kockások.

A görög válogatottat megfogta a pihenőnap az látszott kedden, a kiesés kapujában voltak, azonban egy ajándék kiállítás után 3 másodperccel a vége előtt sikerült büntetőkre menteni a meccset, ahol a végén Younger hibáját követően a görögök örülhettek. Az Afroudakis-Fountoulis duón áll vagy bukik minden meccsük szinte és ez, hogy ilyen szinten függnek két játékostól a torna ezen szakaszában már komoly gondot jelenthet. A görögök a torna meglepetései ez nem is kérdés, azonban nagyon meg lennék lepődve, ha az eddig magabiztosan és meggyőzően játszó horvátok ellen fel tudnák venni a kesztyűt. Ha nem is sima, de mindenképpen horvát sikert várok.

Szerbia - Olaszország

Stefano-Tempesti-vizilabda-002

Stefano Tempesti. Fotó: BrunoRosa/Shutterstock.com

Szerbia-Olaszország, nem pedig Szerbia-Magyarország... Sajnos nincs mit tenni, Tempesti kivédte azt amit ki kellett védenie, az olasz kemény védelem pedig többször is megoldhatatlan feladatnak bizonyult számunkra és hát látszott az is, hogy mi eddig csak edzőmeccseket játszottunk ezen a tornán. Bután vesztettünk, nincs mit szépíteni rajta, az olaszok az utolsó negyedig nem is vezettek, találtak két gólt az utolsó másodpercekben, amit ilyen szinten már nem szabad megengedni. Na, de mire lesznek képesek a szerbek ellen? Nagy fegyverük a nagyöreg Tempesti aki ha jó napot fog ki a kapuban akkor bárkinek képes megnehezíteni a dolgát egymaga. A csapat gerince már régóta együtt játszik, gondolok itt Aicardira, Luongóra, Giorgettire, Figliolira és az előbb említett Tempestire. Nagyon sok csibészséget véghez vittek már ők együtt és nem is szabad lebecsülni őket soha.

A szerb csapat félgőzzel is öttel verte az Egyesült Államokat. Az elején beragadtak Filipovicék, 2:0-ra el is mentek az amcsik, de utánna gyorsan helyreállt a világ rendre és a győztes kiléte nem is volt kérdés. A Pjetlovic-Nikic center duó a legerősebb az egész VB-n, őket szabályosan megfogni szinte lehetetlen, bivalyerős játékosok akikről csak úgy szórják ki a védőket a bírók. Pjetlovic tegnap 4/4-et dobott, míg a nagyöreg Nikic 2/6-ot, második gólját a meccs utolsó másodperceiben. Ha azt mondtam hogy a legerősebb center páros a szerbeknél van akkor mit mondjak a balkezes játékosokról? Filip Filipovic egyértelműen a világ legjobb balkezese, a szerbeknél nincs is "rosszkéz" oldal, lehet az bármilyen figura, bármilyen akció, ígyis-úgyis világklasszis játékos fogja fejezni a támadást. Meggyőződésem, hogy a szerbek fogják megnyerni ezt a meccset, mégis azt mondom, hogy 1,28-ért nem kell foglalkozni ezzel a meccsel. Lehet, hogy sima lesz és még a 2,5-es hendit is lazán túldobják a szerbek, de az is lehet, hogy meccsben lesznek az olaszok. Aki a véleményemre kíváncsi annak azt mondom, hogy 2-3 gólos szerb siker lesz a végén, 1,28-ért azonban mégse ajánlom senkinek fogadásra. Ez egy ilyen érdekes helyzet.

Kit érdekelnek a helyosztók?

Denes-Varga-vizilabda-002

Varga Dénes. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Na ez egy nagyon nehéz kérdés, de még annál is fontosabb. Kit érdekelnek a helyosztók? Tegnap bebizonyosodott, hogy mit jelent az ha Japán mindenképpen 13. akar lenni, az oroszokat pedig egyáltalán nem érdekli a dolog. A Kazahsztán-Dél Afrika meccsen a győztes kiléte adott, de hogy közétesznek-e 12 gólt? Nem tudom, de lehet, hogy nem. A 9. helyért Kanada-Brazília meccs teljesen Felipe Perrone függő. Két hasonló képességű csapat, ahol van egy klasszis, ha ő jól játszik nyernek a brazilok, ha megfogják akkor nyernek a kanadaiak. A csoportmeccsen megfogták. Montenegró-Ausztrália: a montik biztosan csalódottak, ők éremért jöttek és nem azért játszanak. Az ausszik pedig azért lehetnek csalódottak mert őket mindössze 3 másodperc választotta el a sikertől. A csoportban X-eltek, most is hasonlóan szoros meccset várok. NO BET. Végül, de nem utolsó sorban Magyarország-Usa. Csalódottak vagyunk ez nem kérdés, de a világ megy tovább. Úgy gondolom, ha nem is könnyen, de Benedek Tibi felrázza a csapatot, mert az nem kérdés, hogy jobbak vagyunk mint az amerikaiak és van is miért visszavágnunk nekik, emlékezzünk csak a világligában elszenvedett fájó vereségre. Ekkora oddsért be kell próbálni, hajrá magyarok!

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: BrunoRosa/Shutterstock.com