Az Ulsan ebben a szezonban nem viccel, már a bajnokság kezdetétől dominálni szeretnének, ehhez viszont a Busan ellen is magabiztos sikerre van szükség!

Ulsan Hyundai - Busan IPark

Várható volt, hogy ami a második vonalban működik, az nem fog az elsőben. A Busan csapata jó támadójátékkal jutott fel a legjobbak közé, de a védelmük kevésbé volt acélos. Ez az első osztályban már nagyon érződik, két vereséggel rajtoltak, négy gólt kaptak. És az Ulsan? Ők bajnokesélyeshez méltón kezdtek, két győzelem, első egy magabiztos siker, második találkozón azonban rezgett a léc.

A Suwon otthonában a második játékrész elején már kétgólos hátrányban voltak, ekkor jöttek az Ulsan cseréi, csapat megrázta magát és fordított idegenben. A Suwon megnyerhette volna a mérkőzést a 75. percben, de az Ulsan kapusa nagyot védett, Junior Negrao pedig egymaga eldöntötte a találkozót. A brazil támadó vezeti a góllövőlistát, nehezen bírnak vele a dél-koreai védők. 

A Busan számára óriási fejlődés kéne, mert az Ulsan jó játékkal bejelentkezett a bajnoki címért, míg a vendégek egyelőre csak abban reménykedhetnek, hogy megússzák a nagy zakót. Az Ulsan számára ez egy kötelező győzelem, amit a szorzók is mutatnak (1.45), mi viszont inkább egy fogadásépítőt ajánlunk a találkozóra. Az Ulsan támadósora nagyon erős, míg a Busan védelme egyelőre eléggé hézagos. A két mérkőzésen elért hét gól önmagáért beszél az Ulsan részéről, míg a Busan játékosai most találkoznak először egy jó formában lévő ellenféllel. 

480 millió forintos pénzeső az Unibet Kaszinóban

Játssz a promócióban szereplő nyerőgépek valamelyikével és 24 héten át összesen 480 millió Ft nyereményalapból viheted haza a téged megillető részt.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Ulsan Hyundai FC - Busan I Park Tipp

    Fogadásépítő: Hazai győzelem + Hazai gólok 1,5 felett
    1.65 Unibet